Véget ért a Mexikó Rally
A Citroenes Sébastien Loeb majdnem egy perccel az élen kezdte meg utolsó napját a Mexikó Rallyn ma reggel...
Tiszta ég és napsütés fogadta a csapatokat és a nézőket az utolsó nap reggelén Léonban az első Guanajuatito szakasztól északra.
Solberg rögtön az első csúszós szakaszon második helyre hozta be a C4-est, Ogier mögött 4.1 másodperccel lemaradva.
Solberg reménykedik, hogy a következő szakasz jobb lesz, ugyanis az első szakasz elmondása szerint nagyon kusza volt, meglehet a kissé keményebb rugóknak köszönhetően, amiket most választott. Próbált ügyeskedni, de az utolsó kanyart elrontotta. Még 17 kilométer van a végéig, mondta. Elárulta, hogy a harmadik hely fontos lenne számukra, de nem adták fel a harcot a jelenlegi második helyért sem.

Ogierék is harcolnak a végsőkig, bár sok kockázatot nem akarnak vállalni. Nagyon örülnek a második helynek, de még nincs lefutva a verseny.
Loeb ma elsőként érkezett az ellenőrzőpontra és elmondta, hogy csak lazán terelgette az autót, ami biztosan időbe került, de legalább nincs gondjuk.
A BP Ford Abu Dhabi Team pilótája Jari-Matti Latvala érkezett be harmadiknak, és elmondta, hogy az idejükkel nincs gond, csupán a versenyből szálltak ki, mivel két pótkereket is cipelniük kell. A beállításokkal sem volt elégedett. Pénteken túl puhával kezdtek, aztán mostanra javult valamit a helyzet az új változtatásokkal.

Az optimizmus kevés jele látszott azonban a Svéd Rali győztes Mikko Hirvonenen, aki a Ford Focus RS WRC-t a navigátor oldalán sérült küszöbbel és ajtóval hozta be az ellenőrzőpontra. Öt vagy hat kilométerre a szakasz végétől túl szűkre vették a kanyart és eltaláltak egy téglafalat, mesélte. Mikko pozitív volt, és azt mondta, hogy jó helyen kaptuk az ütést; nem a kerekeknél.
A szombati visszavonulást követően Dani Sordo, Ken Block és Matthew Wilson is visszatért a versenybe, hogy pontokat gyűjthessenek.
A 21. egyben utolsó 17 kilométeres Comanjilla szakaszt Solberg nyerte 0.8 másodperccel Ogier mögött.
„Ha itt elkap, akkor megérdemli a győzelmet” - hangzott a mondat a norvég szájából a szakasz végén. Ez Ogier szerint is nagy harc volt.
Dani Sordo végzett 3. helyen a C4-gyel, őt követte Hirvonen, és aztán csak Loeb 5. helyen.
Hirvonen szerint nekik kemény hétvégéjük volt. Pontokat ugyan szereztek, de ez nem az az eredmény, amit szeretett volna.
A Mexikó Ralit végül a hatszoros francia világbajnok Sébastien Loeb nyerte a C4 WRC-vel.

A maival világbajnoki szinten az 55. győzelmét, és zsinórban pedig 4. Mexikó Ralis sikerét ünnepelhette Loeb Daniel Elenával az oldalán.
Abszolút eredmények:
1. Loeb S. - Elena D. - 3:42:41.7 +0.0
2. Ogier S. - Ingrassia J. - 3:39:52.6 +26.1
3. Solberg P. - Mills P. - 3:39:53.2 +26.7
4. Hirvonen M. - Lehtinen J. - 3:41:13.6 +1:47.1
5. Latvala J. - Anttila M. - 3:41:40.1 +2:13.6
6. Solberg H. - Minor-Petrasko I. - 3:42:13.9 +2:47.4
7. Villagra F. - Perez Companc J. - 3:49:38.9 +10:12.4
8. Pons X. - Haro A. - 3:57:54.2 +18:27.7
9. Prokop M. - Tománek J. - 3:58:16.4 +18:49.9
10. Araujo A. - Ramalho M. - 4:00:36.6 +21:10.1
... és a végére néhány videó egyelőre angolul.
Forrás: www.wrc.com
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.










