Ollé Sasa bevállalja
Hat év Suzukizás után N-es Mitsubishivel indul Ollé Sasa.
„Hat évet mentem Super 1600-as Suzukival. Az utolsó két évben már nem fejlesztették az autót. Azzal, hogy most az N-esek megkapták a 33 mm-es szűkítőt, tovább csökkent az esélyünk ellenük. Sokat beszélgettem Bútor Robival, az idei szezonról és arra jutottam, hogy vele lehetne meccselni, de őt elég nehéz megverni. Ha az első 3-4 gyorsaságin nem tudom megverni, akkor annyira elhúz, hogy nem tudom őt utolérni. Én annyira elhúzok a többiektől, hogy engem nem tudnak utolérni, és akkor autózunk a második helyen.”

„Az N csoport viszont nagyon népes és erős lesz, több kategóriából jönnek ide versenyzők. Nincsenek olyan illúzióim, hogy mindjárt dobogós helyekért fogok harcolni, de nem is ez a lényeg. Ha ebben az N csoportban az első versenyeken az első 10-15-be be tudunk férni, az komoly eredmény lesz.”
„Pályafutásom során rengeteg serleget nyertem. Sokszor olyanokat is, amiknek a megszerzése nem jelentett sportértéket, mert az ölembe hullott egy második hely. Most lehet, hogy a 12. helyért is meg kell küzdenem, de egy küzdelemben elért 12. helynek számomra sokkal nagyobb a sportértéke. Az N csoportban szerintem az utolsó gyorsaságiig lesz olyan ellenfél, aki ellen harcolhatok, és ez vonz.”
Ollé számára nem lesz újdonság az N4-es autó, hiszen a Suzukis korszak előtt hét éven keresztül versenyzett N-es Subaruval. Igaz, azóta sokat fejlődött a kategória.
„A Subaru sokkal fejletlenebb technika volt, mint most a Mitsubishi. Amikor átültem a Szuper–1600-as Suzukiba, akkor az jobb volt a Subarunál. A mai N-es autók az akkori A8-asoknak felelnek meg.”

„Mivel Magyarországon elég sok vita volt az N-es autók körül, olyannal akartam menni, ami minden szabálynak megfelel. Ezért béreltük Horvátországból egy egyéves Evo IX-es Juraj Sebaljtól. Ez az autó ment Európa-bajnokságon, úgyhogy ha ott megfelelt, akkor itthon sem lesz vele gond. Szilágyi Jani is abban a csapatban versenyez, és ott lesz velünk minden versenyen, mint szaktanácsadó.”
„A Suzukival három évünkben került, mire kitapasztaltuk a beállításokat, most nem akarok ezzel három évet tölteni, és teljes egészében a horvát csapat tapasztalataira támaszkodom. Az autó egyébként ugyanolyan színű lesz, mint a Suzuki volt.”
„Csak egy nagyon rövid körre tudtam kipróbálni a Mitsubishit, de nagyon kezes autó, és az aktív hajtással velem együtt gondolkodik. A Szuper 1600-ast sokkal keményebben kellett vezetni.”
A Mitsubishis váltás ellenére Ollé Suzuki-csapata is megmarad, sőt az ő tavalyi, bajnok autója is menni fog.

„Marad a csapat, sőt építünk két N2-es Swiftet is. Az egyik már Egerben is indul, a másik valószínűleg csak Miskolcra lesz kész. Évről évre kerülnek ki tehetségek a csapatunkból, Drávucz Olivér és Pintér Gabi is bizonyítottak már. Az én tavalyi autómmal megy Tábori Ákos, aki szintén nagyon gyors pilóta. Szerintem a Szuper–1600 egyébként is a fiataloknak való. Nem azt mondom, hogy Ákos azonnal fel fogja venni a versenyt Bútorral, de biztos vagyok benne, hogy okoz majd neki kellemetlen pillanatokat.”
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.










