Hirdetés

postheadericon Loeb továbbra is megállíthatatlan

120119_loebA világbajnok Citroenes ugyan már nem a tegnapi fölénnyel, de tovább tudta növelni előnyét Sordoval szemben.

 

 

 

 

 

 

A mai napon három szakasz várt a világbajnokság mezőnyére, amit kétszer kellett teljesíteni. A nyitó naphoz képest sokkal emberibb körülmények fogadták a pályára érkezőket, ezúttal száraz aszfalton versenyezhettek végig. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek sikerült elsőre megtalálni az ideális gumit.

A délelőtti körben két csata rajzolódott ki erőteljesen. Sajnos nem az első helyért, de a Loeb mögötti közvetlen élmezőny -ha nem hibázik senki- jó meccseket vívhat egymással. Loeb fölénye most nem tűnik akkorának, mint az első napon, de ez is elég volt arra, hogy növelni tudja előnyét, és mindhárom délelőtti szakaszt a leggyorsabban teljesítse. A második helyet már a reggeli első gyorsaságin magához ragadta Petter Solberg, amit a következőn Sordo vissza is vett, de a szervizparkba ismét Solberg, Sordo sorrendben gurulhattak be. Mindketten panaszkodtak a helyenként csúszós pályákra, de jó tempót tudtak autózni.

110119_loeb_n

Hirvonen kezdi megszokni a Citroent, egyre jobb időket tud autózni annak ellenére, hogy elgumizta magát a délelőtt folyamán. Meglett az eredménye is a jó tempónak, a hatodikról a negyedik helyre tudott feljönni három szakasz alatt. Hogy ne tudjon hátradőlni nyugodtan, arról Sebastien Ogier gondoskodik, akinek szorosan a nyakán lóg a legjobb privát versenyző Novikov. A fiatal franciának most is sikerült egy negyedik időt futnia a S2000-es Fabiával, kis különbséggel elmaradva a szakaszt megnyerő Loebtől.

A délutáni körben már kissé megváltozott körülmények fogadták a versenyzőket, ami nem az égi áldásnak volt köszönhető, hanem ezúttal a rengeteg sárfelhordásnak. Dani Sordonak sikerült is a negyedik szakaszon megfognia Loeb-öt, még ha csak 0.2 mp-cel is, de az ex-csapattárs elé tudott kerülni. Solberg is ott loholt azonban mögöttük, így a párharc a délelőtti sorrendben folytatódott tovább. Ogier S2000-nek nem igazán kedveztek ezek a gyors, száraz pályák, kezdte belátni, hogy a technika ilyen körülmények közt nem képes önerőből megfogni Hirvonenéket, ő nagyon várta a havat, jeget.

A mai ötödik gyorsaságin Loeb újabb részsikert húzhatott be, mögötte Solberg és Sordo érkezett meg közel azonos idővel. Ezen a szakaszon már Ott Tanak is villantott egy hatodik időt, és ha csak lassan is, de elkezdte ledolgozni másfél perces hátrányát Delecourral szemben, és végre maga mögött tudhatta Campanat is a Mini-vel.

120119_ogier

A mai utolsó, összességében a 10 gyorson megint csak a Citroenes világbajnok ért le leghamarabb. Solbergnek nem nagyon jött be ez a szürkületben megrendezett saras szakasz, így elvesztette összetett második helyét Sordoval szemben, 3.7 mp-cel került a Minis spanyol mögé. Ogiert azonban hiába várták, Novikov érkezett meg hamarabb a célba, aki elmondása szerint a francia egy nagyon tempós részen összetörte a Fabiát, így a Montés csillogása eddig tartott. Ogier és Ingrassia sem sérültek meg, folytatni viszont nem tudják a versenyt. Tanak egy lefulladás után csak nehezen tudta újraindítani a Fiestát, így Campana megint elé került, de köztük még jó kis csata lehet a verseny további részében.

Az SWRC-sek között továbbra is a Protonos, a 2 pontot jelentő kilencedik helyen álló PG Andersson áll, mögötte az ír Breen, közel hat perc hátrányban.

PWRC-ben az evoX-el Michal Kosciuszko vezet 2 nap után is.

A magyar vonatkozású egység, a Melichárek-Bacigál páros két helyet javítva tegnapi pozíciójukhoz képest jelenleg a 24. helyen állnak a Tagai Racing Peugeot S2000-ével. Ezzel ők a hatodik legjobbak a S2000-esek mezőnyében.

A 80. Monte-Carlo Rallye holnap 3 szakasszal folytatódik, ami után a szervizpark este, Monte-Carloba költözik át Valence-ből.

A verseny állása 2 nap után:
1. Loeb 2:45:56.9
2. Sordo +1:37.2
3. P. Solberg + 1:40.8
4. Hirvonen + 3:40.4
5. Novikov + 3:51.5
6. Delecour +5:19.9
7. Campana +6:49.6
8. Tänak +7:00.6
9. PG. Andersson +10:08.9
10. Abbring 10:31.4

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640680
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 30 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap