Grepton Kupa 2010
Elkezdődött az idei szezon is a rallysprint bajnokságban.
Abszolút: A versenyt az RTE bajnokság tavaly győztese a Végh Dávid - Balog Zoltán kettős nyerte a BMW-vel. Autózásuk nemcsak gyors de felettébb látványos is volt. A második helyre a Sághy László-Sághy Zoltán páros ért be Evo IX-es Mitsubishivel. A harmadik helyen a sprint bajnokság tavalyi győztese a Lakatos Tamás-Balázs Gábor duó ért be a fekete Evo VI-ossal. Negyedik lett az idei évben még erősebb Ladával induló Szabó Balázs, aki mellé visszaült a navigátori ülésbe Brigovácz Dóra. Ötödikként az Opelt Mitsubishire cserélő Györkő József ért be Egerszegi Zsolttal az oldalán. Hatodikak a már jól ismert Ladával Amrein László és Kiss Roland lettek.
Licensz: A rally országos bajnokságból érkezett versenyzők között a leggyorsabb Asi és Pikó Zsuzsa lettek. Mögöttük a nap során egyszer megpördülő Turán Frigyes - Zsíros Gábor kettős ért célba. Harmadik lett a Kazár Miklós-Szőke Tamás Mitsubishi trió. Negyedikként Hideg Krisztián futott be Kismődi Endrével az oldalán. Ötödik a látványosan autózó Ifj. Ranga László - Czakó Janek lett. A hatodik helyre pedig a szintén látványos kanyarokat bemutató Puskádi János ért célba Csányi Botonddal a jobb egyben.
6. kategória: Az idei évben külön értékelik egymástól a kétezer köbcenti feletti négy kerékhajtásos turbós autókat a két kerékhajtású társaiktól (6 2WD kategória). A négy kerékhajtású autók között Sághyék végeztek az élen őket hat másodperc lemaradással Lakatosék követték majd pedig az abszolút ötödik helyet is megszerző Györkőék következtek a kategória harmadik helyen. A kategória negyedik helyét a brutálisan erős sárga Fiat Brávóval versenyző Vida József-Major Tamás szerezte meg. Ötödik helyen a technikai gondokkal bajlódó Bedő Imre - Tobak Balázs duó ért célba.
6/2WD kategória: Végh Dávidéké lett a kategória első helye. Őket a dobogón Juhász Miklós-Skoda Gábor követte az M3-as BMW-vel. A dobogó harmadik helyen egy kuriózumnak számító autóval, egy Mini Cooperrel a tavaly még Trabantot hajtó Kis István ért be hűséges navigátorával Szántó Zsolttal az oldalán. Negyedik lett a tavalyi sárga BMW-t idén szürkére cserélő Szaklajda József Király Zsolt navigálásával. Ötödik a nap során kalandozó Pap József lett Balog Dalma navigálásával és a fehér-piros BMW-vel. A hatodik helyen pedig a folyamatos technikai gondokkal bajlódó Kenderesi Árpád-Virág Zsolt kettős érkezett célba.
5. kategória: Szabó Balázsék szerezték meg a kategória győzelmét, mögöttük pedig Amreinék végeztek. A sárga VFTS-t kormányzó Korbacz Jenő - Purgel Ferenccel az oldalán ért fel a dobogó legalsó fokára. Negyedik lett a piros VW Golfot vezető Kaveczki Jenő Nagy Péter navigálásával. Ötödikként szakította át a képzeletbeli célszalagot a sárga Renault Clioval Magyar Péter - Rábel Levente. A kategória hatodik helyen a mezőnyben újonc Kleri Gábor végzett Végh Csabával. Már az első gyorsasági után feladni kényszerült a küzdelmet a tavalyi évben a kategória élmezőnyében szereplő Bánkúti Balázs-Rácz László páros a fehér Peugeot-val. A harmadik gyorsasági után pedig a verseny előtt az Altáró Kupán melegítő Szinger Zoltán - Jankovics Rajmund páros is feladni kényszerült a küzdelmet. A leglátványosabban mégis a kék Citroen AX-et kormányzó Ambrus Péter és Temesi Győző fejezte be a futamot, akik egy balos kanyarban elvesztették uralmuk a gép felett és egy remekbe szabott bukást mutattak be. Szerencsére senki sem sérült meg.
4. kategória: Az arany serleget a piros Ladával induló Krecskay Krisztián - dr. Nagy Nóra szerezte meg. Őket a dobogón Gyula Csaba - Vargacz Péter páros követte. A bronzos pozícióba a Tihanyi Zoltán - Tihanyiné Kismődi Rita páros ért célba. Negyedikként finiselt a fehér Toyota Corollát hajtó Heksch Tibor - Szabó Zoltán. A tavalyi évben RTE futamokon rajthoz álló Fenyvesi Zoltán-Kőszegi Viktor páros szerezte meg az ötödik helyet a kék VW Golffal. A hatodik helyre a Fóti Péter-Németh István páros ért be Ladával. Már az első gyorsaságit sem tudta befejezni a bivalyerős Ladával a Tőke Dániel - Tőke Berkes Ivett páros, akik egy lassító után az árokkal kötöttek közelebbi ismertséget. Technikai hiba miatt búcsúzott a Vojtek Gábor - Bora Benjámin és a Kis Süle Zsolt - Nagy Richárd páros utóbbi autója még lángra is kapott, de végül sikerült a tüzet megfékezni.
Lada Kupa: Az orosz típus kupáját a Szabó - Brigovácz kettős nyerte. Őket a dobogón a Korbacz - Purgel és a Krecskay - dr. Nagy párosok követték. A kategória negyedik helyen a bámulatos autózást bemutató Kálmánczi - Simon vegyes páros ért célba. Ötödik és hatodik helyen pedig a Molnár - Molnár és a Szauer - Szauer párosok jöttek be.
A 1,6 kategória: Az „utcai gumisok” között a győzelmet Kálmánczi Balázs szerezte meg Simon Nikolett navigációjával és a Tóth Zoltán féle „strandkorlátkék” Ladával. Őket a második helyen a tavalyi kategória győztes Molnár Zoltán - Molnár György követte. A bronzos helyet az idei évben fehérre festett és technikailag fejlesztett autóval Szauer Gergő szerezte meg édesapja Szauer Béla navigálásával. Jekl Alfréd követte őket Spiegel Lehellel az oldalán, akik a tavalyról jól ismert autójukkal álltak rajthoz. Ötödikként a sárga „körlámpás” Zsigulival Kuti Norbert - Horváth Zoltán ért célba, még a hatodik a verseny során kalandozó Benkő Ádám - Halenkár Gergely lett. Ketten adták fel a futamot: Jamerczky János - Jarmeczky Péterrel és egy Skoda 130-al illetve a „látvány gyáros” Kovács József „Öcsike” akinek ezúttal Cseke Beatrix diktálta az itinert.
3. kategória: A győzelmet a fehér Suzukival autózó Knipl Róbert - Keresztes Mihály alakulat szerezte meg maga mögé utasítva a Trabantot Suzukira cserélő Merencsics Árpád - Al - Absi Gábor duót. A bronzos pozícióba fejezte be a versenyt a Nagy Balázs-Pál Kornél duó a megszokott Suzukival. Negyedik lett a visszatérő a Sági Péter - Elmont Márió duó lett. A piros Ladával induló Vincze Viktor - Ratting Tamás páros lett az ötödik, hatodik pedig az RTE-t is megjárt Gráber Tamás - Nagy Attila páros lett.
N-csoport: A győzelmet a tavaly utolsó futamon már ügyességét megmutató Hauser András - Bauminger Csaba páros szerezte meg a piros Suzukival. Őket a Szabó Eleonóra-Kozmáné M. Henrietta páros követte. A hölgypáros mindvégig tempós autózást mutatott be megérdemelten megszerezve az ezüstérmet. A kategória utolsó dobogósa az élete első futamán induló Nyári Barna Balázs - Molnár Zsolt duó lett. Negyedik a kategóriában szintén újonc Theisz András - Hajdú Zoltán navigátorával. Ötödik Bertók Gábor - Fényes Szabina. A futamot technikai okok miatt kényszerült feladni a Suzukis Tóth Norbert-Lovas Gábor egység.
2. kategória: A tavalyi bajnok Pápai Tibor - Kasza Adorján-Fiat Uno trió ott folytatta ahol tavaly abbahagyta, ugyanis Orfűn is ők diadalmaskodtak. Másodikként a Györe István-Dezső Krisztián páros és Wartburgjuk végzett. A bronz serleg a Yugo-t hajtó Kovács Tamás - Kovács Zita párosé lett. Negyedik a Traburgot Wartburga cserélő Hollósi Ádám –Enyezdi Nóra páros lett. Ők a nap során egyszer megforogtak. A kategória kiesője az új Wartburgot bemutató Dombai Dániel - Jantkó Tamás kettős lett.
1. kategória: Mindenki célba ért a kategóriából közülük is a leggyorsabb a tavalyi bajnok Horváth Sándor-Kónya Zoltán lett. Második a Kiss Árpád-Kissné Scheidl Anita páros lett a zöld keletnémet autóval. Lukács Zoltán - Leutsch Ákos pedig a bronz serlegnek örülhetett. Negyedikként a Serényi András-Biczó Péter duó érkezett, akiket az ötödik, hatodik helyen a Bertus Zsolt-Lovas Zsolt és a Temesi Roland-Tóth Péter egységek követtek
Folytatás: Agip Kupa 2010, Kurd 2010.04.10-11
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

















