Hirdetés

postheadericon Ötből három Mini az élen

120106_holowczycA rossz időjárási körülmények miatt a szervezők lefaragtak a szakasz hosszából...

 

 

 

 

 

... mivel a hegyekben egész éjjel havazott. Az eredetileg kijelölt pályán a CP2-nél ért véget a verseny a mezőny számára az Andokban.

Marc Coma indult az élről, ez nagy előny volt a francia KTM- s versenyzőnek. Harmadiknak a holland Frans Herhoeven rajtolt. Az első kontrol pontnál már Cyril Despres ment elől 58mp-l. Coma és a portugál Helder Rodriguez között pedig 4perc volt a különbség. Végére Despres meg tudta tartani az első pozícióját, 1perc 41mp-t adva az őt követő tavalyi győztesnek. Barreda Bort Joan lett a harmadik a szakaszon, de meglehetősen lemaradva az élen motorozó két KTM-eshez képest, + 12perc 42mp-l. Marc nem igazán örül annak, hogy ennyire lerövidítették a pályát, így tudta, hogy nem fogja beérni Desprest, véleménye szerint nagyon felgyorsult az idei Dakar az előzőkhöz képest, feszített a tempó, de mindent megtesz, hogy tartani tudja az ütemet, amit a verseny diktál. Nem igen tud egyelőre senki sem beleszólni a két első helyen motorozó márkatársak küzdelmébe. Marc Coma előtt 9perc 41mp-l van Cyril Despres, és őt már 47perc 56mp-l „követi” a portugál Yamaha-s Helder Rodrigues. Gyenes Emanuel az erdélyi magyar tegnap a 33. he
lyen ért a célba. Összetettben így a 22. pozícióban áll. A szerb Saghmeister Gábor számára tegnap véget ért a verseny. Minden valószínűség szerint a dugattyúval lehet a gond, ami miatt kénytelen idő előtt búcsúzni a Dakartól. A motorosok között induló Saghmeister a negyedik szakaszon érte el az idei legjobb helyezését, amikor az 59. helyen ért célba, amivel a csütörtöki szakasz előtt megőrizte 63. helyét az összesített ranglistán. Gábor negyedszer indult a Dakaron. Háromszor sikerült teljesítenie a versenyt. 2009-ben a 89., 2010-ben az 59., 2011-ben pedig a 64. helyet szerezte meg.



Argentin uralom látható a quados mezőnyben. Folyamatosan váltakoznak az élen haladó versenyzők a kategóriában, de csak három névről beszélünk. Tomas Maffei, Alejandro Patronelli és Marcos Patronelli. Az első pontnál Marcos tudott az élen menni, 3perc 57 mp-t adva testvérének, majd Tomas következett 4perc 55mp-l. Az ifjú Lukasz Laskawiec volt a negyedik, +6perc 15mp-l. Szakaszt Marcos Patronelli a 2010-s győztes nyerte 2óra 58perc 37mp alatt fejezte be, majd Aljeandro + 1perc 51mp, és Maffei . A Yamahas Tomas még vezet összetettben, de nyomában a testvérpár. Egy percre sem pihenhet.

120106_maffei

Autósoknál a Mini vezényel eddig a versenyen. Tegnap köves és homokos talaj is volt a szakaszon, okosan kellett megválasztani a guminyomást. Homokban alacsony az ajánlott, de mivel közben köves részek is vannak, így tényleg észnél kell lenni, mert a kövek miatt defektet is könnyen lehet így kapni. Újabb, az él menőkkel együtt autózó páros szállt ki a versenyből. Az argentin Orlando Terranova idén új navigátorral vágott bele a küzdelem, be az amerikai Andy Griderrel, aki korábban Robby Gordonnak navigált. A szakaszon is többször összekapott a páros, de a tegnapi nap folyamán ez addig fajult, hogy feladták a versenyt. Az összetettbeli 16. helyről szálltak ki. Stéphan Peterhansel rajtolt elsőként a tegnapi nap folyamán, aki tudta, hogy nehezebb dolguk lesz a szakaszon, mint eddig, mert a motorosok más pályát használtak, így nem lesznek nyomok előttük, ami segítenék a navigálást. Nasser Al-Attiyah a Hummerral azt a taktikát követte, hogy rálép a gázra, és a célig nem is csökkenti a tempót. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ez egy remek ötlet, és minden ellenőrző pontnál az élen volt. A cél előtt 22km-l elakadtak, majd műszaki probléma. 20perc marat bent a szakaszon, és megint elszállt a szakaszgyőzelem lehetősége, Nasserék a 11. helyen értek célba, összetettben pedig a 8.-ak. Meglazult az egyik pótkerék, ez megütötte a vízcsövet, és a motor túlmelegedett. Krzysztof Holowczyc volt a leggyorsabb az 5. napon 2óra 10perc 51mp alatt végzett a szakaszon. Előző napokban tudott egyszer az összetettben is előre állni, de ennek is nagyon tudott örülni, hogy most már szakaszgyőzelmet is a magáénak tudhat. Robby Gordon volt a lengyel nyomában, de 1 perc hátránya így is lett. Harmadik az összetettben vezető Stéphan Peterhansel lett +3perc 52mp-l. A továbbiakban is Mini-k voltak gyorsak a szakaszon, a negyedik helyen Nani Roma, az ötödiken pedig az orosz Leonid Novitskiy volt, aki idén megnyerte a HunGarian Bajat Győrben. Összetettben az 5. szakasz után az állás a következő:

1. Stephane Peterhansel – Jean Paul Cottner
2. Krzysztof Holowczyc – Jean-Marc Fortin +4perc 18mp
3. Joan (Nani) Roma – Michel Périn +10perc 39mp
4. Robby Gordon – Johnny Campbell +13perc 32mp
5. Giniel de Villiers – Dirk von Zitzewitz +21perc 1mp

Szalay Balázsék a 29. lettek a tegnapi nap folyamán, egészében pedig a 39.-ek.  Sebestyén Sándorék a 98.ak voltak, összességében pedig a 90. helyen vannak.

120106_holowczyc_n

Gerard de Rooy rajtolt elsőként a kamionos kategóriában, majd Hans Stacey és Miki Biasion követte az Iveco-val versenyző hollandot. A CP5-nél még mindig de Rooy ment az élen, de mögötte 1perccel már a cseh Ales Loprais volt. Harmadik pedig az olasz Biasion volt. A célig nem is változott az élen haladók sorrendje. 33.-ként ért be a Darázsi Zsolt - Vörös Ferenc-Hoffmann Péter hármas, 1óra 35perc 8mp-l lemaradva az elejétől. 36. lett a magyar licenccel versenyző, cseh, Miroslav Zapletal az MAN-nel, és 56. a holland Leeuw álltál kormányozott DAF. Az összetett úgy néz a tegnapi szakasz után, hogy élen, nem meglepő módon Gerard de Rooy van, 4perc 21mp előnnyel. Második, Stacey, őt követi 4mp-l az olasz Biasion. Darázsiék az előkelő 23.-ak. Zapletalék a 39., míg holland Leeuwék a 47. helyre csúsztak vissza.  Sok izgalmat hozhat még ez a kategória az előttünk álló napokban, hiszen elenyésző az időkülönbség a versenyzők között az élen.

120106_de_rooy


Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640609
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 23 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap