Hirdetés

postheadericon Lekerült az alapkő!

100827_vacFodor Krisztiánnal, a I. PM Peugeot Vác Rally rendezőjével beszélgettünk.

 

 

 

 

Pár nappal a Vác Rally után milyen visszajelzéseid vannak a versenyről?

- Csupa jó, eddig csak pozitív! Jól érezték magukat a versenyzők is és azt mondhatom családias volt a hangulat.



A Speed Rally Team eddigi versenyei meg-megjelentek a médiában, de most a Vác Rally kicsit nagyobb publicitást kapott, erről mi a véleményed?

- Erről annyi a véleményem, hogy mindenkitől azt hallottam, hogy aki nem tud bekerülni DuEn-hez, az eláshatja magát. Ha nem vagy nála hirdetve, akkor nem lesz, nézetség nem lesznek versenyzők és a többi... Igazából DuEn nélkül is lehet nagyon jó versenyt szervezni és szerintem bőségesen felül múlta a várakozásokat a verseny, amennyi nézőt és versenyzőt ide vonzott ez az esemény.

A saját berkekből érkező versenyzők mellé azért érkeztek ORB-ből, Rallye 2-ből, Rali-Túrából és Historic-ból is versenyzők. Mennyire számít az egy rendezőnek, hogy a versenye regisztrált vagy sem?

- Nekem számított, hogy regisztrált verseny legyen, hogy az említett osztályokban induló versenyzők itt is elindulhassanak minden probléma nélkül. Nekem ennyiben számított. Sokan, számomra „ismeretlen” versenyzők is, jöttek, akik tényleg a médián keresztül értesültek arról, hogy itt lesz egy verseny. Szakmai szempontból jó, ha van itt egy felügyelő, aki segíti a rendező munkáját.

Mi volt az első reakciód, amikor az aradi versenyről haza induló versenyzők felhívtak, hogy ők is indulnának?

- Tajmel Tibi hívott, hogy kint borzasztó rossz a pálya és jönnek haza és vannak még páran, akik szeretnének hétvégén versenyezni és nálunk szeretnének indulni. Annak nem örültem, hogy feleslegesen elmentek Aradra, ahol nem azt kapták, ami ígérve lett nekik. Annak viszont örültem, hogy megmaradt a lelkesedésük.

100923_vac_n_2

Két néző csalogató esemény is volt, az egyik a Wirtmann Historicos autó bemutatója, a másik pedig a Turi Tomi prológos indulása...

- A Wirtmann autója egy igazi kuriózum, ámulatba ejtő az autó. Turi Tomi régi ismerősöm és felkértem őt arra, hogy tegye tiszteletét a versenyünkön és induljon el a prológon egy a részére biztosított Ladával. De egy barátunknak az épített SMART-ja annyira lenyűgözte, hogy azt hajtotta. Sajnos volt egy technika hiba, amit ott nem tudtunk orvosolni, de nagyon örültünk, hogy ott volt. Igazából a mi régiónkban nem igazán van sok verseny és sokan azért jöttek, mert látták, hogy sok ember van és megnézték, hogy mi zajlik.

100923_vac_n_3

Maradjunk még egy kicsit a prológnál. A prológ vége nem igazán úgy jött ki, ahogy számoltátok, mert lement a mezőny és egy élményautóztatást terveztetek, csak az volt a gond, hogy amikor a Boroznaki Tibi lerótta a körét a nézők elindultak a pályán és egy kicsit veszélybe került ez az autókázás.

- Igen, valóban elindultak a nézők, de amint meghallották a Kőváry Barnától, hogy indul a közönség autóztatás, onnantól tíz percen belül el tudtuk kezdeni, ami a végére igen parádésra sikerült, mert itt mindenki forgott-pörgött, amit nem sok versenyen lehet látni. De a lényeg, hogy addig nem indítottuk el, amíg nem volt tiszta a pálya.

A prológgal kapcsolatban volt olyan háttér információ vagy észrevétel, hogy egy ilyen prológnál mi az, amit másképpen kell csinálni legközelebb?

- Az elsődleges kiírásnál is az volt, hogy két kapuja van a laktanyának, tehát mennek másfél kört a laktanyában és kimennek a felső kapun, amit terveztünk, de mivel az egyik kaput nem lehetett kinyitni ezért át kellett variálnunk a prológot. Rákényszerültünk, hogy egy helyről menjen a rajt és a stop beíró egy helyen legyen. Ez egy kicsit megbonyolította a rajtoltatást, tehát nem tudtuk percenként felengedni az autókat. A jövőben ezt kell megoldanunk. Viszont a pozitívuma az volt ennek a rajtoltatásnak, hogy a rajt köré hatalmas tömeg gyűlt össze.

Beszéljünk egy kicsit a számokról. Mennyien voltak kint.

- Hogy minél kedvezőbb nevezési díjjal tudjanak a versenyzők számolni, ahhoz az is kellet, hogy a nézők is hozzájáruljanak egy minimális 500 Ft-os belépő díjjal. Én a prológra kb. 300 emberrel számoltam, hát ehhez képest kb. 1500 embert volt jelen, amiben persze benne vannak a VIP vendégek, sajtósok is, illetve volt egy sajnálatos dolog is, megbontották a laktanya kerítését és onnan is érkeztek nézők, akik sajnálták ezt a jelképes díjat.

Három gyorsasági szakaszból az egyik a Laktanya ami, már ismert volt a prológról lényegében sok változást nem tartalmazott, illetve volt két régről ismert szakasz. Sajnos történt, egy szerencsére személyi sérüléssel nem járó, baleset...

100923_vac_n_1

- Igazság szerint sajnos több balesetünk is volt, ahol szerencsére nem történt személyi sérülés, csak anyagi kár keletkezett. Volt egy szakadékba landolás, de a kocsi gazdája szerint javítható az autó, nem totálkáros. A versenyigazgatóval a pálya bejárások alatt megállapítottuk, hogy hova helyezünk el lassítókat, akkor én magamban az első gyorsasági utánra mínusz tíz autóval számoltam. A 83 indulóval vágtunk neki, ebből 48-an értek célba. Az előzetes pályaajánlókban hallottak alapján erősen fel kellett készülni, akik nem ezt tették az ott eldobta.



Komplett verseny tekintetében tudod, hogy mik azok a dolgok, amiket módosítani fogtok?

- Igen, vannak apróságok, amiket a versenyzők nem látnak át illetve a nézők sem, gondolok itt biztonsági feladatokat ellátókra, pályabiztonsági emberekre, rádióspontokra, pályabírók mennyiségére. Itt még nem volt verseny, előzetes pályabejárások alkalmával kijelöltük a posztokat, igazából nagy változtatás nem kell rajta csak valahol egy - két emberrel több valahol kevesebb, valahol a rádióspontot kell áthelyezni, igazából komoly változtatásra nincs szükség.

A média oldaláról?

- Kaptunk megkeresést a kereskedelmi tévéktől, de ebbe ne menjünk bele, hogy mi mennyibe került volna.   Nekem az internetes média tökéletesen megfelelt plusz a helyi médiában voltunk jelen illetve az MTI-nek küldtünk anyagot. Ez a rally sport átka, hogy ha nem történik semmi, akkor a média nem foglalkozik vele, inkább két oldal a fociról, de a rallyról semmi. De ha történik valami komoly baleset, akkor minden erről harsog ez a személyes véleményem. Meg voltam elégedve azokkal a honlapokkal, akik a segítségünkre voltak az esemény meghirdetésében. Ami külön nagy öröm, hogy a DuEn segítsége nélkül is összesereglett egy nagy mezőny és becslések szerint a verseny ideje alatt egy 3000-4000 néző.



Vác és a város vezetése hogyan viszonyult a versenyhez?

- Polgármester úr volt a fővédnök, de sajnos voltak olyanok, akik meglovagolva ezt az eseményt, próbálták azokat az embereket megszerezni a választásukhoz, akiket ez az esemény zavart. Ebből a szempontból rossz volt ez az időpont így a választások előtt.  Akik kilátogattak a versenyre azok nagy része Vácról és környékéről jött, nyilván nem lehet olyat csinálni, ami mindenkinek osztatlanul tetszik. Biztosítottuk a helyiek akadálymentes közlekedését, megnyitottuk a pályát, amikor szükség volt rá.

Akkor lehet azt mondani, hogy letettétek az alapkövet a Vác Rallynak?

- Én azt gondolom, hogy igen. Többeknek tetszett a verseny, mint akiknek nem. Jövőre az egyik pályát ki fogjuk cserélni. Szeretnénk hagyományt teremteni és szeretném megtartani, hogy ez amatőr verseny legyen. De még sok minden változhat.

Mivel az a megtiszteltetés érte a Rallyheart.hu oldalt, hogy a hivatalos oldala lehetett az I. PM Peugeot Vác Rallynak, több megkeresés is volt, hogy lesz-e folytatás?

- Idei évben van két sprint versenyünk illetve itt a Laktanyában is lesz egy versenyünk még.



Ezek a versenyek mennyire maradnak meg amatőr versenyeknek vagy MNASZ által regisztráltak?

- 2009-ben regisztrált versenysorozatot csináltunk, 2010-ben ez volt az első regisztrált versenyünk valószínűleg még a Mátrakeresztesi lesz még regisztrált. Jövőre is csak azok lesznek, amikre úgy érzem, hogy licenszes versenyzők is jöhetnek.

Kik azok a támogatók, akik lehetővé tették a verseny megrendezését?

- Peugeot PM, Lavina Autóalkatrész Kft., MX energiaital, Gumis ember, Boksz utca, 315 Taxi, Boka fólia, Rally Café.

Köszönöm!

- Én köszönöm!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 Jordan 2010-09-25 16:52
Tisztelt Petya!

Ha valaki ezt nyilatkozza, akkor miért írjak mást? Azért mert kint van az oldal Endrénél, miért ne írhatnám. Amúgy meg, mikor Krisztián ezt nyilatkozta, én megpróbáltam Endrével beszélni, hogy számára ez így mennyire ok, de nem volt elérhető...

Ha-val kezdődő mondatod, pedig egy vicc. Az én véleményem nem ez...
 
 
+6 #4 2010-09-25 13:35
Sztem arra gondolt, hogy nem volt fennt a versenyek között, amik a naptárban vannak. És ott tényleg nem volt megtalálható
 
 
+7 #3 Cseh Norbert 2010-09-25 10:19
Kedves Petya! Hol itt a nyilvános sértegetés?
Szerintem egy rossz szó vagy egy negatív kritika sem hangzott el arrafelé. Ez nekem puszta véleménynek tűnik.
Jah, és maximális tiszteletem az összes ralis oldal előtt!
 
 
+4 #2 Stig 2010-09-25 10:03
Petya!
Illik nem illik, elmondta a véleményét. Innentől kezdve ez legyen az ő meg az Endre dolga, Jordan meg nem ferdített, leírta amit nyilatkozott neki, tisztában volt a nyilatkozó, hogy mit mond.
Egy szóval neked ehhez semmi közöd! Vagy ha igen akkor miért is?
 
 
-6 #1 2010-09-25 01:05
Drága Krisztián!

A 4 betűs honlap felső részén szerepel ez a honlap is ( balról a negyedik ) ahol most olvasom a cikket a versenyedről.
Nem illik így nyílvánosan sértegetni senki honlapját!

Illetve ezen honlap tulajdonosa hogy gondja ugyanezt?

Ha már felkerült a hallhatatlanok közzé, mint pl a rally*****, akkor húzza meg magát szerintem.

További sikeres versenyszervezé st!
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24628549
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 43 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_ozd_141x50.jpg

2012.05.19-20.
X. Suzuki-Kaiser Ózd Rali
Ózd

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_srt_uri_gomba_141x100.jpg

2012.05.19-20.
IV. Srt Rallysprint Bajnokság III. forduló
Úri - Gomba

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap