Hirdetés

postheadericon Ifj. Tóth Evóval versenyez az idén

110323_ifj_tothA legfrissebb fejlesztésű Peugeot 207 S2000 Evolutionnal próbálja megszerezni idén nyolcadik magyar bajnoki címét ifj. Tóth János...

 

 

 

 

... akinek a tavalyi évhez hasonlóan most is Tagai Róbert navigál majd.

A legjobb hír az volt a Peugeot Sport Hungária sajtótájékoztatóján, hogy az ifj. Tóth–Tagai kettős valamennyi ORB-futamon rajthoz tud állni. Ráadásul a TRT Europe műhelyből a legfrissebb fejlesztésű 207 Evolutiont kapják, amelybe már a tavalyi Sanremo Ralin bemutatkozott 300 lóerős motor dohog. Illetve csak fog dohogni, merthogy a bemutatón még üres volt a Peugeot motortere, az erősforrás csak az Eger Ralira érkezik meg.

110323_ifj_toth_n_1

„Holnap (csütörtökön) még a régi motorral fogunk tesztelni, de ez nem jelent hátrányt” – mondta ifj. Tóth. „Az új motor erősebb lesz, de a karakterisztikája ugyanolyan, úgyhogy elég lesz az Eger Rali előtt kipróbálni.”

110323_ifj_toth_n_2

A Peugeot-ról a TRT vezetője, Tagai Tamás úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan fejlesztik, az Evolution kittel pedig érezhetően javult a 207-es.

„Tavaly a Sanremo Ralin mutatkozott be az Evo. A leglényegesebb változás a motort érintette, aminek a teljesítménye 285-ről 300 lóerőre nőtt, igaz a futásteljesítménye ezzel arányosan csökkent. Új lett az első futóműve is, és a váltón valamint a vízpumpa meghajtásán változtattak, főleg a megbízhatósága miatt. Ezenkívül megkapta az FIA 2011-es szabálya szerinti biztonsági oldalajtókat, amik könnyebbek, és jobban óvják a versenyzőket.”

110323_ifj_toth_n_3

Ifj. Tóth tavaly második lett a bajnokságban és a korábban megszerzett hét bajnoki címe után mi más lehetne a terve, mint a nyolcadik.

„Pont úgy készülök erre a szezonra is, mint az elsőre. Ugyanolyan motivált vagyok” – mondta Janika. „Tavaly a szezon második felére sokat javultunk, és szerintem az idén erősebbek leszünk.”

110323_ifj_toth_n_4

Erősebb motor ide vagy oda, a nagy kérdés még mindig az, hogy az N-es vagy a Szuper–2000-es lesz-e a nyerő Magyarországon.

110323_ifj_toth_n_5

„Szerintem az első három versenyen nehéz lesz Szuper–2000-essel megverni az N-eseket. Nem lehetetlen, de ahhoz nagyon jól kell menned. A szezon második felében az S2000-esek lesznek a jobbak.”

110323_ifj_toth_n_6

Mihályi Csaba

 

Hozzászólások 

 
+2 #5 2011-03-24 10:58
Hajrá Janika!
 
 
+5 #4 2011-03-24 10:24
Hajrá Janika!!!Reméle m újra bajnok leszel!Büszke vagyok arra, hogy ilyen versenyzője van a Magyar Bajnokságnak!!!
 
 
+5 #3 2011-03-24 09:33
Megérdemelne már egy újabb magyar bajnoki címet!!!!!!
 
 
+3 #2 VNC 2011-03-23 23:54
Hajráááá!

Amúgy bírom Janika tegező stílusát. Minden riportban így beszél, érdekes, de jó.
 
 
+3 #1 rozi64 2011-03-23 22:35
Igen, szó szerint így történt
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24640209
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 41 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap