Az M-Sport Ford WRT első embere, Malcolm Wilson bízik benne, hogy pilótái Szardínián is hasonlóan jól fognak majd szerepelni, mint a legutóbbi Portugál Rallyn.
Portugáliában ugyan Sebastien Ogier nem ért célba, azonban Elfyn Evans és Teemu Suninen is felállhatott a pódiumra. Evans-nek ez volt a hatodik dobogós eredménye, míg Suninen most végzett először a TOP 3-ban. Malcolm Wilson biztos benne, hogy versenyzői képesek lesznek hasonló sikereket elérni Olaszországban is.
„Portugáliában Elfyn és Teemu is bebizonyította, hogy képesek harcolni a dobogós helyekért.” –kezdte Wilson. „A közelmúltban nyújtott teljesítményük hatalmas lökést adott az egész csapatnak, és mindkettőjükben ott van a potenciál, hogy ismét a mezőny elejében végezzenek. Jó lenne, ha a Portugál Rallyn szerzett lendületünket meg tudnánk tartani Szardínián is. Két napon át teszteltünk, és pénteken elég jó rajtpozíciónk lesznek, így a lehető legtöbbet ki kell majd hoznunk ebből a helyzetből.”
„Ha minden a tervek szerint alakul, miért ne bízhatnánk egy újabb nagyszerű eredményben.” –árulta el Elfyn Evans, aki 2013-ban épp a Szardínia Rallyn versenyzett először WRC-vel, amikor is Nasser Al-Attiyah-ot helyettesítette.
A Rally Italia Sardegna június 7-10. között kerül megrendezésre.