Hirdetés

postheadericon Vége a tanulóéveknek

111111_erdiMogyoródon zárul, Mexikóban kezdődik az évad.

 

 

 

 

 

„Sok mindenben sikerült előrelépnünk a 2011-es szezonban, ám az eredményesség szempontjából nem. Éppen ezért a 2012-es évadra a csapat azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a kiválasztott világbajnoki futamokon sikerüljön a dobogóra állnunk” – fogalmazta meg ifjabb Érdi Tibor a következő versenyszezon legfontosabb célkitűzését. A pilóta navigátortársával, Táborszki Attilával együtt az elmúlt évhez hasonlóan ismét három világbajnoki futamon áll majd rajthoz az Érdi Rallye Team pilótájaként.

Az idei szezonból azonban még hátra van egy utolsó futam: a páros rajthoz áll a Szilveszter ralin. Kettős céllal. Egyrészt Érdiék újra hazai pályákon találkozhatnak a szurkolóikkal, másrészt egy Skoda Octavia WRC- be ülve igazi örömautózásra készülhetnek. Mivel ezúttal egy cseh csapattól bérelt csúcsautóval vágnak neki a viadalnak, így egyetlen eredményt tartanak elfogadhatónak: ha megnyerik a versenyt.

Ami a mögöttünk hagyott évadot illeti: a csapat ebben az esztendőben is három világbajnoki futamon indult, a helyszínek közül azonban csak Szardínia volt új, a német és a brit ralin már másodszor vehettek részt. Az első versenyen pilótahiba miatt kellett kiállniuk, Németországban és Walesben a technika mondta fel a szolgálatot. Érdiék szezon közben váltottak autót, ami nem jött be, éppen ezért jövőre új stratégiát próbálnak ki. Ennek lényege, hogy a versenyt rendező országokban bérelnek autót és szervizcsapatot, hátha ezzel minimálisra csökkenthető a technikai problémák száma. Azt is eldöntötték, hogy maradnak az N csoportban, de a 2012-es évadnak már egy Mitsubishi Lancer EVO X-essel vágnak neki.

Érdi Rallye Team Best of 2011 - gabika07 video


Bár az elmúlt szezonban nem jöttek az eredmények, mégis érzékelhető volt a fejlődés: Érdi Tibor saját értékelése szerint a korábbinál jóval higgadtabb pilótává vált. Mint mondta: „megtanultam beosztani az energiámat, a látványos autózásnál fontosabbá vált számomra a biztonság és a hatékonyság. Korábban gyakran belementem kétes szituációkba is, ma már megfontoltabb vagyok.” Ebben sokat segített a fiatal versenyzőnek navigátortársa, aki tapasztalatával és rutinjával sikeresen egészítette ki Érdi Tibor lendületét. A vb-futamoknak köszönhetően annyi közös versenykilométert tettek meg, hogy az Érdi-Táborszki duó az elmúlt két évben valódi párossá érett.

„Mindez tetten érhető abban is, hogy megszoktuk a világbajnokság légkörét, sikerült felvennünk a pályabejárások rendkívül gyors ritmusát, ennek köszönhetően ma már akár egyetlen pályafelírással is tökéletes itinert tudunk készíteni” – fogalmazott a pilóta.

Ami a 2012-es szezont illeti, a tervek szerint az Érdi-csapat ismét három vb-futamon áll rajthoz, ám a korábbi helyszínek közül csak Németország marad meg. A német ralihoz a pilóta ragaszkodik, mivel úgy érzi, hogy az ottani pályák karakterisztikája illik leginkább a vezetési stílusához. Újdonság lesz Érdiék számára a márciusi mexikói rali és a szezonzáró spanyol viadal.

„Hiába váltunk kontinenst, számításaink szerint a mexikói verseny költségvetése nem haladja meg egy európai futam kiadásait: az utazás ugyan drágább, sőt egy mexikói autó bérlése-szervizelése sem olcsó, ám az ottani szállás-étkezés árak, valamint a rendkívül alacsony üzemanyagköltségek miatt a büdzsé kigazdálkodható” – érvel a tengerentúli verseny kiválasztása mellett Érdi Tibor. A spanyol viadal azért került be a csapat naptárába, mert a pilóta izgalmas kihívásnak tartja a vegyes talajú, murva-aszfalt pályák teljesítését.

Az Érdi Rallye Team a világbajnoki futamokra az abszolút értékelést tekintve nem fogalmazott meg konkrét célokat, ám saját kategóriájukban mindhárom viadalon dobogós helyezést vár el a párostól. Ahogy Érdi Tibor fogalmazott: „Vége a tanulóéveknek!”

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640529
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 26 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap