Vizin Laci bácsi negyedik
Az A7-es kategória negyedik, az IRC kétkerékhajtású kupájában a hatodik helyet szerezte meg Vizin László és Zsiros Gábor a Barum Ralin.
Vizin László: – Nagyon örülünk, hogy teljesíteni tudtuk a versenyt és itt vagyunk a célban. Sokkal nehezebb volt, mint a tavalyi Barum Rali és sokkal erősebb is volt a mezőny A7-ben. A pályák szenzációsak voltak, nagyon élveztük a versenyt.
– Rengeteget segített navigátorom, Zsiros Gabi, aki (Turán Frigyes mellett) sok tapasztalatot szerzett a vb-n. Sok olyan hely volt, ahol érezte, hogy elfér. A Puskádi csapatnak is nagy köszönet jár a tökéletesen felkészített autóért.
– Az idén sokkal nehezebbek voltak a körülmények, mint tavaly. A prológ is vizes pályán kezdődött, és utána mind a két versenynap előtt esett az eső, ezért félig felszáradt pályán rajtoltunk, délután pedig mind a két nap leszakadt az ég.
– Nagyon sok baleset volt, rengeteg autó állt a pálya szélén. Nekünk is volt két megforgásunk. A vasárnapi pörgésünkkel szerencsénk volt, mert nem sokkal utána megállítottak minket egy baleset miatt és etap lett a gyorsaságink, így ezzel nem veszítettünk.
– A mezőny messze itt volt a legerősebb, a Renault Clio Európa-kupában nagyon jó autókkal, nagyon ügyes fiatal srácok versenyeztek. Volt, akit sikerült megvernünk, de az élmezőnnyel nem tudtuk felvenni a versenyt. Nagyon szerettem volna magamat megmérettetni egy ilyen erős mezőnyben. A rajt előtt az A7 hatodik helye volt a cél, negyedikek lettünk, úgyhogy én maximálisan elégedett vagyok.
A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT, VALKON 2007 KFT, MANAX, STROMBOLY EVENT KFT, ZOMÁER KFT, KAMARÁS-DUNA KFT, BETON KFT.










