Hirdetés

postheadericon Egyre nagyobb a nyomás

111231_szalaiA gépátvétel második napján már a kamionok is sorra kerültek...

 

 

 

 

 

... és természetesen óriási ovációval fogadták őket a nézők a Dakar-falu környékén; a Kamazosok, De Rooy és a többiek azért jöttek, hogy hazavigyék a győzelmet. Szalay Balázs és Bunkoczi László is túl van az átvételen, így mindkét magyar egység sikeresen beállhatott a parc fermébe.

„Nagyon jóleső érzés, ahogy a tengerparton igazi kemping-hangulat uralkodik” – nevetett Etienne Lavigne versenyigazgató, amint végigsétált a parton. A fürdőzők és az öltözőkabinok között egyre több versenyzőt látni, amint egy-egy fotó kedvéért kisétálnak a vízhez, majd folytatják útjukat az adminisztratív és technikai gépátvételre. Ma reggel a De Rooy, Kamaz, Tatra és az MAN is megérkezett az ellenőrzésre. A versenyzők találgatják, vajon ki lesz a végső befutó, hiszen régóta nem volt ilyen nyitott a kamionos kategória. Chagin és Kabirov abbahagyta a versenyzést (együtt összesen 9 győzelmet szereztek), és máris sokan szeretnének a helyükre lépni. Nikolaev, Mardeev junior, Miki Biasion, Gerard De Rooy és Hans Stacey is azért érkezett Argentínába, hogy minél jobb helyezést érjen el. „Ahhoz, hogy valaki legyőzze a Kamazokat, több versenyképes kamiont kell indítania” – magyarázta a kétszeres rallybajnok De Rooy, aki maga is így cselekedett. Ales Loprais szerényes nyilatkozott, de ne feledjük, hogy az idei Selyemút rallyn már sikerült neki legyőznie az oroszokat. „A mi rendszerünk nincs olyan szinten, mint a Kamazé, de a szelektíveken utol lehet őket érni.”

Az átvételek második napja tehát nagy részben a kamionokról szólt, de autókkal és motorokkal is lehetett találkozni az átvételen.  Christian Laveille a Proto 011 Dessoude-del az első ötben szeretne végezni. „Nem kérdés, hogy mindent megteszek majd, és nyilván sokan kíváncsiak is arra, hogy mit tud ez az új autó” – magyarázta a francia versenyző.

Despres és Coma szombaton kerül sorra, de a csapat többi tagja már ma megjelent a gépátvételen, és természetesen folytatódott a motor-csere esetére bevezetett büntetésről tegnap elkezdett „vita-fórum”. Frans Verhoeven bízik az új Sherco-ban, szerinte képes lesz vele az első ötben végezni. „Alapvetően két motorral számolunk, szerintem még az élmezőnyben lévők sem fogják tudni egy motorral teljesíteni a versenyt. Mi a pihenőnapon fogunk egyet cserélni.” Hasonlóan gondolkodik Jakub Przygonsky is, aki az idei világbajnokságon a második helyen végzett. „Szerintem mindenki fog motort cserélni, de utána már az marad,úgyhogy igazából ez nem változtat semmin.” David Casteu így nyilatkozott: „Egyszer biztosan cserélünk, de egyébként a motor kibírná az egész Dakart, mivel 12000 kilométert teszteltünk vele!” A nap végén befutott Francisco „Chaleco” Lopez is, aki nem idegesíti magát túlzottan a verseny miatt, hiszen az év során elszenvedett balesetei miatt nem tud olyan keményen harcolni, mint a többiek. „Nincs semmilyen célom, örülök, hogy egyáltalán itt lehetek azok után, amik történtek velem. Szeretnék eljutni Lima-ba, ennyi csak a vágyam.” Mint egyébként mindenki másnak a mezőnyben…

Szalay Balázs és Bunkoczi László is túl van a gépátvételen, a 334-es rajtszámmal induló páros Antaraja ma este már a parc fermében pihen, tehát mindkét magyar egység sikeresen teljesítette a végső ellenőrzést.

www.dakar.com

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640572
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 26 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap