Hirdetés

postheadericon Nem kell mindig komolyan...

111213_levaiA rossz emlékű 2011-es Országos Rally Bajnokság után nyugodtan állíthatom...

 

 

 

 

 

... hogy számunkra az idei Mikulás Rallye az évad legjobban sikerült versenye volt. Egyedül azt sajnálom nagyon, hogy ezt az élményt nem tudtam megosztani a mecseki balesetből még mindig lábadozó navigátorommal és barátommal, Schweighardt Gáborral. Mivel az idei már a második „Miku VB” amin a húgom Zsuzsi látta el a navigátori teendőket, ezért nyugodtan beszélhetünk már hagyományról. Az igazi újdonság tehát nem a navigátor személye, hanem maga a versenyautó volt, hiszen a még szintén „lábadozó” Honda helyett egy igazi legendával, egy „A-s” Ladával álltunk rajthoz.

Az autót a komlói Notheisz Attilától béreltük, aki egy műszakilag és technikailag is fantasztikusan felkészített autót hozott nekünk a versenyre. Mivel soha életemben nem versenyeztem hátsókerék hajtású autóval és utcán is legalább 15 éve nem vezettem Ladát, ezért az első három szakaszt az ismerkedés jegyében töltöttük el. A második körre azonban már olyannyira kezdtem ráérezni az ízére, hogy egészen elszomorodtam, amikor a verseny végén vissza kellett adni a játékszert a jogos tulajdonosának. Annak ellenére, hogy egy pillanatig sem koncentráltunk arra, hogy jó helyezést érjünk el, a kategóriánk negyedik helyén értünk célba, ami nem mellékesen az idei legjobb eredményünk.

Ezúton szeretném megköszönni csapatunknak az egész éves áldozatos munkát, partnereinknek a kitartó együttműködést, családjainknak és barátainknak pedig a támogatást és a gondoskodást.

 

Hozzászólások 

 
0 #2 Jordan 2011-12-13 20:39
Lévai Ferkó
 
 
0 #1 2011-12-13 19:58
kiről is van szó? mert azt nem írtátok ki!!!!
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640492
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 17 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap