Érdiék gőzerővel készülnek...
... a német ralira!
Â
Â
Â
Â
Megkezdte a felkészülés utolsó szakaszát a rali világbajnokság augusztus 19.-22. között megrendezésre kerülő németországi futamára az Érdi Rallye Team versenyzőpárosa, az ifjabb Érdi Tibor–Táborszki Attila duó. Arról, hogy a pilóta és a navigátora hol tart az előkészületekben, bárki személyesen is meggyőződhet augusztus 12-én csütörtökön, a Zabar és Domaháza között tartandó tesztelésen.
Amint azt Ifjabb Érdi Tibortól megtudtuk, a csapat azért választotta a Borsod és Nógrád határán található hegyi utat, mert karakterisztikájában nagyon hasonlÃt a németországi gyorsasági szakaszokhoz, azaz szűk az aszfaltcsÃk, ráadásul két oldalt padkák, valamint szalagkorlátok nehezÃtik a pilóták dolgát.
A páros a német ralin is azzal az EVO IX-es Mitsubishivel áll rajthoz, amellyel az év elején a svéd ralin vettek részt, viszont az autót eddig még nem próbálhatták ki aszfalton. A csütörtökön 14 órakor kezdÅ‘dÅ‘ zabari teszten várhatóan 80-100 kilométert tehetnek majd meg a négyórásra tervezett edzésen. A két falut összekötÅ‘ úton rendÅ‘ri zárás mellett egy 3,5 kilométeres szakaszon mindkét irányban, versenytempóban haladhatnak, ami értékes információkkal szolgálhat a beállÃtások finomÃtásához. Jó hÃr még az Érdi Team háza tájáról, hogy visszatért egy régi-új támogató, a Taxi4, ezen kÃvül a csapatnak egy új – a raliban eddig még ismeretlen, más területen annál hÃresebb – szponzorral is sikerült megállapodnia, amelynek neve egy ideig még maradjon titok.
Támogatóink: MANO Printing System, Castrol, Taxi4, Fer-Vill, Poli Computer PC Kft, Sicam, VarioMedic, Felnijavitas.eu, Crew Print, Érdi Team Kft, Agruniver Holding, Mádi és Társa.
Teszt helyszÃnének GPS-koordinátái: 48.1427, 20.0595

Soós Gábor