This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

Hirdetés

postheadericon Hajdúsági betyárok BAZ-megyében

100610_bazKét páros nevezett a püspökladányi Jobb33 Autósport Egyesületből a hétvégi rallysprintre.

 

 

 

 

BAZ-megyei Rallysprint Bajnokság
Zabar–Domaháza
Domaháza–Zabar

Szalóczi István – Szalócziné Bácsi Róza
Lada 2107
Jobb33 Autósport Egyesület


A páros nem ismeretlen a sportban, bár még nem olyan régen kezdték. A Jobb33 Kupasorozat tavalyi kiírásában hatalmas fölénnyel nyerték a kategóriát, és az „Ezüstnyíllal” rendre oda tudtak piszkálni az abszolút pontszerző helyek valamelyikére. Idén eddig egy versenyen láthattuk őket, ahol az embert próbáló legnépesebb kategóriában szintén szép eredménnyel zártak. Hegyen még sosem indultak, így ezen a terepen abszolút kezdőnek számítanak, a céljuk a tapasztalatszerzés, remélhetőleg felhőtlenül.

Szalóczi István: „Kicsit komolyabban belenyúltunk a Ladába a kunmadarasi verseny óta. Így került bele a szervó, a csúszós kuplung helyett kapott egy kevlárt, és átnéztük a féket. Még egy kis elmaradásunk van az elektromossággal, de az már csak idő kérdése.”

„Soha nem mentünk még ilyen jellegű versenyen, ezért nagyon oda kel figyelnünk főleg arra, hogy a kanyarokat nem látjuk be, ezért lehet, hogy majd visszább kell vennünk. Biztos nem merjük majd annyira elengedni mint azok, akik régebb óta versenyeznek. A sima kanyarokkal nem lesz gondunk, azokat átszúrjuk.”

„Figyelgettük és kérdezgettük az itinerírást is, hiszen eddig ilyen komoly felírást nem kellett csinálnunk. ’Madarason már próbálgattuk, egész jól sikerült, szerintem ezzel nem lesz gond. A navigátorommal össze vagyunk szokva (a kocsiban is), jelezni fogja, ha nem úgy megyek, ahogy kellene.”

„A célunk egyelőre a tapasztalatszerzés lehet, és természetesen célba szeretnénk érni, de nem mindenáron. Úgy gondolom, hogy a középmezőnyt megcélozhatjuk, aztán a versenyen majd látjuk, hogy hol végzünk. Kicsit azért parázunk, de fel vagyunk spannolva kelőképpen, számolgatjuk a napokat. ” Smile

„Szeretném megköszönni a barátoknak a segítséget, akik önzetlenül segítettek és segítenek; a családnak; valamint Rácz Gabinak köszönhetjük azt, hogy van mivel elvinnünk a kocsit.”

Katona Gyula – Sári József
Trabant Limo kit-car
Jobb33 Autósport Egyesület


Katona Gyuszika nevét nem kell senkinek taglalni a megyében, páratlan szezont futott tavaly, ahol csak elindult a kis Trabanttal, kupákkal tért haza, többször abszolút elsőséggel is. Év végén a Szilveszter Rallyn is szépen zárt, de azóta kicsit eltűnt, Kunmadarason láthattuk újra sisakban, természetesen kategória győzelemmel. Ezúttal egy (számára) új navigátorral indul, és Szalócziékhoz hasonlóan még ő sem indult ilyen jellegű versenyen.

Katona Gyula: „Minimálisat kellett módosítani a gépen, igazából csak finomítgattunk ezt-azt. Elég gyengécske már szegény, de üzemképes.Smile A versenyen nem is számítunk sok eredményre, hiszen ez az autó oda rettenetesen buta lesz. Ilyen gyorsan még sose kellett mennünk versenyen. Nagyon könnyű az egész autó, és nem igazán tudom, hogy ilyen sebességénél hogyan viselkedik.”

„Új navigátorral indulok a versenyen. Józsi még nem ült ebben az autóban, de nem is akar beleülni a rajtig, nehogy meggondolja magát… Smile Neki nagyobb tapasztalata van ezeken a pályákon, ő már navigált régebben az akkori párjának, de ez egy új szituáció lesz biztosan. De összességében így is abszolút tapasztalatlanul megyünk a versenyre.”

„Ahogy végignéztem a pályaajánlót, a VFTS-nek az átlagsebességét kb. 126 km/órára számoltam, nekünk az már majdnem a végsebességünk. Én eddig a leggyorsabb versenyemen mentem egy bő 80-as átlagot, és az már ebben az autóban igazán gyors volt. Ezért nem is a tapasztalatlanságomtól tartok, hanem attól, hogy a nagy tempónál nem tudom hogyan viselkedik az autó, hiszen nem vezettem még ekkora sebességgel. A pálya középső részével remélhetőleg nem lesz gond, hiszen nagyon fordulékony az autó, és a sprinteken azért javarészt ilyen pályákon mentem. A sprintes részekkel most annyi gondom lesz, hogy most erősen lejt, és a széria fékekkel elég érdekes lesz megállni.”

„A nevezési listát nézegetve a mi autónk lesz a legszegényesebb, gyakorlatilag az utolsó helyre alkalmas. Ez a legrosszabb, nincs mit szépítgetni, és ez egy papírcsákány, 110 százalékot nem szabad vele menni. Kétütemű Trabanttal nem is indul senki, hiszen esélyük nem lenne felmenni se. Nagyon fog hiányozni az, hogy amikor a többiek dugnak egy ötödiket, én már javában üvegelem neki negyedikben. De utolsó nem fogok lenni, ezt ki merem jelenteni!”

„Nagyon nagy köszönet jár az Oázis Szikvíznek, hiszen nélkülük a kapuig sem jutottunk volna. Soha nem volt még ekkora szponzorunk, és ez egy kicsit aggaszt is, hiszen egy kevésbé gyors pályán talán jobban labdába tudtam volna rúgni, és meg tudtam volna hálálni a bizalmat. Ez most valószínűleg nem így lesz. Mellettük még a Norton–4 Kft.-nek köszönjük, ők már régebb óta támogatnak.”

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek












Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 53 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Statisztikák
Tartalom találatai : 18219610
Versenyajánló

rh_sweden_141x81.jpg

2012.02.09-12.
Rally Sweden 2012
Svédország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_zsolcaringfeb_141x106.jpg

2012.02.12.
Zsolca Ring
Felsőzsolca

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sata_141x47.jpg

2012.02.23-25.
Sata Rallye Acores 2012
Portugália

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_mexico_141x85.jpg

2012.03.08-11.
Rally Mexico 2012
Mexico

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_canarias_141x39.jpg

2012.03.15-17.
Rally Islas Canarias 2012
Spanyolország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_portugal_141x58.jpg

2012.03.29-04.01.
Rally Portugal 2012
Portugália

Hivatalos honlap