Hirdetés

postheadericon Verstappen a Dakaron

111209_verstappenA nagy csapatoknak még az utolsó pillanatban is van lehetősége új nevezések leadására...

 

 

 

 

 

... vagy módosítani a korábbiakat. Ebben az időszakban mindig akad néhány meglepő bejelentés, mint például Johnny Campbell visszatérése, vagy a Forma-1-es versenyző, Jos Verstappen debütálása.

Három héttel a rajt előtt még mindig van mit pontosítani a nevezési listán, hiszen néhány csapat név nélkül adta le a regisztrációját. Ezekben a napokban sokat hallunk Robby Gordonról, nemrég ugyanis Nasser Al-Attiyah csatlakozott az amerikai csapatához, most pedig Johnny Campbell jelentette be, hogy ő is Hummerrel indul a versenyen. A korábbi motoros versenyző, aki 2001-ben a nyolcadik helyen végzett a Dakaron (a Baja 1000 elnevezésű észak-amerikai versenyt pedig tizenegy alkalommal nyerte meg!), ezúttal navigátorként próbálja ki magát, és nagyon büszke arra, hogy egy ütőképes autóval vehet részt a kemény csatában. „Mindig mondtam, hogy ha lehetőségem lesz rá, visszatérek egy győzelemért. Amikor Robby felhívott, tudtam, eljött ennek az ideje” – mondta Campbell.

Az autósport egy másik meghatározó alakja is a héten jelentette be, hogy indul a Dakar rallyn, Jos Verstappen azonban első alkalommal vesz majd részt a nehéz küzdelemben. A holland Xdakar csapat tagjaként egy DAF-ot fog vezetni két héten keresztül, és ebben Charly Gotlieb lesz a segítőtársa. A korábbi Forma-1-es versenyző 107 futamon állt rajhoz 1994 és 2003 között, később Le Mans-i gyorsasági versenyeken is részt vett, de végül mégis a sivatagban kötött ki. Matt Lagrive segítségével megszerezte a kamionos jogosítványt, így az egyébként négyszeres Bol d’Or vitorlásverseny-győztes most ismét hullámokat lovagolhat meg, csak ezúttal a homokban teheti mindezt. „Nagyon aggódtam a kresz-vizsga miatt, de sokat tanultam rá, és végül egyetlen hiba nélkül megcsináltam a jogsit!” Sok reményt fűznek hozzá a hollandok, és nem csak a sikeres vizsga miatt gondolják úgy, hogy Verstappen jól fog szerepelni a Dakaron. Franciaországban a biztonságos közlekedés nagyköveteként is tevékenykedik, úgyhogy már csak az itinert kell ismernie, ügyesen kell vennie a köves szakaszokat, jól kell áthaladnia a dűnéken …

www.dakar.com

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640479
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 16 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap