Hirdetés

postheadericon Szuper–2000 vs N4

100330_s2000Egerben végre választ kaphattunk a Szuper–2000 és az N4 speciális magyarországi erőviszonyaira.

 

 

 

 

Ha csak a végeredmény tekintjük, akkor az látszik belőle, hogy két N-es Mitsubishi is megverte a legjobb Szuper–2000-est. A győztes Asi pedig 40 másodpercet adott a harmadik Janikának. Ha pedig Turi bukfenc előtti idejét nézzük, akkor ehhez még 15 másodpercet hozzáadva, közel egy perccel volt jobb a legjobb N-es a legjobb Szuper–2000-estől.

Vagyis a kérdés eldőlt: az N-essel meg lehet verni a Szuper–2000-est. A célban azonban sokan vélekedtek úgy, hogy az egri pályák kedveztek a leginkább az N-eseknek az S2000-rel szemben.

Az ifj. Tóth–Tagai kettős autóját felkészítő TRT műhely vezetője, Tagai Tamás szerint volt olyan gyorsasági, ahol Janika 56 másodpercet ment letiltáson, ami azt jelenti, hogy ekkor a Peugeot 207 végsebessége 174 km/h. Míg az N-es Mitsubishiknél ugyanezen a gyorsaságin mértek 228 km/h-s végsebességet is.

Ez azért elég sok. Még akkor is, hogyha a valódi különbség a két autó teljesítménye között nem olyan nagy, mint amit a fenti számsorból ki lehet olvasni. És persze azt is hozzá kell tenni, hogy mindemellett tény: a Szuper–2000-es autó a végsebességét leszámítva minden paraméterében jobb, mint az N-es, tehát biztosan volt olyan része a pályáknak, ahol az S2000-esek voltak előnyben az N-esekkel szemben.

A verseny után Asi, Herczig és Janika is azon a véleményen volt, hogy a következő versenyeken nem jelent majd a végsebesség ekkora különbséget a két kategória között.

És persze még azt is hozzá kell tenni a két kategória összehasonlításához, hogy az első két helyezett, Asi és Turi is nagyon jól és nagyon gyorsan mentek, nem a végsebességbeli előnyük miatt nyertek.

Forrás: mihalyicsaba.wordpress.com

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek









Statisztikák
Tartalom találatai : 24628467
Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 43 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Versenyajánló

rh_ozd_141x50.jpg

2012.05.19-20.
X. Suzuki-Kaiser Ózd Rali
Ózd

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_srt_uri_gomba_141x100.jpg

2012.05.19-20.
IV. Srt Rallysprint Bajnokság III. forduló
Úri - Gomba

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_tribec_141x59.jpg

2012.05.25-26.
Rally Tribec 2012
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_gorog_141x158.jpg

2012.05.25-27.
Acropolis Rally 2012
Görögország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_veszprem_szlalom_141x81.jpg

2012.05.27.
Veszprém Szlalom ügyességi autóverseny
Veszprém

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Plakát

vonal.gif

rh_boldoghaza_141x70.jpg

2012.05.28.
VII. Boldogháza Rally
Jászboldogháza

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_mecsek_uj_141x78.jpg

2012.06.02-03.
46. Mecsek Rallye 2012
Pécs

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_siorally_0603_141x80.jpg

2012.06.03.
IV. Sió-Rally Sprint Kupa
Ádánd

Hivatalos honlap
Meghívó

vonal.gif

rh_minirally_1_141x72.jpg

2012.06.09.
I. Boonga esztergomi Minirallye Kupa II. forduló
Esztergom

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_ypres_141x93.jpg

2012.06.21-23.
Geko Ypres Rallye 2012
Belgium

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_uj_zeland_141x45.jpg

2012.06.21-24.
Rally of New Zealand 2012
Új-Zéland

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_carpathia_141x60.jpg

2012.06.29-07.01.
Baja Carpathia 2012
Lengyelország

Hivatalos honlap