A döntés a tagság kezében van
Cselényi Balázzsal, az MNASZ Sportszakmai alelnökével beszélgettünk, a jelenről és a jövőről.
- A Sportszakmai alelnök az Elnökség Tagja és az Intéző Bizottság vezetője. Az Intéző Bizottság melynek tagjai a szakág és bizottságvezetők, irányítja a szövetséget sportszakmai kérdésekben.
Hamarosan választások! Te hogyan tudnád elképzelni a jövőt?
- Bízom benne, hogy az MNASZ Tagsága, egy olyan összetételű elnökségnek fog bizalmat szavazni, mely négy éven keresztül tudja majd irányítani az MNASZ-t, és az autósport elindul a lejtőn felfelé.
A minap volt egy rádióbeszélgetés, ahol elhangzott, hogy van részetekről is egy társaság, akiknek ott lenne a helye. Mit lehet tudni erről?
- A döntés a tagság kezében van, a jelöléseket is a tagság teheti meg, a közgyűlés rettentően fontos az autósport jövője szempontjából, és ki kell emelni, hogy a közgyűléssel azonos helyszínen, csak utána kerül sor a szakág vezetői jelölőértekezletekre is.
Mit gondolsz a 2011-es versenynaptár tervezetről?
- Nagy sikernek könyvelem, el hogy december elején egy ilyen állapotú naptártervezet került föl a szövetség honlapjára, a szakágaknak és a rendezőknek rettentő sok munkája van ebben. A versenyzők, nézők, és az amatőr sorozatok rendezői részére ez már kellő támpontot ad a jövő évet illetően.
A Budapest Rallyval kapcsolatban van véleményed?
- Sajnos egy főváros központú országban élünk, így jó lenne bevonni a rallyesportba. Sajnos az utolsó Budapest Rallye-k a hosszú etapok miatt szerintem nem voltak jók, szerintem sokan várjuk, milyen gyorsaságikon is gondolkodnak.
2011-ben a Mecsek Rally IRC lesz...
- Hatalmas sikere ez a rendezőnek és a magyar rallysportnak, természetesen a Historic EB megtartása mellett. Bízzunk benne, hogy versenyzők és nézők részéről is rengeteg külföldit láthat vendégül Pécs és környéke.
Az IRC mellett a Mecsek Rally 10x-es is EB is lesz. A Budapest Rally óta nem volt EB-nk. Lehet feljebb lépni szerinted?
- Szerintem a magyar adottságok mellett rallyban ezek a csúcsok. VB futam megrendezése szerintem tőlünk egyenlőre még messze van.
Historic EB, IRC, Rally EB, Hungarian Baja mellett lesz Autocross EB, de nem lesz Rallycross EB. Miért?
- A naptárból látható, hogy a nemzetközi versenyek száma növekszik. Ezek mind sikerei a magyar autósportnak. Rendezők rengeteg munkát fektetnek ebbe, de szerintem az is közrejátszik, hogy versenyzőink komoly nemzetközi sikereket érnek el, gyakorlatilag minden szakágban. A rallycross Eb 2011-re kikerült az FIA naptárából, bízzunk benne, és rengetegen dolgoznak is rajta, hogy 2012-re visszakerüljön.
Van visszaút?
- Bízunk benne, és a rallycross szakág a nyirádi pálya tulajdonosával együtt mindent megtesz ezért.
Köszönöm!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

















