Hirdetés

postheadericon Miki és Nándi ezüsttel...

120102_kazar... búcsúztatta az óévet a Hungaroringen.

 

 

 

 

 

Egyenletes teljesítménnyel, komoly ellenfeleket legyőzve a második helyen végzett a Kazár Miklós, Percze Nándor kettős 2011 utolsó autóversenyén, a Hungaroringen és környékén megrendezett Szilveszter ralin.

- Azt hiszem, hogy igazándiból ennyi a különbség egy WRC és egy N-es autó között, ám természetesen mindez semmit sem von le ellenfelünk győzelme értékéből; gratulálunk Érdi Tibinek! - jelentette ki Kazár Miki. - Az első két gyorsasági szakasz le volt fagyva, majd után folyamatosan száradtak a pályák. Közben mi amiben csak lehetett, segítettünk csapattársunknak, Kiss Laciéknak. A versenyen összességében előfordultak a mezőnyben vezetői és technikai hibák is, mi pedig ami belefért, Érdi Tibiékre igyekeztünk zárkózni, majd a végén előnyünket megtartva álltunk oda az utolsó gyorshoz. Tibi nem kezdő, hanem immár vb-s tapasztalatokkal bíró pilóta. Azt sajnálom csak, hogy nem N-es autóval versenyeztek, mert akkor szorosabb lehetett volna talán a meccs az elején. Egyébként amit kiszerettünk volna próbálni - az R4-es fejlesztéseket - , azt sikerült kipróbálnunk, és azt hiszem, hogy most már aszfalton is egyre jobban gyorsulunk Nándival. Számomra külön öröm volt, hogy nagyon sok néző látogatott ki a ralira, akik jó hangulatban nézhették a történéseket. Boldog új évet kívánunk! Viszlát 2012-ben!   

Szilveszter Rally (2011. december 29-30., Hungaroring-Mogyoród) végeredmény (élcsoport)
1. ifj. Érdi Tibor-Táborszki Attila Skoda Octavia WRC H8 37:12.2
2. Kazár Miklós-Percze Nándor Mitsubishi Lancer Evo H8 37:55.6 +43.4
3. Botka Dávid-Mihalik Péter Mitsubishi Lancer Evo H8 38:19.7 +1:07.5
4. Turán Frigyes-Zsíros Gábor Subaru Impreza H8 10.0(büntetés) 38:43.0 +1:30.8
5. Talmácsi Gábor-Répa Kata Mitsubishi Lancer Evo H8 38:44.4 +1:32.2
6. Bosch Péter-Kis-Tóth Miklós Mitsubishi Lancer Evo H6 38:50.3 +1:38.1
7. Szabó Gergely-Walter Tamás Mitsubishi Lancer Evo H8 39:18.9 +2:06.7
8. Budavári Zoltán-Kulcsár Csaba Mitsubishi Lancer Evo H8 39:31.9 +2:19

MAXIMMUN RACING TEAM

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640586
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 21 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap