SRT II. Élményosztó nap
Hogyan lehet leírni pár sorban egy olyan rendezvényt, amiről napokig tudnék beszélni...
A folytatás valamikor az I. PM Peugeot Vác Rallykor merült fel újra, amikor is a verseny rendezője, a Speed Rally Team vezetője a rallyheart.hu-t kérte fel a versenyük hivatalos honlapjának. Meséltem Krisztiánnak a nagy sikerű I. Élményosztó napról. Ezek után újra feledésbe merült a történet.

Pár héttel ezelőtt hívott fel Krisztián, hogy a rallypass.hu-s Zoo-nak eszébe jutott, hogy jó lenne egy rendezvény, ami a vörösiszap károsultjait segítené. Krisztián érdeklődött a Kakucs-Ringről, és akkor esett le, csináljuk meg a rendezvényt közösen az Ő szlalomosaival és a mi élményosztóinkkal.
Aki ismer, tudja, hogy ilyenkor nem birok magammal... Telefont ragadtam, hívtam a Kakucs-Ring tulajdonosát, aki kérte, hogy beszéljünk másnap, mert külföldön tartózkodik. A beszélgetés megtörtént, és mivel Ő is érezte a dolgok súlyát, önköltségi áron odaadta pályát, ezzel is támogatva a bajba jutottakat.
Továbbra sem tudtam leállni, egyből a tavalyi partnereket hívtam, akik közül szinte mindenki igent mondott, hiszen mindenkit meghatott a Veszprém megyében történt katasztrófa.
Hogy kikről is van szó?
Melior Laser Kft. www.meliorlaser.hu, SRT www.srteam.eu, www.goprocamera.hu, Hell Energy Drink www.hellenergy.hu
Majd következtek a tavalyi résztvevők, médiás kollégák, rallyheart fanok és versenyző ismerősök. Még pályánk sem volt igazából, de meg volt pár támogató, segítő és nevezők is.
Mint ahogyan tavaly is, idén is Kőváry Barnát és Egyed Pistit hívtam szpíkernek, Ők egy jól összeszokott duó. Amint Barna meghallotta mit tervezünk, megpróbált egyből segíteni. Először pár támogatót sikerült intéznie: 6x6 Taxi 6x6taxi.softipo.hu, Ez Wash ezwash.hu
Folyamatosan érkeztek a segítségek:

Fodor Krisztián a társrendező a Lavinát és az MX Energy-t célozta meg, továbbá a nadi.video.hu-t, aki az időmérést is végezte a szlalomosoknak. Továbbá az Ő nevéhez fűződik a gumis ember, a pályabírók, az admisztrátor lányok, a mentő, a Rescue és az RTL híradós megjelenés is.
Egyed Pisti a drifteseket intézte, akik az idei évben is nagyon látványos autózással emelték a rendezvényt fényét.
Mondhatni az én érdemem, a kaja, tea és egyéb apróságok. Nem fényezem magam, biztosan mindenki tudja, mi az, amit letettem.
Megszokott szakácsaink (Dozsó, Hubi és Fish), továbbá az ő segítőiknek köszönhető, hogy mindenki jóllakott, jót teázott. 

Kőváry Barna a támogatókon kívül egy újabb tv-s megjelenést is intézett számunkra a Viasat3-on.
A Hell Energy Magyarország az 1000 doboz italon kívül, amiből 600 darabot a károsultak kapnak, az Anderson Communications Kft.-n keresztül leközölt az összes médiában egy közleményt az eseményről, és nekik volt köszönhető, hogy Turi Tomi is megjelent a rendezvényen.
Tomi igaz, hogy versenyautó nélkül érkezett, a helyszínen rendelkezésre kapott pár autót, amivel rajzolt is pár kört.
Tomi, Barna, Ősz Laci, Pintér Laci és Gerencsér Titibá mellett több ORB-s pilóta is letette névjegyét az összejövetelen. Itt volt a Junior Európa Bajnok autókrosszos Szabó Krisztián is, továbbá több Rali-Túra versenyző is Sajnos a nagy várakozás ellenére nem volt WRC-nk. Korda Erik és csapata érkezett volna egy Subaru Impreza S12B WRC-vel, de mivel a szombati napon az autó Csehországban vendég szerepelt, így későn érkeztek haza és elmaradt a nagy bemutatkozás, de ami késik, az nem múlik.

Reggel öt órás ébredés, majd irány Budapest a Cseh testvérpár (fotós, videós) felvétele, majd irány Kakucs. Nem mértem, de lehet sétáltam annyi kilométert, amennyit az autók mentek. Folyamatosan segédkeztem itt-ott, Barnával és Pistivel kommunikáltam a hagosítandó lebonyolításról.
Előzetesben közel 80 autóra számoltunk, amiből több nem jött el, de hála a helyszíni nevezőknek 70 autó feletti létszám jött össze, amiből nagyságrendileg fele-fele élményosztó és szlalomos.
Őszintén, féltem picit a lebonyolítástól, de Krisztián megnyugtatott, nem lesz gond. Nem is volt, folyamatosan mentek az autók, felváltva a két mezőnnyel. Mikor mindenki letudta az előzetes 4x2 körét, jöhetett a felhőtlen autózás, majdnem sötétedésig.
Igen, majdnem... Történt ugyanis pár dolog, konkrétan egy-két versenyző viselkedése nem tetszett a pálya tulajdonosának, így leállították az autózás.

Gyűltek az adományok, folytak a tombolák, mindenki autózott, autóztatott és ebédelt. A szlalomosok megkapták a „gazdaságos kupákat”, az élményosztók az emléklapokat, és remélhetőleg mindenki boldogan és elégedetten távozott. Összességében egy nagyon jó rendezvény volt, amit nem hasonítanék a tavalyihoz, mert mindkettő más célból indult.
Este van, már nem igazán jönnek a gondolatok, így le is teszem tollam. Igazából vannak élmények, amikről nem egyszerű beszélni, ÁT KELL ŐKET ÉLNI. Itt meg is ragadom az alkalmat és szeretettel meghívok mindenki a harmadik Élményosztó napra. A jó hírben a rossz, hogy még egy évet kell rá várnotok! Remélem semmit és senkit nem hagytam ki.
A rendezvényen összegyűlt összeget, hamarosan utalványokra váltjuk és a 6x6 Taxi segítségével eljuttatjuk a károsultaknak.
Remélhetőleg az általunk felajánlott összeg jó helyre kerül majd!
Köszönjük mindenkinek, aki segített és emelte rendezvényünk fényét.
Támogatóink: Melior Laser Kft. www.meliorlaser.hu, SRT www.srteam.eu, www.goprocamera.hu, Hell Energy Drink www.hellenergy.hu, 6x6 Taxi 6x6taxi.softipo.hu, Ez Wash ezwash.hu, Lavina, MX Energy, nadi.video.hu
A fotók és a videók még folyamatosan érkeznek, sőt mondhatom, most jön csak a java. Tehát nyugodtan figyelgessétek az oldalt!


u.i.: Köszönöm Szekeres Petinek a felejthetetlen élményt.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

















