A walesi rali világbajnokságról való hazatérésem után megjelent egy - rövidnek éppen nem mondható - beszámoló a tollamból. Egy-két pozitív visszajelzés után vettem a bátorságot és a Szardínia raliról is írok pár sort…

Ennek az egésznek nem is tudom, hogy hol az eleje, mert elfelejtettem, de annyira biztos emlékszem, hogy május 5-én csütörtök reggel a Stadionok autóbusz pályaudvaron kamerával a vállamon beszálltam egy fehér Skoda Octaviaba tele emberekkel, ami a ferihegyi reptérig vitt. Érdi Niki, Koller Anita és Soós Gabi és Jani a sofőr voltak azok. Ferihegyen futottunk össze még Bebtó Ferivel, Miskolczi Csabival és Krisztával, Csabi barátnőjével. Így heten szálltunk fel tehát a gépre, ami egészen Milánóig repült. Milánóban volt 8 óránk az Olbiára tartó gépig, szóval tettünk egy túrát a belvárosban. Gyönyörű hely sok látnivalóval, annál több turistával. Nem szaporítom a szót, nem ez a lényeg. Szardíniára már este 10-re értünk, ahol gyors autóbérlés után célba vettük a szállást, ami Olbiától 10km-re volt. Itt találkoztunk a csapat többi tagjával is: Tibi bá’, Erzsi néni, kis Tibi, Táborszki Ati, Pásztor Gábor és a felesége. Le is dobtuk a pakkot, aztán bebandáztunk a közeli pizzériába. Épp zárni készültek (23:30) amikor megérkeztünk, hajnal kettőig ott is voltunk… Aztán… Grappa, Heineken, Fluor Tomi, mizu-mizu-mizu… Majd alvás, mert reggel korán keltünk.

Reggel tárult elénk Szardínia szépsége. Az ajtón kilépve csak bámultam, hogy milyen gyönyörű is ez az üdülőfalu itt a Földközi-tenger közepén. Ez előtt sajnos még nem voltam tenger közelében, de egy biztos: én még oda vissza fogok menni…



A terv a napra 4 gyorsasági a 8-ból. Először a Lago Omodeo nevű etapot szemeltük ki, mer egy főút mellett helyezkedett el, könnyen odatalálunk és könnyen tovább is tudunk menni róla. Érkezés előtt egy útba eső benzinkúton - gyönyörű hegyek közt - bedobtunk egy szendót meg egy kávét és „feltankoltunk” vízből. Fel is mentünk a gyorsra, egy tóra nyílt kilátás, próbáltam úgy állni, hogy ezt meg is tudjam majd mutatni a videón.


Külső ívre állni HIBA! Ilyen poros versenyen én még életemben nem voltam, a veszprémi pályák elbújhatnak mellettük. Mint ahogy azt a cím is sugallja: az autót csak addig látod, amíg egy vonalba ér veled, aztán már csak a hangjában tudsz gyönyörködni és nyeled a port (nem mintha nem volna édes az a por, de akkor is ), erre egyetlen megoldás, ha tudsz magas helyről fotózni / videózni / szurkolni. Elrohant az első 10 autó szép volt, jó volt, de ez a kanyar valahogy nem adta ki…



Kis gyaloglás után visszaértünk az autóhoz, természetesen elfogyott a vizünk. Soós Gabinak volt mersze és a közelben tanyázó rendőr bácsitól kért inni… … kapott.

A pénteki 4. gyorsasági felé vettük utunkat. Név szerint ez volt a 19,66km-es Monte Grighini Sud gyors. Amíg odaértünk, Feri egyszer-kétszer azért csak rárántotta a kézit a Bravora (rallyheart.hu feliratokat írtam a szélvédőre, a csomagtartóra és a kerékívekre, hogy mégis tudják, hogy kivel van dolguk, na… ). Pompás helyre dobtuk le magunkat, volt innivaló, kaja, rengeteg néző, jó csajok és persze a verseny sem volt valami elhanyagolható téma. Jó pár kilométer látható volt arról a nézői pontról, előttünk egy jobbos visszafordítóval, ami egy völgybe vezetett. Később derült ki aztán, hogy „rallysport” Friék a völgyben egy kis patakocskát duzzasztottak a jobb képek reményében.



Elől a két citroenes bitangul közlekedett, Hirvonen viszont annál látványosabban. Úgy rakta keresztbe az RS Fiestát, mintha egy jó orosz VFTS lenne alatta. Koppanásig tekert kormány, ellenkező irányban sodródó autó, ordító bivalyerős Ford motor, na itt kapott el először a WRC láz. Jöttek is szépen sorban a versenyzők, még egy ugratót is lefilmezhettem, dőlt a por, a nézők próbáltak közelebb szökdösni a pályához, a bírók tették a dolgukat, nem kis türelemmel terelték őket vissza a szalagok mögé. Meg voltunk elégedve magunkkal, már csak Tibikét kellett megvárni. Ő azonban nem jött. Pár poroló autó után egy elkeseredett „Gyere Gabika!” kiáltást hallottam. Rögtön le is lombozódtam, akkor derült ki, hogy Tibiék kicsúsztak. A nap végéig nem is igazán tudtuk, hogy pontosan mi történt, lényeg a lényeg, hogy ez az eset kihatott a csapat pénteki hangulatára. Próbáltam valamennyire feléleszteni a többi hat emberkét, hogy legalább azért a többi gyorsra menjünk ki, de végül csak nem jutottunk el egyikre sem. Ez annyiból volt jó, hogy időben visszaértünk a szervízparkba, tudtunk kajcizni és még a sajtótájékoztatót is sikerült lencsevégre kapni. A szervízparkban a szokásos árusok; rengeteg bámészkodó és azok az emberek, akik minden versenyre ellátogatnak. Személy szerint akkor és ott nem voltam megelégedve az az napi látvánnyal; tudat alatt örültem persze és köszönöm a lehetőséget. Lefekvés előtt gyorsan betápláltam a GPS-be a Giorno 2 programot, majd egy ’atomjólesőhidegzuhanytkövetve’ eltettem magam holnapra.



Hála az égnek a második napom az olaszok közt elég jól indult. Az előző esti GPS betáplálás komoly segítségnek bizonyult, pontosan oda lyukadtunk ki, ahová szerettünk volna. SS10 Monte Lerno. Ha ez nem mondana semmit, akkor a Micky’s jump biztos fog. A gyorsasági egy hatalmas hegy gerincén futott végig, a nézői pont természetesen a nagy ugratónál lett kijelölve. Na itt aztán töménytelen mennyiségű embertömeg fogadott, szinte mindenki énekel és kiabál, isszák a jéghideg sört, tűz a nap ezerrel és jönnek a versenyzők. Loebről sajna lemaradtam, Pettert is csak hátulról láttam ugratni, de a többiek bizony már a szemem előtt nyomták tövig a gázt. Ezt az ugratót úgy kell elképzelni, hogy akkor is eldob, ha lassan mész rá. Ugratott is mindenki elég nagyokat, az egyik Fiestás WRC akadémiás túl nagyot ugrott… Össze is tört. Vagy két fotós akadt azért itt is, WRC TV a helikopteren és persze az állandó jó kedv. A két magyar alakulat közül Tibiék ugrottak nagyobbat, de Frigyesékre sem panaszkodhatunk, neten találtam róla képet, miközben jó nagyot ugrat. Tisztességgel meg is lett alapozva a napom, még este is ezen a helyen jártak a gondolataim. Képpel sajnos nem tudok szolgálni, mert ugye elsődlegesen a kameráért feleltem, de egy másik helyről Soós Gabi lőtt párat.



A következő helyre már délután értünk oda, mert volt közben egy gyorsszervíz is a fiúknak. A gyorsasági szakaszok között elképesztően szép tájakon vezetett az utunk, ehhez a visszafordítóhoz is egy parafa erdőn át jutottunk el. Próbálkoztam volna valami jó kis helyet találni, ám a kanyar előtt és után is csak egyenes volt, így visszatértem az eredeti pozícióba. Ferivel be is engedtük magunkat a belső ívre, hisz innen láttuk legtovább az autókat és itt adta ki a legjobban. Közben találkoztunk DuEnnel is, váltottunk pár szót, Friciékről is érdeklődtünk, de ekkor meg is érkeztek bitangpusztulatosan nagy tempóban citroenék, fordék és miniék. Jók voltak a programok, meleg volt, szerencsére a pályabírók sem nagyon akartak elküldeni, szóval karaj helyen álltunk meg. Az nem is mellékes dolog, hogy közben megy a verseny és annyit vesz észre a szervezeted, hogy a pilóták gyönyörűen akasztgatják le a versenyautók jobb első kerekét a gödrökbe és onnan úgy lőnek ki, mint valami ágyúgolyó. Személy szerint kellemes csalódás volt az 1.6L-es WRC-k teljesítménye. Kételyek voltak bennem, amik most szerte foszlottak…



A szombati napra bekalkuláltam egy harmadik gyorsot is, de ez csak felkiáltójeles volt. A helyszínen sajnos egy motoros rendőr hátraáltatta pár percig a tovább jutásunkat, természetesen le is maradtunk az első 5 autóról. A szakasz neve Su Filigosu, nézői pontja egy vizes ároknál volt. A víz fölött volt híd is, de hát ott robogni annyira nem poén, szóval bele küldték őket a patakba. Megint meg kell említenem az olasz nézőket, meg vannak dicsérve a kitartó és hangos szurkolás miatt. Durva állapotok uralkodtak, mindenki azért tolakodik, hogy lássa az autót. Nem kell ezt valami kegyetlen dolognak felfogni, egészségesen oda-oda löktem azért én is nekik. Voltak részegek, akik derékig álltak a hideg vízbe, csak, hogy láthassák kedvencüket. Jöttek az autók, szentelték a vizet ezerrel, a nézőket összecsapták, azok meg örültek neki. Szerencsére sikerült innen is, onnan is pár felvételt csinálni, de Tibi megint csak nem jött. A nagy ugratónál verte oda az olajhűtőt és bent maradt a szakaszon. Nagyon nem örültünk a dolognak, de nem tudtunk mit tenni. Este a szervízben simán kicserélték a cuccot, nem nagy valami az egész, mégis mekkora galibát tudott okozni. Sajnos ismét csak maradt a szuper rali…



Vasárnapra is legyártottam az útvonalakat a GPS-ben, reggel kajci, majd irány a Monte Olia nevezetű speciális szakasz. Elsőre találtunk egy megfelelőnek tűnő helyet, ahonnan jól láttunk mindent, de az első öt autó után birizgálni kezdte a fantáziánkat a kissé fentebbről jövő olasz ricsajozás. Természetesen nem várhattunk tovább, gondoltuk ugyanis, hogy nem lagzi van, elindultunk felkutatni a dolgokat. A domb tetején dupla visszafordítót érzékeltek a szenzoraim, csak azt nem tudtam, hogy miért nem jöttem hamarabb. Bokáig érő nyomvályúk voltak az úton amiben bárki bármikor tetőre dobhatja. „Szerencsére” nem volt ilyen szerencsém és csak keresztben autózó sofőröket figyelhettem meg. A két magyar páros kifejezetten jól kente neki, de hát magyarok… Még szép, hogy csapják neki!

Négyből nekünk két gyors jutott ki. SS18 Gallura. A verseny utolsó szakasza, tehát Power Stage! Ahol mi nézelődtünk, ott egy jobbos visszafordító volt ismét telis tele emberekkel, a háttérben egy nagy hegy sziklás oldalai látszottak. Csodaszép háttér egy-egy felvételhez.



Élvezetes volt ez a terep is de számunkra ez volt a Szardínia rali utolsó gyorsaságia. Kimelegedve vágtunk neki a visszaútnak Olbiába. Megnéztük a célceremóniát, szurkoltunk a magyar alakulatoknak és nagyon jól éreztük magunkat. Tibiéknek úgy érzem, hogy az eredmény várat magára, de egy ilyen kaliberű versenyen bizony léteznek a hibák…

Az esti órákban a kajcizás után lementünk a tengerpartra csobbanni egyet.



Végszóként köszönetet kell, hogy mondjak mindenkinek aki segített és támogatott ebben az öt napban! Remélem sok ilyen élményben lesz részem és kívánok a magyaroknak további eredményes versenyzést külföldön! Mást nem tudok mondani ezekre a pilótákra, szúrják neki, mint drogos a karját. Hihetetlen féktávokat vesznek a kocsik, a murván is úgy fordulnak, mintha aszfalton lennének és nem utolsó sorban van vér a pucájukban. Erősen javasolom, hogy legalább egyszer spóroljatok össze és nézzétek meg a világ legjobbjait! Büszkék lehetünk arra, hogy a legjobbak közt magyarokat is láthatunk és ezek a magyarok bizony nem hagyják magukat megszégyeníteni!