Rallyheart.hu a Facebookon! Rallyheart.hu a Twitteren! Rallyheart.hu az Instagram-on! Rallyheart.hu a Youtube-on! Rallyheart.hu kapcsolat!rss icon

Pin It

Sikeresen teljesítette Várkonyi Szabolcs és Várkonyi-Cser Mónika a 21. Mikulás Rallye-t a Hyundai I20 R5-el.

Az összetett 17. helyen végeztek, de olyan szoros volt a mezőny, hogy csak pár másodperccel is 5-6 hellyel végezhettek volna előrébb, de ez a verseny az ismerkedésre volt szánva és fontos volt, hogy karc nélkül célba érjenek.

Várkonyi Szabolcs: Nagy örömünkre a pálya rengeteget javult az előző napi tréninghez képest, Várpalota szinte végig porzott, nagyon élvezetes volt. Ugyan elsőre nagyon tapogatódzva mentem, de így is élvezet volt az autó. Amit lehetett, tócsákat, azt kikerültük, az ugratókat is még elspóroltuk, azt hiszem, ha ezeket bevállalom, 5-10 hellyel lehettünk volna előrébb. De ez nem erről szólt ebben a nagyon erős mezőnyben, egy R5-ös autót senki nem az első versenyén autózott ki. Örülök, hogy örömet szerezhettem a teszten egyik támogatónk által kisorsolt nyerteseknek, de főleg a feleségemnek, aki majd 5 év kihagyás után egy ilyen autóban térhetett vissza. Úgy érzem, megfelelő kilóméterrel fel tudnám venni a versenyt az itthoniakkal is, de nekem jövőre is nemzetközi bajnokság a cél, szeretnénk megnyerni a Mitropa Kupát, az idei 3. hely után. Idénre befejeztük, de, hogy milyen autót hoz a jövő év, még képlékeny. Köszönjük az évet az összes támogatónknak, valamint a nagyszerű autókat a Hideg Team-nek és a Korda Racing-nek!

Várkonyi-Cser Mónika: Nagyon izgultam előtte, de ahogy beültem a versenyautóba, már etapon elmúlt. Aztán a gyorsaságin már olyan volt, mintha semmit nem hagytam volna ki. Nagyon jók lettek a pályák az előző napihoz képest, különösen a várpalotai tetszett, de a lőtér sem volt rossz. Még sosem ültem R5-ös autóban, nagyon tetszett, remélem, lesz még lehetőségem rá. A csapat nagyon segítőkész volt, köszönöm nekik, csakúgy a kölcsön sisakot, valamint Hideg Krisztiánnak az ötletet, hogy két maszkot vegyek fel, így nem volt nagy a sisak. Mindent összevetve remekül éreztem magamat, remélem most már egyre többször ülhetek versenyautóban, ahogy nőnek a gyerekek.

Legfrissebb cikkek