Nagy János: Jó volt érezni, hogy A/7-ben és abszolútban is kérdezgetik az eredményeinket...

Egerben rögtön a második gyorsasági szakaszon futottak egy A/7-es második időt és folyamatosan az A kategória dobogójának a közelében autóztak. A kimaradt Miskolc Rallye után Salgótarjánban egy műszaki hiba kényszerítette őket a verseny feladására, pedig itt is nagyon oda kellett rájuk figyelnie a géposztályuknak. A murvás versenyek szintén kimaradtak a páros életéből 2010-ben, de Kazincbarcikán újra jelezték egy Bódvalenkén szerzett A csoport második hellyel és egy A/7-es szakaszgyőzelemmel, hogy ha minden összeáll, akkor komolyan kell velük számolni. A komlói verseny ugyan egy kicsit szerényebben sikerült a többi versenyüknél, de az egri A/7 harmadik helye és a borsodi A és A/7 ezüstérme után az évadzáró 5. helyezésével is értékes pontokat gyűjtött az Ifj. Nagy János-Nagy János páros a tarisznyájába.



Nagy János: 2010 év végére az  A/7 csoportban 3. helyezést értünk el F Opel Astránkkal. Mi igazából a Rallye2 N csoportjában szerettünk volna elindulni, de az autónk korábbi tulajdonosai olyan mértékben szétfarigcsálták az Opelünket, hogy a szabályok azt csak az A csoportba engedték besorolni. Természetesen tartalékokkal is készültünk a futamokra: vettünk az autóhoz még nyolc gumit, és ezzel autóztuk végig az esztendőt. Ezen felül sajnos már nem futotta új biztonsági övekre és felnikre. Ezeket versenyenként kaptuk kölcsön, amiért ezúton is szeretnénk kifejezni hálás köszönetünket segítőinknek. Szerviz csapatunk nem lévén csepeli szomszédjaink a Grámán Rallye Team mellé állították az autónkat, ők óvtak minket az esőtől, - Komlón kifejezetten értékeltük a fedett beállót…- és lelkesítettek bennünket a versenyeken. Mivel pótalkatrészünk nincs, így többet ők sem tehettek, de ez is rengeteg erőt adott egy-egy futamon. Pótalkatrészek hiányában történhetett meg az, hogy a Salgó-Gemer Rallye-t egy kilyukadt hűtő miatt kellett feladnunk. A fentiek tükrében jó volt érezni azt, hogy az A/7-ben és az abszolútban is kérdezgetik ellenfeleink az eredményeinket, örültünk neki, hogy úgy kellett autózniuk, hogy azért a fél szemüket rajtunk tartották. Az A/7 csoport év végi bronzérme, pedig már csak a hab a tortán.



Jövőre marad az autónk, a csapatunk és a „szervizünk”is. Fő támogatónk várhatóan továbbra is a konyhapénz lesz. Szeretnénk minél több Rallye2-es futamon elindulni és talán az aszfaltos versenyek közé befér majd egy-két murvás is. Meglátjuk… Általában az év végi összesítő cikkeknél meg szokták kérdezni, hogy mi volt az évünk legnagyobb kalandja? Számunkra az egész bajnokság egy nagy kaland volt. Mi így fogtuk fel. Ezért minden gyorsot élveztünk, a versenyek minden percét szerettük, és többször vissza is idézzük ezeket a remek hangulatú napokat. Lévén hogy nincs szponzorunk, nem kérhette számon senki az eredményeinket, így nem kellett elszámolnunk azzal, hogy Egerben a 18 km-es gyorson a 8. km-ben utolért versenyzőt miért kísértük még 10 km-t, vagy hogy Komlón az esőben miért nem mentünk gyorsabban. (intermédia gumival). Egerben a verseny dél előtt, 11 órakor kezdődött, de nekünk nagyjából 10 órakor az éjszakai lámpasor bekötésénél elment az összes áramunk… majd megjött. Nekem ezen a versenyen a második gyorson ismét megadatott az érzés milyen az, amikor abszolút időt megyünk az autóval, és nem úgy hogy itt majdnem leestünk, ott épp elfért, megvicceltük a gravitációt, hanem úgy, hogy bőven hagytunk még benne.



A második körben sajnos megszakadt ez a folyamat, mert pont előttünk estek be, így nem derült ki mennyi is maradt benne ebben a versenyben. A Salgó az maga volt a kaland! A szervizparkban megtudni, hogy nincs tovább. A fiam arckifejezését még most látom… Ő először állt ki, én már gyakorlottabb vagyok ebben a témában. De ezt soha nem könnyű elviselni. Kazincbarcikáról bőven van mit csemegézni. Az első gyorsasági szakasz előtt beöltözve, gumimelegítés közben becsúsztunk egy 1,5 m-es árokba. Navigátor kipattant, és segített kitolni az autót az árokból. Azután a gyorsokon minden simán ment, jöttek az eredmények. Olyannyira, hogy az abszolút 3. helyen álltunk, biztosan. De mivel mi szórakozni, igazán autózni mentünk, nem az eredmény tartásán gondolkoztunk. Az utolsó előtti gyorson, Meszesen a falu után az első erős balos-jobbos kombinációt akartuk jobban megoldani.  A videó szerint kevesen merészkedtek be a balosba úgy, mint mi. De a jobbosban megpördültünk, és háttal becsúsztunk az árokba. Amikor megálltunk olyan érzésem volt, mintha egy kilövésre váró rakétába ülnék, annyira meredeken állt autó eleje. Körülbelül 3,5-4 méteres partoldalban landoltunk. Az odafutó nézőktől megkérdeztem, hogy „kimegy innen”? Sűrű fejcsóválások közepette hitetlenkedve mondták, hogy nem. Mit tesz a szerencse, ezen a versenyen először a bukócsőre erősítettük a vontatókötelet. Jani ezt valahogy letépte, és kiadtuk a nézőknek. Ők pedig ennél fogva kihúztak bennünket az árokból.



Közben két versenyautó is elment, és így ment el kettővel a mi abszolút helyünk is. Akkor is megpróbáltuk, amit akartunk. Komlón a verseny előtt megbeszéltük, hogy a vizes pályán a kopott intermédia gumikkal nem érdemes vitézkedni. Nagyon keveset ment még Jani vizes körülmények között. Gyakorolni kell. Azt hiszem erre a Baranya Kupa tökéletes volt és ezt sikerült is nagyon jól kiviteleznünk. Tudjuk, hogy voltak olyan versenyzők, akik tudva az első két gyors eredményét, valamint azt, hogy mit autóztunk egymás ellen, - mi intermédiával ők vizes gumival- felbátorodtak és gyorsultak. Mi nem. Végigautóztunk biztonságosan a versenyt és begyűjtöttük a kategória bronzérméhez szükséges pontokat. Kérdezted tőlem, hogy milyen és mennyi fejlődést, előrelépést fedeztem fel a jobb1-ből Jani vezetésében? Talán erre tudok a legnehezebben válaszolni. Ez kívülről valószínűleg jobban látszik. Eszembe jut egy eset. Második évben versenyez Rallye2-ben. Előtte a Komi kupa és FRT kupa éves bajnoka volt 1600 cm3-ben. Ott rövidek a pályák, az itinernek, navigátornak nincs nagy szerepe. Ennek megfelelően az itinert kezdetben én diktáltam. Természetesen ma már nem így van. Példa a fejlődésre: felhívott a fiam, hogy az egyik rallye-s honlapon látott egy belső videót, az egyik miskolci pályáról, amit jól ismer. A videón a versenyzőpáros elesett, nem tudott tovább menni. Nézzem meg. Megnéztem, ahogy szoktam. Autó megy, megy, majd nem megy.

- Megnézted? - kérdezte.

- Meg.

- Láttad, hogy mitől estek el?

- Láttam,  víz volt.

- Nem azt - mondta. A víz az egy dolog. De milyen itinerből autóztak?



És tényleg. Megnéztem még egyszer, és igazat adtam neki. Azzal az itinerrel, csak a fahrer nagy kreativitásának köszönhetően, nem történt baj. Egy ilyen hibát nem vett volna észre egy évvel ezelőtt. A tavalyi N1-es Suzuki után nagy ugrás nekünk ez az Opel Astra GSI. Ügyesen kezd beletanulni Jani. De még egy év kell, hogy ki tudja autózni. Kevés versenyen tudunk indulni, de amikor csak lehet, gyűjtögetjük a verseny kilométereket. Aztán hátha ránk akad egy-két szponzor is… Idén a LIER autószerviz segített bennünket. Ők javították az Astrát. És hát egy igazi komálós, akinek hálánk jeléül kiírtuk az autó hátsó lökhárítójára, hogy (ez úton is) „Köszi Jani”. Valamint köszönetem szeretném még kifejezni az év közben végzett munkájáért és segítségükért a MAFC-nak és Nattán Gyurinak, akik nélkül szintén nem jöhetett volna össze úgy ez az év, ahogy sikerült és ezért jövőre egész biztosan újra náluk fogunk versenyezni.