2in1: Célkeresztben Rangáék
Ranga Petivel és ifj Ranga Lacival beszélgettünk.
- Ez egy jó kérdés. Évek óta versenyzek a Richard Burns Rally szimulátor bajnokságban, ahol jó eredményeket értem el és a Topp Gergő agyszüleménye volt ez, hogy akkor próbáljuk ki a való életben a versenyzést. Aztán a Topp Zoli segített és létre is jött ez a projekt és adódott ez az Árpádtetői futam, ami közel is van és ismerjük is. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Neki, hogy lehetőséget adott a versenyezésre! Először az volt az elképzelés, hogy majd előfutóként indulok, csak közben elmentem nyaralni és mire haza jöttem, láttam a nevezési listát, hogy a Gergő benevezett a mezőnybe. Tulajdonképpen rajtam múlt az egész és próbáltam felkészülni abban az egy napban, amikor itthon voltam és úgy látszik, hogy ez sikerült, mert jó eredményt értünk el.
Ezek után mik voltak az első gondolataid illetve a háttérben milyen visszhangja volt az eredményednek?
- Megmondom őszintén én nem tudtam hova rakni ezt az egészet, tudtam, hogy a Sághy Laciék jól mennek és nagyon meglepődtem a jó eredményen, még a licenszesekhez képest is viszonylag kevés volt a különbség. Úgy látszik, hogy a játékból sikerült valamit átültetni, hogy annak is van némi köze a valósághoz.
Jött utána egy sprint verseny az, hogy sikerült?
- Az egy 32 km-es verseny volt, ott másodikak lettünk, sajnos volt egy kis műszaki gondunk és mire rájöttünk a hibára addigra túl nagy hátrányt gyűjtöttünk össze, az Amrein Tomiék nagyon ügyesek voltak és előttünk végeztek.

Két sprint versenyt követően nem volt nagy lépés a R2-ben való indulás?
- De, én féltem ettől a lépéstől, annak ellenére, hogy előtte sikerült jó időket menni a sprintben, de úgy gondoltuk, hogy ismét jól fel tudunk készülni, Árpádtetőt ismertük, a Vasas-Zobákon tavaly a Magyar Mikivel mentem. Az elképzelés megvolt, a harmadik pályát próbáltuk feldolgozni, ami sikerült is és nem az miatt estünk el, mert butaságot csináltunk, hanem olyan irreálisan sok eső eset, hogy egyszerűen nem tudtunk mit csinálni.
Sokan hasonlítgatnak Téged sok mindenkihez, ahhoz képest az esésig közeli időket tudtál menni pl. az Asihoz.
- Igen, ezt én nem értem, hogy ez, hogy sikerült. Mi reggeltől folyamatosan vizes gumival mentünk, nem tudom, hogy ők, hogy gumiztak, próbáltunk egy húzós tempót menni, igazából egy meleg helyzet sem volt, kivéve a becsúszásunkat. Szóval abszolút nem tudom hova tenni a dolgot, hogy ők mentek lassabban vagy nekünk sikerült kicsit jobban mennünk.
Ez után a három verseny után lesz folytatás?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném, de nálunk az elsődleges, hogy a Laci az OB-n esetleg külföldi versenyeken tudjon úgy menni, hogy minden adott legyen a számára. Ha azon felül lenne rá lehetőség, akkor szívesen mennék, akár sprintben akár R2-ben, a R1-ben nem szeretnék, mert olyan a közeg, amiben egyáltalán nem szeretnék, beleláttam sok dologba és nem tetszik.
Ez lett volna a következő kérdés, hogy mi van abban az esetben, ha van egy támogató, aki ezt szeretné, akkor közöttetek mi a döntés, kinek a javára születne döntés?
- Én más vizeken evezek, nem feltétlenül a sporton belül, mindenféleképpen a prioritást a Laci élvezi, ha azon felül lehetőség lenne, akkor mindenféleképpen külföldön indulnék.
Laci mit szólt az eredményeidhez?
- Bízom benne, hogy nagyon örült neki. Azt látom problémának, hogy hozzá hasonlítanak, holott nem hozzá kellene, hanem a R2-höz. Laciban sokkal több van, mint amit az eredményei mutatnak, sajnos sokszor nem jönnek össze a dolgok, de bízom benne, hogy egyszer összeáll minden és jó eredményeket hoz, és amit igazán tud azt meg tudja mutatni.
Említetted, hogy más vizeken evezel. Erről mit lehet tudni?
- Az egyetem után elkezdtem egy új iskolát, dolgozom, szeretem a sportot, de ugye ebből megélni nem lehet.
Azért furcsa ez számomra, mert az elmúlt évek során a Ranga név összeforrt a rallyval és azt hihetnénk, hogy neked ez az elsődleges.
- Ha ezt olyan szinten tudnánk művelni, hogy csak ezzel kellene foglalkoznunk, akkor persze, nagyon szívesen csinálnám ezt, de sajnos nem tartunk itt.
Közeledik a bajnokság záró futama, ami nektek hazai pálya. Láthatunk-e téged vagy Lacit a versenyen indulni?
- Én biztos, hogy nem indulok, a Laci indul és próbálok segíteni neki, amiben csak, tudok.
Arra már gondoltatok, hogy közösen induljatok?
- Ezt mindenki meg szokta kérdezni. Ez úgy indult, hogy csak a Laci fog versenyezni úgy 10 évvel ezelőtt. Aztán nekem jött egy lehetőség a Szabó Ádám részéről, hogy induljak vele, mint navigátor, így kialakult egy olyan légkör, hogy én az Ádámmal a Laci pedig először a Janekkal, aztán a Benkő Andrissal versenyeztünk és olyan jól működött ez, hogy így négyesben tréningeztünk és igazából nem gondoltam arra, hogy nekünk együtt kellene versenyeznünk. Amúgy persze navigálnék, nem lenne gond, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
Mit gondolsz, hol állod meg jobban a helyed, mint sofőr, vagy mint navigátor?
- A navigátori szerepkört már kezdtem megszokni, otthonosan éreztem magam, ezt nem tudom elmondani a baloldalról, ugye összesen kb. 150 km-t, ha mentünk, ami még egy OB távot sem tesz ki.
- Köszönöm!

Az interjú elkészítése után ifj. Ranga Lacit is megkerestük!
Mit szólsz Peti eredményeihez?
- Nagyon örülök neki, izgultunk így utólag elmondhatjuk, hogy jó döntés volt elindulni a Baranya Kupán is. Ott voltunk és segítettünk neki, amiben csak tudtunk. Én jobban izgultam, mintha én indultam volna.
Peti elmondta, hogy a te versenyzésed élvezi az elsőbbséget úgy itthon, mint külföldön, de, hogy ő is eredményes, így mi a véleményed a közös versenyzésről illetve az ő versenyzésével kapcsolatban?
- Igazából, igen így indult, de ha van rá mód és lehetőség, akkor neki is indulnia kellene, a tehetsége megvan hozzá ezt bizonyította. Ez a hazai rally bajnokság elvesztette az értékét, a feelingjét számunkra, inkább indulunk a környező országokban az osztrák, horvát vagy a román bajnokság versenyein.
Az együtt versenyzésre gondoltál már?
- Eszembe jutott, de szerintem abból lenne egy kis vita, de komolyan nem merült még fel, egyszer egy amatőr versenyen mentünk együtt, teljesen jó volt. Peti meg innentől kezdve, ha tud, akkor inkább vezetni szeretne. Én pedig Janek barátommal versenyzem, akivel nagyon jó összhangban tudok lenni és ezen nem szeretnénk változtatni.
Ha jól tudom, akkor indulsz a Mecsek rallyn, milyen célokkal vágsz neki?
- Természetesen dobogós helyezést szeretnénk elérni, ami borzasztóan nehéz lesz, egyrészt az ellenfelek miatt másrészt az időjárás miatt is. Újabban esőben lassú vagyok, így most sokat tesztelek esőben.

Említetted a külföldi versenyzést és hogy a hazai viszonyok már nem olyanok, mint régen. Mi váltotta ki ezt az érzést?
- Igazából a szabályok nincsenek lekorlátozva, nem lehet szabálytalankodni, ha mégis szabálytalan vagy akkor eltiltanak aztán mégse, akkora káosz van az egészben. Elvesztette az értékét számomra.
Az említett három ország versenyi közül melyikben látsz reális esélyt indulni?
- Ugyan annyiból, ha nem olcsóbban, jön ki bármelyiken indulni, mint itthon, de sokkal barátságosabb a légkör és olyanokkal kedveskednek, amiket itthon nem tapasztalunk. Kevesebb a nevezési díj, szállás költség és ezek összeadódva kedvezőbbek és ezért is megfontolandó.

Petitől is megkérdeztem, így, hogy a Ranga név összeforrt a rallyval az elmúlt években, hogy ha jönne egy támogató, aki azt mondaná, hogy konkrétan a Petit szeretné támogatni akkor te, mit szólnál ehhez?
- Akkor egyértelmű, csinálni kell, én támogatnám!
Köszönöm!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


















Hozzászólások
Aztán beszélgettünk hogy a kis Ranga megint mennyire ügyesen ment a prológon, mire felvilágosított ak.
Ez a Ranga nem a Lacika! Ez a Peti!
Sajnálom hogy így lett vége, de addig élmény volt látni!