This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

Hirdetés

postheadericon Vakon bízva benne

100416_karvaySporttörténelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi a Miskolc Rally prológjára kilátogató nézők.

 

 

 

 

Kőváry Barna vak barátjáról már több helyen olvashattunk, a tavalyi év során, néhány prológon is diktálta neki a Braille-írással készült itinert. Karvai Sándor azonban jövő pénteken már nem éri be ennyivel, a jobb oldal kezd snasszá válni számára, így a miskolci salakon a kormányt ragadja meg a Clioban, és teljesíti az 1,2 km-t. Az itinert pedig ki más, mint Kőváry Barna diktálja neki.

A tavalyi év után azon már nem sokan lepődnének meg, hogy egy vak ember diktálja neked az itinert a prológon, jövő héten azonban teljesen másról lesz szó: a kormányt engeded át a barátodnak. Mit lehet tudni erről?

- Alapvetően arról lenne szó, hogy immár 5-6 éves a barátságunk Sanyival, és kölcsönösen próbáljuk egymás útját egyengetni. Szenzációs az, hogy milyen akarattal és életigenléssel rendelkezik, éppen ezért mindig kitalál valami újat. Annyit azért hozzá kell tennem, hogy ezeket általában ketten agyaljuk ki. Miután az Eger Rally céldobogóján áthaladt kis csapatával, abban már nincs nagy durranás, hogy a prológokon diktálja nekem az itinert. Ezért jutott eszünkbe az, hogy mi lenne, ha egy salakos körpályán vezetné a versenyautóm. Őt azért már megtanítottuk vezetni, már rengeteg járművet irányított már legális körülmények között, zárt pályán. Ezért gondolom azt, hogy ez a salakpálya nagy gondot nem okoz majd neki. Természetesen én ülök majd mellette, hogyha bármi gondja támadna, akkor bele tudjak nyúlni a kormányba. Decemberben már a Sprint Motorsport szervezésében egy gokarttal két teljes kört tett meg úgy, hogy a fején volt egy átbeszélő, amin keresztül n irányítottam, miután a kormányt beszámoztam. Ebből kiindulva Sanyi bárhol, bármilyen körülmények között elvezetne bármilyen autót, ha én installálom. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy csattanó és sporttörténelmi esemény lesz, hogy egy Clio R3-ast irányít. A szervező már rábólintott az ötletünkre, úgyhogy ez egy nagy élmény lesz mindenki számára.

100416_karvay_nagy_1

Hogyan reagált erre az ötletetekre a csapat?

- Természetesen azért valamiféle kauciót le kell raknunk, de tudom, hogy mennek a dolgok, úgyhogy ettől nem tartok, valamint azért előtte lesz egy kis felkészülés. Látványra azért kívülről biztos nem lesz egy nagydurranás, tehát senki ne higgye, hogy minden kanyart koppkeresztben le fog fűzni, hanem egyesben, max. kettesben, szépen végigpötyögünk. De a lényeg, hogy az autót ő fogja irányítani.

Már ha az autónál tartunk, kész lesz a versenyre?

- Igen, kész van, a múlt héten már mentek, teszteltek vele, és kijavították azt a problémát, ami az Eger Rallyn sajnos folyamatosan hátráltatott minket. Ebből a szempontból a Takács Motorsport mindent megtett ezért, úgyhogy nekik is köszönöm ez a lehetőséget a prológon, hiszen az ő támogatásuk is kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

Köszönöm, jövő pénteken tehát sporttörténelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi a prológra kilátogató nézők!



Természetesen nem lenne teljes a történet, ha nem kérdeztem volna meg a másik érintettet is. Karvai Sanyit eddig csak a márciusi rajtdobogónál láttam, és egy szó nem sok, ennyit sem beszéltünk eddig a pillanatig. Mindezek ellenére boldogan állt rendelkezésemre még este is, a szavak pedig csak ömlöttek belőle:

Barna említette, hogy nem fog gondot okozni neked ez a kis kocsikázás a salakon, de azért valamennyire csak izgulsz? Tudsz erre egyáltalán valahogy készülni?

- Képzeld el, napokon keresztül csak ezen gondolkoztam, hogy örülök én Barnának, és nagyon jó fejnek tartom, de úgy látom, hogy egyáltalán nem fél, és kérdezgettem is, hogy nem kellene nekem erre gyakorolnom egy picit? Minden autó más és más, máshogy reagál minden mozdulatra, ráadásul ez egy 200LE-s versenyautó, hatalmas pizza méretű fékekkel. Ennek ellenére azért örülök, hogy nem fél. Mondhatjuk, hogy vakon bízunk egymásban. Úgy gondolom, hogy értünk révbe, amikor gokartoztam decemberben. Ő négy méter magasról irányított engem, és most már úgy tűnik, hogy bárhol, bármit el tudunk vállalni. Ezért is nem félek. Hidd el, élek-halok az autókért. Úgy gondolom, hogy mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb. Nem hiszem, hogy létezik olyan típusú keleti autó, amit ne próbáltam volna már ki. Trabant, Wartburg, Lada, Skoda, Zaporozsec, Moszkvics, „Kispolszki”, „Nagypolszki”, bármi. Barnáék el szoktak hívni a műsorukba, és ha valami új autót kapnak tesztre, mindig mondom, hogy nekem ezt látnom kell, ki kell próbálnom. Szerencsére ez megadatott nekem, így történhetett már meg az is, hogy tankot vezettem botkormánnyal, fejhallgatón keresztül.

100416_karvay_nagy_2

Ezek alapján neked az autó a mindened. Jól érzem?

- Teljes mértékben. Olyannyira, hogy nekünk egy kis autónk van, és a fotója van kitéve a telefonom hátterének. Sokan mondogatják, hogy miért van rajta, úgy sem látom, de ez nekem betegesen fontos, hogy ott legyen.

Amiket felsoroltál, komoly teszteredményeknek is beírhatók, úgy látom, tényleg nem fog gondot okozni a Clio sem?

- Nem, abszolút nem félek ettől, teljes mértékben követni fogom Barna utasításait. Ebből a szempontból a miskolci pálya még egyszerűnek is tekinthető, hiszen csak balra kell kanyarodni 100, illetve 200 méter után. Nagyon várom már, hiszen gyönyörű hangja van, biztosan egy nagy élmény lesz. Nekem legalábbis igen!

Hogy a realitások talaján maradjunk, azon elgondolkoztál már, hogy esetleg egy kisebb versenyen is navigálj?

- Ugyan én vagyok a csapat tiszteletbeli navigátora, de ezt a bizottság nem engedi. Ehhez ragaszkodnak, így maradnak a prológok. De ez is igazán nagy élmény, hiszen tavaly Komlón a prológ ugye egy gyorsaságin zajlott, így már ezt is kipróbálhattam. A Barnával való kapcsolatunk igazából a Szilveszter Rallyn érett be, amikor elcsúsztam az itinerben, hiszen az autó annyira rázkódott, hogy az ujjam elcsúszott a Braille-íráson. Teljesen elvesztettem a fonalat, Barnának mondtam, hogy segítsen visszatérnem. Ő elkezdte diktálni, hogy hol járunk, én pedig rávágtam, hogy ugye most jön a „Jobb-ötven, utána bukkanó”. Ezt én is, ő is nagydolognak tartottam, hogy gyorsaságin belül sikerült visszatalálnom oda, hogy hol is járunk az itinerben. Jó érzés volt, hogy másnak SMS-eket kaptam, többen hívtak: Szentiványi Szabi, Thoth Zsolti, hogy ez tényleg nagydolog, még tapasztaltabb, látó navigátoroknak is. Én pedig csak az autó zötykölődéséből, rázkódásaiból, a kanyarok ívéből tudok következtetni. A hang az teljes mértékben ki van zárva a sisak által, így csak Barnával tudok kommunikálni. Mivel nekem az egyik legfontosabb támaszom és tájékozódási pontom a fülem, így ez nagyon nehéz.

A beszélgetés vége felé közeledve Sanyi elárult egy titkot: „Két nagy vágyam van még, kombájnt és buszt vezetni!”

Egyszer biztos sikerülni fog ez is. Sok sikert hozzá, egyelőre pedig ahhoz, hogy sikeresen menjen a prológ!

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások 

 
0 #1 2010-05-13 07:56
Minden elismerést megérdemel csak így tovább
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek












Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 150 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Statisztikák
Tartalom találatai : 18205165
Versenyajánló

rh_sweden_141x81.jpg

2012.02.09-12.
Rally Sweden 2012
Svédország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_zsolcaringfeb_141x106.jpg

2012.02.12.
Zsolca Ring
Felsőzsolca

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sata_141x47.jpg

2012.02.23-25.
Sata Rallye Acores 2012
Portugália

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_mexico_141x85.jpg

2012.03.08-11.
Rally Mexico 2012
Mexico

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_canarias_141x39.jpg

2012.03.15-17.
Rally Islas Canarias 2012
Spanyolország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_portugal_141x58.jpg

2012.03.29-04.01.
Rally Portugal 2012
Portugália

Hivatalos honlap