Hirdetés

postheadericon Mitsubishis uralom Ózdon

110516_ozd_beszÓzd legnagyobb érdeklődéssel kísért sporteseményét a múlt hét végén bonyolították le, immáron kilencedik alkalommal.

 

 

 

 

A rallytúra bajnokság idei második futama az adminisztratív és a technikai átvételek után egy látványos körversennyel kezdődött. A stadion centerpályáján több ezer néző volt kíváncsi a prológra, ahol a benevezett százharminc páros mellett néhány betétfutamot is tartottak. A salakshow után nem sok idő maradt a pihenésre, hiszen vasárnap reggel két pályán kezdődött meg a IX Cyeb Ózd Rally érdemi része.

Ózd és Sáta között, valamint a királdi körön is látványos versenyt láthattak a kilátogató érdeklődők. Az élen késhegyre menő harcot vívott egymással Nagy Mátyás és Vincze Márton, végül kevesebb mint négy másodperc döntött Nagyék javára. A kettős először végzett abszolútban az élen az ózdi futamon.

- Kiválóan rendezett versenyen vagyunk túl – mondta Nagy Mátyás a célban. A túrások számára szokatlan körítés, hangulatos prológ és technikás gyorsasági szakaszok vártak ránk. A végére ugyan kicsit kiszámoltuk az üzemanyagot, de sikerült beérni. Az összetett értékelés szempontjából értékes pontokat szereztünk. Célunk, hogy megnyerjük az összetett bajnokságot, ezért vettünk új autót a szezon elején. Tavaly másodikként zártunk, most szeretnénk eggyel előrébb lépni. 

Komoly baleset nem történt az Ózd környéki versenypályákon, néhány látványos kicsúszás azonban színesítette a rallytúrások küzdelmét. Mindent egybevetve az összkép pozitív volt, a versenyzők és a nézők részéről is.

- Számomra az a legfontosabb, hogy a nálunk induló párosok és a rendezvényeinkre kilátogató nézők egyaránt elégedettek legyenek – fogalmazott Mészáros Iván, az RTE elnöke. – Ez Ózdon maximálisan teljesült. Rövid etapokkal, hagyományosan jó gyorsaságikon zajlott le az idei bajnokságunk második futama. A csúszás minimális volt, és amikor a tökszögi elágazásban megláttam azt a rengeteg embert libabőrös lett a karom. Ez pedig a legjobb érzés.

Dr. Ádám Antal főszervező is örömmel nyugtázta, hogy minden gördülékeny volt a hétvégén. A versenyzőktől és a nézőktől is egyaránt pozitív visszajelzéseket kapott. Mint hangsúlyozta: ezen a hétvégén Ózdról nem a problémák kapcsán beszéltek, hanem egy jó hangulatú autóverseny miatt.   

A IX. Cyeb Ózd Rally végeredménye:
1. Nagy Mátyás, Nagy Tamás            (Mitsubishi Lancer EVO IX.)    31:43.8
2. Vincze Márton, Szedő Csaba         (Mitsubishi Lancer EVO VI.)    +3.9
3. Lovász Pál, Gulyás Kata                (Mitsubishi Lancer EVO IX.)    +41.9
4. Domonkos László, Horváth István (Mitsubishi Lancer EVO VI.)    +51.1
5. Berényi László, Kovács Péter         (Mitsubishis Lancer EVO IX.)  +57.5
6. Bedő Imre, Áfra Gábor                 (Mitsubishi Lancer EVO IX.)    +1:05.8

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640308
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 33 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap