Hirdetés

postheadericon Adac Rallye Deutschland 2011

110827_nemetVegyes érzelmekkel érkeztem haza a 2011-es rali világbajnokság és az új generációs WRC-k első aszfaltos futamáról.

 

 

 

 

 

 

Mint tudjátok az Érdi Rallye Team-től kaptam egy lehetőséget, hogy kilátogassak velük a német vb-re, ahol az volt a dolgom, hogy őket fotózzam.

Szerdán kora reggel egy kisbusszal indultunk neki a több mint 1100 km-nek, nyolcan. Aznap kora este futottunk be a Triertől kb. 13 km-re található schweichi szállásunkra. (Ideje volt 12 és fél óra után.)
Az esti vacsoránál Tibi csütörtökre ajánlott nekünk 2 kanyart a Triertől délnyugatra található 5.8 km-es shakedownnak kijelölt pályán. Az egyik egy kemény féktávos, poros B6, a másik pedig egy J5, B6 kombináció, lefelében.
Ugyan csak a kezdés után értünk ki, de még a nagyokat láthattuk párszor. Tibi tippje bejött, szórakoztató volt a „két kanyar”, és bár úgy volt, hogy négyszer jönnek le, végül három elégnek bizonyult.

110827_nemet_kep_1

Szépen rajzolnak az új WRC-k az aszfalton, mégis látszik, hogy nyomatékban szegényebbek elődeiknél.
Hamar megállapítást nyert az a tény is, hogy Prokopnak nincs ki a négy kereke.

Nagy lendülettel vetettük bele magunkat a német pályák rejtelmeibe, nem kevésbé Tibi és Attila, akik egyből kategória 2. időt autóztak az 1. gyorson. Aztán a másodikon is. És jött az ominózus 3. gyors, a Moselland 1. A Mosel folyó mellett, gyönyörű helyen, egy kb. 45°-os domboldalban találtunk magunknak helyet a szőlőtőkék közt a visszafordítók földjén. …na és most Tibikéék következnek. Az autót még nem láttuk, de már fura kerregést lehetett hallani, aztán mikor odaértek feltűnt, hogy nincs tempó. „Neee, neee, neee…”- mondta Gabika. Lassan jöttek, az autó sem a megszokott módon fordult, látszott, hogy baj van. „Ugye ez nem a váltó?!” – mondtam. Mikor visszaértünk a csapathoz a szakértőt kérdeztük. Laci szerint a hangból ítélve váltó vagy diffi.
Sajnos igaza volt. A váltó 3. fokozatban lefogazott, pedig vadonatúj volt. Ez még nem lett volna akkora gond, mivel a csapat hozott másik váltót, kicserélték, időn belül voltak, viszont nem működött a kuplung.
A szerelők újra nekiestek az autónak, de a szervizidőt túllépték és már csupán szuperralira lett volna lehetősége Tibiéknek. Végül úgy döntöttek, hogy nem kívánnak újra ezzel a lehetőséggel élni, inkább teljes erőbedobással a Wales Ralira összpontosítanak.
Nagyon rossz volt Tibit nézni. Látszott, hogy menne, csinálná, de nem tehet semmit. Egy éve erre a versenyre készült, minden áron bizonyítani akart, és megint nem jött össze. Frown
Az utolsó gyorsukon még a sérült váltó ellenére is behozták kategória 2. helyre a Mitsubishit, 1.3 másodperc (!) hátránnyal.

110827_nemet_kep_2

Az eset rányomta bélyegét a hangulatra, amit talán az utolsó nap sikerült kiheverni. Talán.
Aznap már gyorsra sem mentünk ki, számunkra péntek délután 2-kor befejeződött a verseny.
Hogy mekkora érvágás volt ez a csapatnak, mutatja, hogy 1 teljes napot kihagytunk a 2011-es Rally Deutschlandból és csak szombat délután láttuk újra a színes autókat.
A hermeskeili ugratóhoz látogattunk ki. Erről tudni kell, hogy a gyors végén van, és eldobja az autót, ha nem fékezik meg, tehát van látvány. Nem kellett csalódni. Egyszerűen annyi ember volt, hogy nem lehetett tiszta (fotózásra alkalmas) helyet találni a pálya mellett. Mellény és nagy teleobjektív híján kénytelen voltam a nézők közül fotózni.
Amint az várható volt az eleje nem tisztelte meg, aztán ahogy nőtt a rajtszám úgy egyre lankadt a repülés iránti érdeklődés. Ha rajzolni már csak gymkhanában dukál legalább az ugrásával nem kellett szégyent vallania az amerikainak. Tetszett a közönségnek.
Majd jött a 24 éves portugál, Bernardo Sousa.

110827_nemet_kep_3

Utána viszont már szabályos üdvrivalgás tört ki főleg, hogy vagy háromszor keresztbe állt mire összeszedte az autót. Szerintem a többség azt hitte, hogy ebből perec lesz.
Fricit megvártuk, aztán húztunk a napi utolsó szakaszra, az Arena Panzerplattéra.
Elég körülményes volt eligazodni a környéken, mert civilektől elzárt honvédségi terület. A gyorson belül a kaputól a nézői pontokig konkrétan autóbuszokkal szállítják a népet.
Kiderült, hogy a híres ugratótól 1 kilométerre lyukadtunk ki, bár idő (és mellény) hiányában nem másztunk el addig, a fanok közt telepedtünk le.
A keresőből élvezet volt nézni a versenyt, mivel zsúfolásig telt nézővel a másfél futballpályányi terület, ill. már lefelé ment a Nap és ilyenkor egy „fotós” kreativitásának nem sok dolog szabhat határt, jön az ihlet. Ráadásul nem kis hazánk béli szájhősök szaladgálnak elfajzott gépállatjaikkal a kamera előtt, akik restek meghúzni a kéziféket azon a betonon, amit a múlt században még világháborús német tankok lánctalpai koptattak.
Így hát született pár használható felvétel. Jó napot zártunk.



Az utolsó nap Gabikával Szántó Friciékhez csapódtunk. Ők a Korda Racing kisbuszával érkeztek, és olyan emberek alkották a csapatot, mint Makai Geri, Doky, Kígyó és Gábor. Nyugodt szívvel rábíztuk magunkat a rutinos vb-s gárdára.
Ismét a Mosel partjára mentünk a tengernyi szőlő közé, ahol a 15-ös és a 17-es gyorsot egy-egy visszafordítóban néztük meg. Meleg helyzet volt, majdnem megáztunk, de azért délutánra csak előbújt a nap. Sokat nem töprengtünk, mert 14:11-re igyekezni kellett Trierbe a Power Stagere.
Végre beengedtek a két kordon közé… Azon kívül, hogy szép zöld ennyi pozitívuma volt a „MEDIA” feliratos kártyának. Lényegében többet nem láttunk, legalább nem volt tömegnyomor.
Annyit kell tudni a német Power Stageről, hogy a belvárosban betonakadályokkal elkerített körgyorson rajzolnak hármat a srácok. Az autó előtt mindig volt valami zavaró, szinte teljes valójában nem is láttuk.
Petterig mindig csak tized másodpercekkel volt jobb a következő páros majd jött a hétszeres világ- és nyolcszoros Német Rali bajnok. Kerek 3 másodpercet adott a norvégnak a 3x4370 méteren, de még fiatal hazai csapattársát is 2 másodperccel verte el. Azon tanakodtunk ezt hol szedte össze. Mindent összegezve arra jutottunk, hogy UFO-val van dolgunk.

110827_nemet_kep_4

Szumma szummárum nagyon jól éreztem magam a csapattal és a verseny is élvezetes volt. Remélem még lesz lehetőségem velük „vébézni”.

Köszönöm az Érdi Rallye Team-nek a lehetőséget! Továbbá köszönet illeti Jordant, Szabó-Jilek Ádámot és nem utolsó sorban Szántó Fricit!

És Tibi, ugye legközelebb dobogós leszel?
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640375
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 26 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap