Hirdetés

postheadericon Micsoda verseny!

120101_szalay443 jármű rajtolt el a 2012-es Dakar rally rajtceremóniáján Mar del Plata főterén, hogy Argentínán...

 

 

 

 

 

... Chilén és Perun keresztülhaladva, mintegy 8300 kilométer megtétele után megérkezzen a limai célba. A négy kategóriagyőzelemért folytatott küzdelem megkezdődött.

A vakációjukat a tengerparton töltő fürdőzők hirtelen egy óriási felhajtás közepén találták magukat az év utolsó napján, ugyanis a parttól néhány méterre, a Plaza Colon-on került felállításra a pódium, a hozzá vezető háromszor kétsávos főutat pedig egész napra lezárták a szervezők. Helyi idő szerint délután három órakor kezdődött el a rajtceremónia, amely során 30 quad, 178 motor, 161 autó és 74 kamion haladt át a dobogón. A nevezési listához képest némileg változtak a számok, ugyanis 7 quadot nem vettek át a technikai ellenőrzésen, mivel a járművek sok tekintetben eltértek a széria modellektől, és ebben a kategóriában a prototípus nem megengedett. Sajnos több kiemelt versenyzőt is érint ez a döntés, így Josef Machacek (ötszörös Dakar-győztes), Lukasz Laskawiec (2011-ben harmadik), Christophe Declerck (2011-ben negyedik), Rafael Sonik, Antoine Leconte, Norberto Cangani és Maciej Albinowski ugyan elrajtolhatott, de nem értékelik őket az abszolútban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Patronelli testvéreknek és a többi dél-amerikai quadosnak könnyű dolga lesz a verseny során.

Négy motoros sorsáról még nem döntöttek a szervezők. Iain Stevenson, Neil Scott-Thomas, Darryl Curtis és Greg Raaf motorja ugyanis még nem érkezett meg az Egyesült Államokból, a járműveket szállító hajó az utolsó pillanatban fut be a Buenos Aires-i kikötőbe, de még el kell őket szállítani az 500 kilométerre lévő Mar del Plata-ba. Reméljük, hogy a versenyzők néhány nap múlva nevetni fognak a most még gyomorgörcsöt okozó eseményeken, a szervezők mindent megtesznek, hogy részt tudjanak venni a versenyen. Az adminisztratív ellenőrzést elengedték számukra, és segítenek nekik a vámvizsgálaton, de egyáltalán nem biztos, hogy időben megérkeznek a motorok az első etap rajtjához. David Castera, a verseny sportigazgatója reggel öt órakor találkozik velük, hogy amennyiben időben megérkeznek a jármávek, a gépátvételt gyorsan elvégezzék rajtuk.

Azok, akik szerencsésen áthajtottak a pódiumon, már teljes mértékben versenylázban égnek. Cyril Despres és Marc Coma egyforma narancsszínű csapatruhában, „Nyugodtak vagyunk, nincs közöttünk feszültség, és nem is szeretnénk, hogy ez a verseny során megváltozzon” – felirattal a pólójukon jelent meg a gépátvételen, ezzel is jelezve, hogy barátok, és nem ellenfelek. Az autóknál Nasser Al-Attiyah a katari színekre festett Hummer-rel is ma teljesítette az átvételt. A címvédő délután egy sajtótájékoztatót is tartott, amelyen elhangzott, hogy igazán esélyesnek tartja magát az újabb győzelemre.

www.dakar.com

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640578
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 26 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap