Csak Asi idejét figyeltem!
Vincze Marcival a Rali-Túra Bajnokság váci futama után beszélgettem.
Kezdjük az elején. Az Ózd Ralin második lettél volna, viszont kizártak.
- Mivel nem vagyok állandó részvevője a sorozatnak, a legutolsó Mitsubishisként indultam a mezőnyben, és 3,9 másodperccel maradtam le Nagy Matyitól, mert a körversenyen minden egyes körben feltartott egy BMW és egyszerűen nem engedett el. Ráadásul a végén kizártak a turbószűkítő miatt. Az kell tudni, hogy ez az autó hat éve megy első osztályban, és minden versenyen átnézik, eddig egyszer nem volt vele gond, most pedig egy század milliméterrel nagyobbnak találták a turbószűkítőt. Én csak béreltem az autót, nem néztem meg. Mindenki azt mondja, hogy jó, akik ellenőrizték azok szerint nem megfelelő. Én nem akarok beleszólni ebbe a vitába.
A Vác Rallyra feljebb léptél autó ügyileg. Hogyan jött ez össze?
- Először úgy volt, hogy a Pintér-féle EVO VI-tal indulok. A verseny előtt felhívtam Bedő Imit, hogy amennyiben indul, Vácon jó lenne együtt felkészülni, aztán Ő elmondta, hogy nem megy a versenyen, és szívesen odaadja az EVO IX-est. Fölhívtam a szponzoraimat, megbeszéltük az anyagiakat és ők belementek.
Hogyan készültél a versenyre?
- Túl sokat nem tudtam készülni, mivel elég későn derült ez ki. Ráadásul a navigátorom elfoglalt volt, még a szombati gépátvételre sem tudott eljönni, így a Velencei Ádám első navigátora Csimpi segített nekem a felkészülésben.

Minden gyorsot megnyertél. Mennyire volt jó a verseny számodra?
- Így van. Igazából folyton az Asi idejét néztem, mással nem törődtem és később láttam csak, hogy ennyire elhúztunk a többiektől, őt viszont nem tudtam megverni, mindig 1-2 másodperccel jobb volt.
Hogy tetszettek a pályák?
- Tetszettek, bár szerintem kicsit túl voltak lassítózva. A sok várakozásnak azonban nem örültünk. Az 1., a 3., az 5. gyors mind olyan volt, hogy odaérkeztünk beöltözve, bemelegítve és állandóan fél órákat kellett várni.
Nem vagy elégedett a rendezéssel?
- A rendezéssel elégedett vagyok, a lebonyolítással voltak a fő problémák. Elsősorban azért, mert a Vác Rali szervizparkja és a Parc Ferméje között négyszer kellett oda-vissza mennünk és a helybéliek lázongtak, kihívták a rendőrséget, a rendőr megállított, így kikéstünk a prológról, aztán kapkodva kellett elrajtolni, úgyhogy ott olyan összeszedetlenül nem tudtam jó eredményt elérni.

Kiknek köszönheted, hogy elindulhattál a versenyen?
- Semmi komoly cégnek nincs benne a keze, pusztán „csak” a barátaimnak, ismerőseimnek köszönhetem, mivel ők dobták össze a pénzt a gumikra, benzinre, szállásra, ill. a Bedő Imi által felszámolt bérleti díjra.
Csabival már jól összeszokott páros vagytok. Minden rendben volt a versenyen?
- Persze. Csabival még egy Suzukival kezdtünk versenyezni, aztán 6-8 évig nem mentünk, de tartottuk a kapcsolatot. Most pedig felkértem őt, hogy navigáljon nekem az EVO VI-ban. Teljesen elégedett vagyok vele, ellentétben az autó beállításaival. A tempós kanyarokra nem állítottam be a futóművet és kicsit inogott a hátulja, ezáltal nem tudtam a maximális tempót autózni. Amikorra ezt sikerült megoldani, már két gyors volt hátra. Az utolsó előttin jót mentünk, az utolsót viszont nem siettük el, nehogy valami probléma legyen.
Lesz folytatás?
- Sajnos ettől nem tartok. Most kimerítettem az anyagiakat, és nem szeretném terhelni a barátokat ezzel, ill. nem is várhatom el tőlük, hogy minden versenyre összeadják nekem a szükséges pénzt. Az Imi újra felajánlotta az autóját, és ha lesz, pénz megyünk.
Köszönöm!
- Én köszönöm!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.















