Hirdetés

postheadericon A 15-ös után nincs változás

120121_loebMiközben Loeb jelenleg a hatodik Monte győzelme felé halad, mögötte kiélezett csaták folynak a dobogó többi helyéért.

 

 

 

 

 

 

Loeb a DS3 WRC-vel jelenleg a Monaco felletti hegyek pályáit uralja, 2 perc 30.7 másodperccel vezeti a versenyt. Loeb elmondta, a biztosnágos előny ellenére sem szabad veszítenie a koncentrációjából, nem lehet lazítani, és főképp nem szabad hibázni.

„Nem szeretnék feleslegesen kockáztatni, meg kell találnom a megfelelő ritmust, hogy biztonságosan, de mégis gyorsan végigérjek ezen a néhány szakaszon. Azonban ezt nagyon nehéz megtalálni, ha folyamatosan az jár az ember fejében, hogy nem szabad hibázni.”

A második helyen jelenleg a spanyol Dani Sordo áll a MINI-vel. Saját meggyőződése szerint nem tudott gyorsabban menni, de így is megnyugtató előnye van a harmadik helyen álló Fordos Petter Solberggel szemben, egészen pontosan 39.9 másodperc.

120121_loeb_n

Azonban Petter már kevésbé lehet nyugodt. A Fiestás egység elég nagy nyomás alá kerül most, hogy az újonnan Citroenez szerződött Mikkor Hirvonen a 14. szakaszt megnyerte. Azonban a 15. szakasz vizes felszínén már ismét Petter bizonyult jobbnak, így az esti gyorsaságikat 30.5 másodperces előnnyel várhatja.

Ötödik helyen Evgeny Novikov áll az M-Sport Fiestával, akinek ez a teljesítménye a tapasztalatlansága ellenére kiemelkedő, hiszen eddig nem sok Montén sikerült elindulnia.

Pierre Campana hetedik a MINI-vel, a kisebb intercom problémák ellenére, amik a 14. szakaszon adódtak. Ott Tanak nyolcadik, kilencedik PG Andersson egy S2000-el. Martin Prokop a Fiestával tizedik, Armindo Araujo pedig tizenegyedik a MINI WRC-vel.

Kevin Abbring tizenkettedik, Matthew Wilson tizenharmadik,őket követi a Henning Solberg a tizennegyedik helyen. Craig Breen, PG Andersson egyetlen egy komoly ellenfele az SWRC kupában csak tizenötödik.

A lengyel Michal Kosciuszko továbbra is vezeti a PWRC-t a Mitsubishi Lancer-ével.

A Monacoi kikötőben végzett szerviz után még két szakasz vár ma a versenyzőkre, ugyanazok mint délután. Az első 19:34-kor kezdődik helyi idő szerint. Vasárnap pedig a Power Stage lesz reggel, ami 5.16 km, és újabb lehetőség, hogy pontokat gyűjtsenek a versenyzők.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640697
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 39 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap