Változatos fordulatok
Interjú két új videóval: Ősz Laci, a Makita Racing Team versenyzője mesélt a múltról és a jövőről.
- Nagyon zavart, ahogy a szövetség elbánt az idei évben az A8 és WRC kategóriával, aminek hangot is adtam. Úgy gondoltam, hogy véleményem nem lenne hiteles, ha ezek után mégis oda mennék versenyezni. Ezért választottuk egyeztetve támogatóinkkal a Rally Túra sorozatot.
Beszéljünk a bajnoki címről. Igazából az M csoport bajnoki címet sokan leírják. Te hogyan vélekedsz erről?
- Az M csoport bajnoki címe idén a miénk. Sokan - persze általában hozzá nem értők -, nyilatkoztak és szólták le ezt az eredményt. Ugyanakkor én úgy éreztem, hogy nem férne az időmbe az, hogy úgy készüljek egy-egy versenyre, mint ahogy az RTE él menői készültek. Ha valaki első osztályból a Túra sorozatba megy versenyezni, mindenki őt akarja legyőzni. Ez valahol jó érzés, de teher is, amivel nem akartam idén megbirkózni. Ez nem jelenti azt, hogy lassan mentünk volna, csak nem volt akkora teher a vállunkon. Ha valaki figyelmesen nézi az időeredményeket, akkor látja, hogy jellemzően az RTE értékelés első 5 helyezettjei között lett volna a nevünk. De sokszor autóztunk az első három versenyzővel egy időt. Kicsit magyarázkodásnak tűnik, de sajnos már ide jutottunk, hogyha nyerünk valamit, azt is meg kell magyarázni.

Melyik Túra verseny tetszett a legjobban és miért?
- Mindegyik tetszett. Nem volt, ami különösen kiemelkedő lett volna. A tatabányai futamnak azért örültem, mert általam nagyon kedvelt pályákra térhettünk vissza.

A kérdés fordított, melyik volt, ami nem tetszett és miért?
- Az esztergomi futamon ért minket egy kis igazságtalanság, - korai rajttal - talán ott nem éreztük annyira jól magunkat emiatt. De a pályák ott is jók voltak.
A Túra mellett beterveztetek hárommurvás ORB futamot, amiből egy elmaradt. Jó volt újra ORB-ben versenyezni?
- Nagy nehezen rávettük magunkat év közben, hogy az ORB-ben is induljunk, mivel nagyon szeretem a murvát azt terveztük, hogy megpróbálunk a murva kupában elérni egy jó eredményt. De aztán törölték a 3-ik futamot, majd azt mondták nem lesz murva kupa. Így nem is ORB-ben neveztünk a 2-ik murva versenyre, és mégis lett murva kupa. Szóval az ORB egy kicsit kusza volt idén. A szombathelyi verseny jó volt, sokat segítettünk Markó Tibivel egymásnak és az eredmény is megállta a helyét.

Az év során navigátort is cseréltél. Mi indokolta a váltást?
- Réthey Tibi, akivel év elején kezdtünk, üzleti elfoglaltságai miatt nem tudott jönni a 2-ik versenytől. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálom egy 50 kg alatti navigátorral.

Jó választás volt Laura?
- Mindenképp jó választás volt, nagyon lelkes a rally-t szerető embert ismertem meg a személyében. Én versenyzésben elég nehéz eset vagyok, vannak elvárásaim a navigátorokkal, de ő jól kezelte a rigolyáimat.

Tettél pár kitérőt is. Volt lehetőséged terep rally és drift autót is kipróbálni. Milyen volt?
- Mindegyik nagy élmény volt. A tereprally is egy nagyon jó irány. Ott az elejében versenyzők szerintem vezetéstechnikailag legalább olyan jók, mint a rally elit. De a navigátorok feladata sokkal nehezebb. Nagyon nagy élmény egy ilyen autóval döngetni a járhatatlannak tűnő mezőkön, erdőkben.
A Drift meg látvány tekintetében egy jó irány a jövőt tekintve. Nagy potenciált látok benne, mivel nagyon fejlődik és jó a hangulata.
Látsz fantáziát a későbbiekben, hogy e két szakában egy-egy versenyen elindulsz?
- Ha lesz lehetőségem mindenképpen részt veszünk jövőre ezekben a szakágakban egy-egy versenyen.

Részt vettél a II. Élményosztó napon, ami egyben egy jótékonysági rendezvény volt. Hogyan érezted magad?
- Nagyon jó kis rendezvény volt, tetszett, hogy annyian eljöttek! Mindenképp jó irány az, hogy meg tanulunk segíteni a bajba jutottakon. Idén egyébként csapatunk részt vett az Örömautózáson is, ahol beteg gyerekeket kocsiztattunk. Örülünk, hogy részvételünkkel hozzájárulhatunk egy jobb világhoz.
Mit lehet tudni a folytatásról?
- Egyelőre, mint mindenki ilyenkor, mi is dolgozunk a jövő évi szereplésünkön.
Jövőre is marad a Makita Racing Team?
- Remélem igen. Annak idején mikor összeállt ez a csapat, megbeszéltük a Makita vezetésével, hogy hosszú távra tervezünk egymással. Ők is és mi is tartjuk magunkat minden esetben a vállaltakhoz. Úgy is fogalmazhatunk, hogy jól tudunk együttműködni.

Pilóta téren marad a jelenlegi felállás, vagy estlegesen lesz újdonság?
- Egyelőre nem tervezünk változást a Rally téren, de tervbe vettük, hogy a Drift irányt is megcélozzuk. Ha az összejön, mindenképp a Martinák testvérekkel dolgozunk majd!
Hamarosan következik egy versenyautó kiállítás, ahová, ha jól tudom, komoly palettával vonultok ki...
- Részt veszünk kiállítóként, reméljük, a látogatók majd értékelik az autóinkat, nem úgy, mint a szövetség.

Az év végén MNASZ vezetőség választás lesz. Te hogyan tudnád a jövőt elképzelni?
- Nem hinném, hogy itt megismétlődik az, ami az országban történt. Pedig itt is szükség lenne egy 2/3-os változásra. A számomra leginkább elkeserítő csak az, hogy nincs alternatíva a jelenlegi vezetés helyett.

Múlhat ezen a Te jövő évi ORB-s versenyzésed?
- Inkább a támogatók hozzá állásán múlik, illetve azon, hogy mivel a szövetség nem becsül minket így kevésbé van kedvünk ott versenyezni.
Nem érzed picit rosszul magad az autód miatt? ORB-ben csak hátul mehet, ha N-esnek visszaépülne, valószínűleg kevés lenne az EVO IX-esekhez...
- Ez egy rossz döntés volt. Én döntöttem így tehát én és csapatom megfizeti ennek az árát. Nem menekülök soha el, ha hibázok. Itt is csak az fáj, hogy a szövetség részéről kaptuk a tanácsot, ami megerősített minket abban, hogy ezt a rossz döntést meghozzuk. Valahogy ki kell, gazdálkodjuk ezt mindannyian akik, hittünk a tanácsnak és így döntöttünk.
Az idei évben a Makita Racing Team sajtó szinten is komolyat erősödött. Van fotósotok, videósaitok, sajtósotok. Mit gondolsz, mennyit számít ez?
- Remélem, számít. Bár az éves videónkhoz csak egy rosszalló hozzászólás érkezett, remélem azért sokan megnéztek olyanok is, akiknek tetszett. Próbáljuk ezzel is kiszolgálni a nézőket és a támogatókat. Az idei év a nézőknek is nehezebb volt, nagyon magas benzin árak, nem néző barátrendezés, belépők stb. Bízunk benne, hogy sokan, akik nem jutottak el a versenyre itt legalább megnézhettek minket.
Köszönöm!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


















Hozzászólások
A győzelmet pedig sosem kell megmagyarázni. :)