Hirdetés

postheadericon 8. számú RSB közlemény

110106_rsb_2011Az RSB, a március 2-i ülésén az alábbiakról döntött.

 

 

 

 

Az RSB az Elnökség kérésének megfelelően megvizsgálta a függőbe került Arad Rallye kérdését, és úgy döntött, hogy a verseny véglegesítését kéri az Elnökségtől a versenynaptárban.

Az RSB a Historic Munkabizottság kérésének megfelelően újra megtárgyalta a Historic Bajnokságban előírt biztonsági felszerelések kérdését, és helybenhagyta korábbi döntését.

A 7. sz. RSB közleményben megjelent, hogy a 2-es és 3-es kategória nevezői az adminisztratív átvételig a két géposztály között géposztályt cserélhetnek. A félreértések elkerülése végett nyomatékosítjuk, hogy ez a kedvezmény csak a géposztály megválasztásának határidejére vonatkozik, természetesen adott géposztályba csak az oda mindenben megfelelő autóval lehet nevezni.

Az RSB megtárgyalta a Benis Motorsport kérelmét a március 13-i rábaringi futammal kapcsolatban. A beérkezett dokumentumok alapján a Bizottság nem látja biztosítottnak a rendezvény megfelelő sportszakmai hátterét, ezért nem regisztrálja azt az ARK sorozatba. A verseny MNASZ regisztrációja szempontjából az RSB nem illetékes, a kérelmet továbbítja az illetékes versenyregisztrációkért felelős bizottságnak.

Az RSB az egri futamon a kizárólag Szlovák Bajnokság 11-es géposztályában induló versenyzők részére engedélyezi az RVSz-ben előírtaktól eltérő rajtolási sorrendet.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az idei alapkiírás számos szabályváltozást tartalmaz az előző évhez képest! Az Eger Rallye-ra való felkészüléssel kapcsolatban kiemelnénk az alábbi részletet az alapkiírásból: „A gyorsasági szakaszokon a rendező a pályabejárási időszakon kívüli áthaladást – a versenykiírás megjelenésének időpontjától – tiltott pályabejárásnak tekinti. A közúti szakaszokon a közúti közlekedés szabályainak igazolt megsértése a versenykiírás megjelenését követően egyben a pályabejárási szabályok megsértésének minősül.”

Sportbaráti üdvözlettel:
Nattán György
RSB vezető
Budapest, 2011. 03. 04.

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24628671
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 30 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_ozd_141x50.jpg

2012.05.19-20.
X. Suzuki-Kaiser Ózd Rali
Ózd

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_srt_uri_gomba_141x100.jpg

2012.05.19-20.
IV. Srt Rallysprint Bajnokság III. forduló
Úri - Gomba

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap