Hirdetés

postheadericon Spanyol szakaszgyőztesek

120112_romaTegnapi nap folyamán Iquiquetől rajtolt a mezőny és Aricaban értek célba. 377 km volt a mért szakasz.

 

 

 

 

 

A portugál Paulo Goncalvesnek indult a legjobban a szakasz, hiszen az első ellenőrző pontnál az élen volt. Marc Coma motorozott mögötte, majd Helder Rodrigues következett. Cyril Despres itt még az ötödik helyen volt. A harmadik CP-nél már Joan Barreda vette át a vezetést, aki a szakaszon, sajnálatos módon megütötte a lábát, de így is tovább tudott menni. Marc folyamatosan a nyomában volt a portugálnak, de közelebb nem tudott hozzá kerülni. Helder Rodrigues nagyobb hátránnyal küzdött az éllovashoz képest, hiszen 3perc 29mp lemaradása volt. Negyedik helyen pedig továbbra is Despres állt. Célba a két spanyol motoros ért be elsőként. 4óra 18perc 43mp alatt tudta le a távot Joan Barreda, hozzá képest pedig 1perc 32mp-l Marc Coma volt. Cyril Despres helyet tudott cserélni Rodriguessel, így a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott volna. Ezáltal 21mp-re csökkent a különbség Despres és Coma között, de egyenlőre még a francia halad az élen a 10. nap után. Rodrigues a harmadik helyen áll, mögötte pedig Marc Coma korábbi csapattársa a szintén spanyol Jordi Viladoms áll. Gyenes Emanuel a 22. helyen fejezte be a tegnapi napot, összetettben így 1 hellyel előrébb tudott lépni, így már a 18.

120112_barreda

Quadosoknál az argentin uralom továbbra is meghatározó. Alejandro Patronelli rajtolt elsőként a tegnapi napon, bár az elején Tomas Maffei átvette a vezetést és a végletekig ki is tartott. Minden kontroll pontnál ő haladt el elsőként. A célba Marcos Patronelli követte 12perc 56mp-l, és Alejandro Patronelli a harmadik tudott lenni. Összetettben Alejandro magas fölénnyel vezet testvére előtt, akinek 1óra 19perc 29mp a lemaradása. Harmadik a tegnapi szakasz győztes Tomas Maffei.

Autósoknál ismét a Hummer csapattól volt hangos a sajtó. Nem elég hogy kedden a katari Nasser Al-Attiyahnak fel kellett adnia a versenyt, mostanra Robby Gordon is úgy nézett ki búcsúznia kell a versenytől. A szervezőség nem találta megfelelőnek a csapat kerékfúvó rendszerét, amelyet amúgy 5éve használ a csapat a Dakar versenyeken, és a technikai átvételen nem kifogásolták még azt. A büntetés ellen persze fellebbezett az amerikai, de amíg nem bírálják el, addig folytathatja a versenyt. Az első ellenőrző pontnál már Joan Nani Roma állt az élre, és másfél perccel verte a csapattárs Stéphan Peterhanselt. Gordon itt a harmadik volt, mögötte pedig Giniel de Villiers volt. A célig töretlen volt Roma elsősége. Ebben a kategóriában is spanyol fölény volt. Peterhansel lett a második 21mp hátránnyal. Giniel de Viliers lett a harmadik +7perc 44mp-l. Robby Gordon kis technikai gonddal is küzdött a tegnapi nap folyamán, mert az egyik kanyarnál ahol ugratott a Hummerral az érkezéskor megütötte a kocsi alját és a kerekeknél is fellépett pár gond, így lett a negyedik. A lengyel Krzysztof Holowczyc technikai gondokkal küszködött, mivel az ötvenedik kilométernél elment a kormányszervó, 75 helyen tudott csak beérni a célba. Szalay Balázs és Bunkóczi László a 17. helyen értek célba, így már a 25.-ek.

120112_roma_n

A kamionosoknak is volt gondjuk a sárral az előző napokban, így a Kamazos Ayrat Mardeev is búcsúzott a versenytől a 10. szakaszon. Korábban beszámoltunk arról, hogy a cseh Lopraisék hatalmasat borultak a versenyen. Kiderült, hogy az első mért szakasz után, ugye volt egy etap, amelyen megengedett a verseny szabályai szerint, hogy a kamionban ülő másik két személy közül is bármelyik vezessen. Így is döntöttek ők is és a navigátor ült át a vezető ülésbe, de nem sokkal ezután el is aludt vezetés közben. Sajnálatos módon így lehetett az, hogy ekkorát buktak a héten. Mégis márkatárs Artur Ardavichus lett az első, 5óra 6perc 11mp alatt fejezte be a szakaszt. Az orosz Andrey Kargirov lett a második, 2perc 18mp-l. Az összetettben majdnem 1 óra előnnyel vezet Gerard de Rooy aki a harmadik tudott lenni a tegnapi szakaszon.  Egészében a második Hans Stacey továbbra is, és Artur Ardavichus a harmadik 1óra 4perc 17mp hátránnyal az éllovas IVECOS-hoz képest. A magyar versenykamion, Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc sajnos egy dűne tetején vesztegelt a szakasz felén alig túl. Az MAN-kamionban tönkrement a kuplung, lehetetlen volt megjavítani ott a helyszínen, úgyhogy számukra befejeződött a verseny.  A 30. helyről kellett kiállniuk.
120112_iveco

Mai napon különböző pálya vár a motoros- quados és az autós-kamionos mezőnyökre.

120112_csutortok

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640655
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 82 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap