Mindent a Bükfürdő Rallye-ról
Ugyan az őrségi pályák nélkül, de lesz Bükfürdő Rali. Markó Tibivel beszélgettünk.
Sajnos a már-már legendásan jó őrségi pályákat az idén is nélkülözni kell a Bükfürdő Ralin, de szerencsére nem kell őket végleg leírni. Az Örségi Nemzeti Park pozitívan áll a ralihoz, Bükfürdő városa szintén, az idei első murvás futam rendezője, Markó Tibor pedig bízik benne, hogy a versenyzők és a szurkolók egyaránt jól fogják érezni magukat.
Tavaly az utolsó pillanatban esett ki egy pálya, amiért volt némi kellemetlenség a versenyen. Az idén hogy állsz vele?
- Az ebből fakadó kellemetlenség inkább a versenyt megelőző hetekben volt, legalább is remélem, hogy a versenyzők is utólag így érzik. Tavaly megkaptuk az engedélyt a pályára, amit aztán visszavontak. Az idén sem könnyű a helyzetünk, mivel a murvás pályák az erdőkben vannak, sokkal nehezebb megkapni őket, mint az aszfaltos utakat. Az is tény, hogy tőlünk nyugatabbra Világbajnoki és IRC-futamokat is gond nélkül engedélyeznek és rendeznek akár Natura 2000-es, akár más természetvédelmi oltalom alá eső területeken. Sajnos nálunk, Magyarországon sok esetben kategorikus nem a válasz. 
Ezért nincsenek az idén az őrségi pályák?
- Az Őrségi Nemzeti Park vezetője Dr. Markovics Tibor nagyon korrektül áll a versenyhez, a lehetőségeihez mérten segített. Az ő kérése volt, hogy az idén ne tervezzünk ott gyorsasági szakaszokat. Ezért az idén nem lesznek, még jövőre sem, de szerintem van rá esély, hogy egyszer újra versenyezhessünk rajtuk. Az idei programban szereplő pályákat is csak nagyon szigorú feltételekkel kaptuk meg. Például a tiltott pályabejárás megakadályozása nagyon szigorúan került bele a szerződésbe.
Amit Magyarországon évtizedek óta nem tudunk megoldani.
- Igen, de nincs más lehetőségünk. Azok a versenyzők, akik beszökdösnek a területre, hogy a versenyre nyerjenek 1-2 másodpercet a „fekete tréninggel”, azt kockáztatják, hogy azt a pályát a következő öt-hat évben nem kapjuk meg. Előfordult már, hogy hajnalban hívtak a vadászok, hogy tréningeznek a pályákon, nem erről volt szó. Az idén az Erdészeti igazgatósággal és a vadásztársaságokkal is megállapodást kötöttünk, hogy segítenek a renitenseket fülön csípni. Nem azért, mert a rendező büntetéseket akar kiosztani, hanem mert ezek az önző versenyzők eljátsszák a rendezők bizalmát az engedélyezők előtt és nem kapunk pályákat, és azt gondolom, hogyha a ralit vendégül látják, akkor nekünk – vendégként – illik tiszteletben tartani a vendéglátó kéréseit.
Az idén nagyon szerencsétlenül egy időpontra esik a Bükfürdő Rali és az első magyar túraautó világbajnoki futam. Nem lehetett volna legalább azt megoldani, hogy a rali szombaton véget érjen, és a média vasárnap csak Michelisz Norberttel foglalkozzon?
- A két rendezvény nem egy súlycsoport, de még is úgy gondolom, hogy a kérdés nem jó! Nagyon sajnálom, hogy egy időben leszünk, mert én személyesen is nagyon szerettem volna Micheliszt megnézni. Februárban a versenyt egy héttel korábbra kértük a versenynaptárban a házigazda Bükfürdő kérésére, hogy ne pünkösd hétvégéjén legyen a verseny, amikor amúgy is sok a szállóvendég. Ez meg is történt, s a hivatalos naptár már így jelent meg. A túraautó vb-futam időpontjával kapcsolatban öt-héttel a verseny előtt kerestek meg első ízben. Ekkor már nem lehetett az időponton módosítani, hiszen minden engedélyünket erre az időpontra kértük, a versenyen dolgozó közel 500 fős stábnak a szállása le van foglalva. Remélem, hogy lesz jövőre is Magyarországon túraautó vb-futam, annak az időpontját nyilván korábban fogjuk megtudni, és akkor nem lesz egy hétvégén a két verseny. Nem szerencsés állapot, de sajnos ez most így alakult. 
Beszéljünk még egy kellemesebb témáról. Bükfürdő tavaly nagyon kitett magáért és akár példaértékűnek is nevezhető, ahogy a rali mellé állt.
- Igen, ezt jól látod. Az előző polgármesterrel, Horváth Lajossal kezdődött a közös munka, és a jelenlegi polgármesterrel, Németh Sándorral is ugyanolyan jól tudunk együtt dolgozni. De nem csak városvezetési és vállalkozói szinten szeretik a ralit Bükfürdőn, hanem a lakosság is nagyon örült neki. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon meg kell becsülni. Tavaly a verseny után hároméves szerződést kötöttünk a várossal, ami mutatja az eltökéltségüket. Az pedig, hogy 300 méteren belül van a szervizpark, a versenyközpont, és szálláslehetőségek jó része, teljesen egyedülálló dolog. Szeretnénk ezt kihasználni és péntek, valamint szombat estére is bulit szervezünk Bükfürdőn a versenyzőknek és a közönségnek.
Nem is olyan régen volt egy olyan elképzelés, hogy nemzetközi verseny lesz a Bükfürdő Rali elődje.
- Igen, ez bennem is él. Osztrák versenyzők korábban is jöttek, az idén is lesznek. Tavaly elkezdtünk egy egyeztetést az osztrák szövetséggel, amelynek eredményeképpen talán jövőre eljöhet az osztrák rali 2-es mezőny is. Szeretném az első osztályú bajnokságot is meghívni, de ehhez nyilván az is kellene, hogy akkor a magyar bajnokság is ellátogasson egy osztrák futamra. De semmi sem lehetetlen.















