This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

Hirdetés

postheadericon A nagy kiesések versenye

100416_saghyMásodik fordulójához érkezett az idei Osjecko Rallysprint Bajnokság.

 

 

 

 

A futamot a már jól ismert Kurd - Lengyel közti aszfaltcsíkon rendezték. A pályát két irányból teljesített a mezőny. A tervezett öt gyorsasági szakasz mindegyike meg lett tartva.  A futam érdekességét az időjárás, adta hiszen például az első gyorsaságin a szakasz elején sütött a nap a cél felöli részen pedig esett az eső, sőt az utolsó gyorsaságira még a jégeső is megérkezett, így igazán extrém körülmények között versenyezhetett az ezúttal és népes mezőny. Most pedig lássuk, hogy alakultak az eredmények.

Abszolút: A futam nagy hiányzója kétség kívül a tavalyi bajnok Lakatos Tamás - Balázs Gábor kettős, akik anyagi okok miatt kényszerültek távol maradni. Reményeink szerint az idén még viszont láthatjuk őket a pályán.  Az Agio Kupa abszolút első helyezettje a Sághy László - Sághy Zoltán duó lett Mitsubishivel. Egész nap hatalmas fölénnyel autóztak győzelmükhöz kétség sem férhetett. A második helyre a japán márkával egyre jobban tegeződő viszonyba kerülő Györkő József - Egerszegi Zsolt kettős ért be. A dobogó legalsó fokára a Juhász Miklós-Skoda Gábor alakulat állhatott fel. Ők egész nap hatalmas csatát vívtak a végül negyedik helyre szoruló Szabó Balázs - Brigovácz Dóra-Lada trióval. Nekik sajnos becsúszott a nap során egy-két baki ennek ellenére tisztesen helyt sikerült álljanak. Ötödikként fejezte be a versenyt a Peugeot 205 GTI-vel versenyző Szinger Zoltán-Jankovics Rajmund. Hatodik helyen pedig Korbacz Jenő finish-elt a VFTS-el és Ürögi Zsuzsanna navigálásával.

6. kategória: Ahogy azt már orfűi beszámolónkban olvashatták idén kettéválasztották a legnagyobb kategóriában a turbós, össz kerekes autókat a két kerék meghajtású társaiktól. Nos, ezúttal ketten értek célba a turbós, össz kerekes autók között. A győzelmet Sághyék szerezték meg Györkőék előtt.

6. kategória 2WD: Nyertek a BMW-vel Juhászék, őket követte a Honda Civicet igencsak megizmosító Vízhányó István - Kohn Rolf.  A dobogó alsó fokára léphetett fel a nap során egy fával is szorosabb barátságot kötő Szaklajda József és Király Zsolt. Sajnos több kiesője volt a kategóriának így például az ezúttal Seat Ibizával induló Hauser András - Bauminger Csaba. De említhetnénk a két Mercedes 190-el induló párost a Dicső Csongor - Győrfi Csaba és a Zöldi Zoltán - Király Gábor kettőst. Technikai okok miatt adta fel a versenyt a Tajmel Tibor - ifj. Markó Tibor duó is.

Licence: Négy licences párossal találkozhattunk a futamon.  Közülük is a leggyorsabb a Mitsubishivel induló Borbás Szabolcs - Borbás Attila lett. Őket követte a szintén evvel a márkával versenyző Vavika Tibor - Baumhakl Kornél. A Notheisz Attila-Varga Norbert következett a sorban a Lanciával. Negyedikként pedig a Fabiával versenyző Kovács Antal - Istovics Gergő végzett.

5. kategória: A győzelmet a Szabó - Brigovácz páros szerezte meg. Mögöttük végzett a Szinger - Jankovics duó. Harmadikak Korbaczék, negyedik pedig a Kaveczki Jenő - Nagy Péter VW Golf trió.  Ötödik helyen ért célba a Balatonyi Krisztián-Gáspár Zoltán egység. Hatodikként pedig a Corsával látványosan közlekedő Bánfi Zoltán - Hlaska György végzett. Ebből a kategóriából is hullottak a versenyzők, hiszen kiállni kényszerült Magyar Péter - Rábel Levente a sárga Clioval, Amrein László és Kis Roland a VFTS-el, valamint az újonc Császti Zoltán - Erb Roland a Celicával.

4. kategória: A tavalyi bajnok Bajor Zoltán - Vén Gábor duó ezúttal is kimutatta a foga fehérjét, ámde egy sajnálatos technikai hiba kiállásra kényszerítette őket. A győzelmet egy legendás nagy versenyző Balatonyi Árpád szerezte meg Illés Istvánnal az oldalán és persze mi mással, mint egy VFTS-el.  Mögöttük végzett Krecskay Krisztián és Dr. Nagy Nóra szintén Ladával. Bronzos pozícióba pedig a Fenyvesi Zoltán - Kőszegi Viktor egység ért be a kék Golffal.  Negyedikként a nap során egyszer megpördülő Heksch Tibor - Szabó Zoltán végzett a fehér Toyota Corollával. Ötödik az új narancssárga designnal versenyző Óbert Gábor és Balogh Szilárd, hatodik pedig Foltin Károly és Kucsera Zsolt lett.  Bajorékon kívül kiállni kényszerült még a Ladás Illyés Zoltán - Balogh Károly, Bartal Roland - Papp Zoltán, Boros Gyula - Kerekes Zsolt, valamint a Hondával induló Lukács Kornél - Mesterházi Márk duó. Nem volt szerencsés a Dunavölgyi János - Resál Péter kettős, sem akik autója még az első gyorsaságit sem tudta teljesíteni.

A 1,6 Light: Három másodpercen múlott a győzelem ennyivel utasította maga mögé ugyanis Szauer Gergő - Szauer Béla a végül „csak” második Jekl Alfréd - Spiegel Lehel duót. A dobogó harmadik fokára a tavalyi bajnok Molnár Zoltán és Molnár György állhatott fel.  Negyedik lett az elsősorban látványt előtérbe helyező Kuti Norbert -  Horváth Adrián, ötödik a szintén látványos akciókat bemutató Benkő Ádám - Knoll Gábor hatodik pedig az új autóval debütáló Balázs Béla - Balázs Csaba.  Technikai okok miatt kényszerült kiállni a nézők nagy kedvence Kovács József „Öcsike” akinek ezúttal Vörös Béla diktált a jobb egyből.  Sajnos már elrajtolni sem láthattuk a Kriston István - Klauser Balázs duót Samarájukkal.

Lada Kupa: Szabóék söpörték be a győzelmet. Másodikak Korbaczék, harmadikak Balatonyi Árpádék. A további helyezettek: Krecskayék, Szauerék és Jeklék.

3. kategória: A győzelmet az abszolút 10-ik helyet is megszerző Suzukit vezető Knipl Róbert - Keresztesi Mihály szerezte meg. Őket a dobogón két szintén evvel a márkával induló kettős követte sorrendben: Nagy Balázs - Pál Kornél és Merencsics Árpád - Al Absi Gábor Seif.  Negyedik lett a már jól ismert fehér Favorittal a Kaltenecker Balázs - Bakos István duó. Ezúttal az N-csoportosok is itt álltak rajthoz, lévén az ő kategóriájukban nem lett meg a kellő létszám. Így az ötödik hely jutott a fekete Suzukival induló Zdenkó Richárd - Dávid Attila duónak. Hatodik pedig  a Ladával igencsak látványosan autózó Nyilasi Ernő - Szabó Bence lett.  A kiesők között volt a Ladás Vincze Viktor - Ratting Tamás  a Suzukis Sági Péter - Elmont Márió valamint a Skodás Lakatos Attila - Zakupszki Zoltán is.

2. kategória: A győzelmet a tavalyi bajnok Pápai Tibor - Kasza Adorján szerezte meg a jól ismert Fiat Uno-val.  Őket a Traburgos Hollósi Ádám - Enyezdi Nóra követte, és sajnos ennyien is értek célba a kategóriában, hiszen a Ford Fiestás Wilhem Zoltán - Faber Tamás kettős kiállni kényszerült.

1. kategória: Nagy meglepetésre csak egy célba érkező volt, de ők is rendesen megszenvedtek a győzelemért hiszen, hogy mást ne mondjunk még egy látványos borulást is bemutattak. Így hát nagy dicséret illeti a kategória győztesét a Mihály Máté - Leitgéb Judit duót.  A kategória másik két indulója  a Kiss Árpád-Kissné Scheidl Anita és a Lukács Zoltán - Leutsch Ákos duó kiállni kényszerültek.

Nos, ennyit dióhéjban a bajnokság második fordulójáról. Folytatás Május 15-16án  a mindig hatalmas buliként is számon tartott Magyarbólyi pályán 5,75 km-en. Egy biztos: ott is hatalmas harcok, látványos autózások lesznek

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások 

 
+1 #1 2010-04-17 05:03
pityuka ne értsd félre,de ez nem cikk-ez egy rosszul megfogalmazott, hibákkal teli felsorolás!a kezdeményezés nem rossz,de olvass többet mielőtt egy bajnokságról írni kezdesz!
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek












Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 88 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Statisztikák
Tartalom találatai : 18219034
Versenyajánló

rh_sweden_141x81.jpg

2012.02.09-12.
Rally Sweden 2012
Svédország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_zsolcaringfeb_141x106.jpg

2012.02.12.
Zsolca Ring
Felsőzsolca

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sata_141x47.jpg

2012.02.23-25.
Sata Rallye Acores 2012
Portugália

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_mexico_141x85.jpg

2012.03.08-11.
Rally Mexico 2012
Mexico

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_canarias_141x39.jpg

2012.03.15-17.
Rally Islas Canarias 2012
Spanyolország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_portugal_141x58.jpg

2012.03.29-04.01.
Rally Portugal 2012
Portugália

Hivatalos honlap