Hófalak közt száguldott Szabó Krisztián
Szabó Krisztián a változatosság kedvéért (és mert télen mi mást csinálna az ember?) havon és jégen tette próbára gyorsaságát.
A fiatal, tehetséges autókrosszversenyző ezúttal nem sílécet kötött még csak nem is snowboardot (pedig mindkettőben profi), hanem versenyautóval, sőt, versenyautókkal száguldott a havas-jeges osztrák pályákon. A program neve: ice-driving, vagyis jégautózás, amelyre csapatfőnöke, Krasznai Tamás hívta meg a fiatal tehetséget Ausztriába.
Természetesen, ha már beült a Felix Promotion ifjú tehetsége mellé, megkérdeztük a kétkerékhajtású, majd a Super1600-as kategóriában évekig verhetetlen Bútor Róbertet, mi a véleménye Szabó Krisztiánról.
„Krisztiánnak óriási előnye, hogy fiatal kora ellenére aránylag sokat ült már a versenyautójában. A szakmai véleményem szerint látszik rajta, hogy keveset ment olyan nagy tömegű autóval, mint egy ilyen raliautó. Ezt abból láttam, hogy kicsit elkéstek a mozdulatai: egy ilyen autóval hamarabb kell elkezdeni a manővereket, például a kanyarodást, mint az ő vasszöcskéjével, amely azonnal lereagál minden mozdulatot. Krisztiánnak amúgy nagyon jó a technikai érzéke, jól érzi az autó viselkedését, mozgását, jó pillanatokban adja a gázt és
nagyon bátor. Tehetséges emberke, aki ha ilyen elhivatottan és profin készül, akkor még az eddiginél is sikeresebb lehet az autósportban” - mondta Bútor Róbert.
Felix Promotion










