Hirdetés

postheadericon Despres és Peterhansel egy hajszálra

120115_dakarHelder Rodrigues első szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakaron, de az igazi győztes Cyril Despres...

 

 

 

 

 

... aki Coma balszerencséjéből kovácsolt előnyt. A forró Pisco-ban, egy nappal a vége előtt úgy tűnik, minden kategóriában kialakult az első három sorrendje.

Marc Coma az utolsó előtti napon került bajba, mégpedig a technika ördöge tréfálta meg, de most nagyon csúnyán. A Nazca-Pisco közötti 275 kilométeres szelektív szakasz második felében ugyanis a katalán motorosnak csak negyedik és ötödik fokozata volt a váltóban, és így nagyon nehezen tudott felmászni a dűnékre. A szakaszt Rodrigues nyerte meg, Despres mindössze 47 másodperccel végzett mögötte a második helyen, Coma pedig 12 perc 38 másodperces hátránnyal ért célba. Az utolsó 29 kilométeren azért még mindig lesz min izgulni, mivel a mai teljesítményével Rodrigues akár a második helyre is feljöhet, hiszen csak 24 másodperc választja el ettől a pozíciótól, amelyet jelenleg Coma birtokol. Viszont még az is előfordulhat, hogy Coma motort cserél az éjjel, és mivel ez már a második alkalom lesz, 45 perces büntetést fog kapni a felügyelő testülettől. Ebben az esetben a spanyol Jordi Viladoms „ölébe hullhat” a dobogó legalsó foka, hiszen jelenleg ő áll az összetettben a negyedik helyen.

Gordon ezúttal túl messzire ment, Roma elásta magát, Peterhansel viszont tovább növelte előnyét – így lehet összefoglalni a mai nap történéseit az autós kategória élmezőnyében. Robby Gordon az első kilométertől kezdve nagyon komoly tempót diktált, de mint tudjuk, ilyenkor pont az ellenkezője történik, mint amit az ember szeretne. Először a 182. kilométernél veszített néhány percet, de ettől csak még idegesebb lett, majd 22 kilométerrel később úgy belefúródott egy dűnébe, hogy 36 percet vesztegelt, mire tovább tudott haladni.

Az a bizonyos 182. kilométer környéke másoknak is gondot okozott, mivel Nani Roma is itt ásott 25 percig, mire csapattársa, Leal dos Santos megérkezett, és kihúzta őt a homokból. A katalán 23 perccel ment rosszabb időt, mint Peterhansel, de az összetettben megőrizte második pozícióját. A francia minden tudását bevetve óvatosan közlekedett, és az 59. Dakaros szakaszgyőzelmét szerezte meg (minden kategóriát figyelembe véve). A mai második helyezett De Villiers lett, viszont az összetettben olyan nagy a lemaradása, hogy nem tudott előrébb lépni, maradt a harmadik pozícióban.

A quadosoknál a Patronelli testvérek inkább a biztosra mentek, és nem akartak kockáztatni az utolsó kilométereken, és átadták másoknak a jó helyezéseket. Tomas Maffei idei harmadik győzelmét szerezte meg, mögötte pedig Sergio La Fuente érkezett be másodiknak. A kamionoknál az orosz Andrey Karginov másodszor is a legjobb idővel ért célba, és jelentős előnnyel tette mindezt, ugyanis a második helyen André de Azevedo 20 perccel, a harmadik helyen pedig Hans Stacey 22 perccel rosszabb idővel fejezték be a szakaszt. Összetettben egyik kategóriában sem történt változás, jelenleg Alejandro Patronelli és Gerard De Rooy esélyesek a végső győzelemre.

Tartott az utolsó hosszú naptól Szalay Balázs és Bunkoczi László, és félelmeik be is igazolódtak. Az utolsó ellenőrző ponton még a 12. legjobb idővel haladtak át, utána viszont úgy beragadtak Isabelle Patissier mögé, aki éppen mélyen elásta magát a homokban, hogy egy órát kellett várniuk, mire a francia versenyző tovább tudott haladni.  A páros a 38. helyen ért célba, de azért megőrizte huszadik helyét az abszolútban, viszont csak két perc az előnyük a mögöttük érkező versenyzővel szemben.

www.dakar.com

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640667
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 82 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap