Gyors szakasz a dűnék között
Helyi idő szerint hajnali 5 fele útra keltek a motorosok...
... hogy nekivágjanak az előttük álló etapnak majd 10:30-kor elrajtoltak a 295km-s szelektíven. Santa Rosa de la Pampa-tól észak felé vették az irányt és 487km-t tettek meg a célig, ami a 2. napon San Rafael-nél volt.
Tavaly az utolsó napok egyikén búcsúzott a versenytől Francisco „Chaleco” Lopez, aki elégtételnek gondolta azt, hogy a késői búcsúzás után, az első szakaszt idén mégis elsőként tudta befejezni. A második napon pedig negyedik helyen ért a célba, úgy nyilatkozott, hogy: „Tartalékolom még az energiáimat, nem ilyenkor kell még teljes erővel száguldani!”. Összetettben így is még a második helyen áll a chilei. Marc Coma továbbra is szép motorozást mutat be, 3óra 7perc 21mp alatt fejezte be a szakaszt, így ő bizonyult a leggyorsabbnak, és az élre is tudott állni az összetettben is. Véleménye szerint az eleje volt nagyon gyors a pályának, és a szél is eléggé erősen fújt, azzal is küzdeni kellett, majd a dűnéknél utolérte Lopezt, várja a folytatást. A háromszoros Dakar győztes franciának nem indult ugyan jól a verseny a 13. helyen abszolválta a szakaszt, de a tegnapi napon már a második helyen ért célba, 1perc 18mpt- kapott a spanyoltól. Összetettben így a 3. Képzeletbeli dobogó harmadik fokára tegnap a szintén spanyol, Husqvarna-val induló Joan Barreda Bort állhatott volna, akinek ez a második Dakar indulása, tavaly a 2. szakaszon búcsúzott a versenytől. 2perc 33mp-t kapott a honfitársától. Gyenes „Mani” Emanuel a 33. pozícióban tudta le a hétfői szakaszt, összetettben a 32. helyen tanyázik. A szerb Saghmeister Gábor a 76. lett a 295km-s SS után is és egészét tekintve is.
Korábban beszámoltunk arról, hogy pár quados versenyzőnek nem felelt meg a járműve a technikai átvételen, így az összetettben nem lesznek értékelve, de a versenyt teljesíthetik. Többen fellebbeztek e döntés ellen, így lehet, hogy a francia Christophe Deckler vasárnap a 20. pozícióban volt, hétfőre pedig egy 6. helyen tudott quadozni. Összetettben így a hatodik. Összetettben hétfőn is a korábbi súlyemelő olimpikon áll, Sergio la Fuente a 700-as Yamaha Raptorral. További négy helyen csak argentin versenyzők vannak, második tavalyi győztes Patronelli, harmadik pedig Tomas Maffei.
Szalay Balázsék a 22.-ek lettek az első napon, a hétfői nap már problémás volt nekik így 64. helyen végeztek. Másik magyar páros a Sebestyén Sándor – Bognár József kettős a 116. helyen ért célba tegnap, így összetettben a 115.-ek. A lengyel síugró Adam Malysz, aki indult hazánkban a HunGarian Baján, első ízben vesz részt a Dakar rallyen, rutinos navigátorával Rafal Marton-nal, aki csak dicsérni tudta a sportággal most barátkozó Adam-ot: Büszke vagyok rá, nagyon precízen és normálisan vezetett, könnyen megoldotta a feladatokat, és a dűnéket is jól vette!”. Tegnap elsőként Nasser Al-Attiyah ért a célba, 2óra 47perc 18mp alatt tudta le maga mögött a távot. Csapattársa Robby Gordon az első CP-nél még 30mp-l vezetett. Úgy nyilatkozott az amerikai: „Jó menet volt, jól ment a kocsi is, de valahol megütöttünk egy sziklát, és kaptunk egy defektet.”. Összetettben így a harmadik helyen áll, míg Mr. Dakar (Stéphan Petershansel) az élre tudott törni, bár a szakaszon kapott 54mp-t a kataritól. 
Kamionosoknál az IVECO-s Gerard De Rooy volt a leggyorsabb 3óra 10mp alatt fejezte be a tegnapi napot, így összetettben is 5perc előnyt tudhat magáénak. Nickolaev és Stacey követik a holland versenyzőt. Ebben a kategóriában is kell beszélnünk, olyan külföldi versenyzőkről, akik előszeretettel vesznek részt a magyar bajnokság futamain is. A holland 552-s rajtszámú Marc Leeuw, Marco Siemons és Harry Oosting hármas nem indul év közben sok versenyen, kedvenc versenyeik egyike mégis a HunGarian Baja, amelyre elsőként ők szokták leadni nevezési lapjukat. Érdemes őket követni a Dakar alatt, is a DAF-al. Tegnapi napon a 38. helyen értek célba, így összetettben az előkelő kilencedik pozíciót tudhatják magukénak. Másik hármas, a 2009-s magyar bajnok, akik 2 éve súlyos balesetet szenvedtek autójukkal a Dakaron, így az egész 2010-s szezont ki kellett hagyniuk autóval, majd a tavalyi évben már a világkupa futamokon rajthoz állhattak. Idén kamionnal vesznek részt a küzdelemben, a Zapletal-Zabransky-Ourednicek hármas a Tátrával. Tegnap a 37. pozícióban értek célba, összetettben pedig a 10. helyen vannak.
Mai napon a motoros és quados versenyzőkre 270km-nyi szelektív vár, míg az autósok és kamionosok „csak” 208km-t tesznek meg. San Rafaeltől most nyugat felé veszik az irányt a versenyzők, egészen San Juanig.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.















