This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

Hirdetés

postheadericon RSB 2010 interjúk a szezon előtt

100304_greptonMegkerestük a rallysprint bajnokság versenyzőit a szezon előtt, hogy pontot tegyünk a szokásos szezon eleji kérdésekre.

 

 

 

 

Következzen tehát pár versenyzőpáros szezon előtti mini interjúja.

Lakatos Tamás (Mitsubishi Evo VI): Ismered a mondást: A jól bevált dolgokon ne változtass! Smile Tehát félretéve a viccet minden marad a régiben: marad a tavalyi kocsi, marad a Gábor a navigátor, és jobb híján maradok én a kormánynál! Elsődleges célunk, hogy minden versenyen rajthoz tudjunk állni, a többi már rajtunk múlik!

Bertók Gábor (Lada 2105 N-csoport): A 2010-es szezonban egy N csoportos, ex Tombory féle Lada 2105-el állunk rajthoz.
Az idei évre pár versenyt terveztünk be (Orfű, Magyarbóly, Árpádtető, Nagypall). A többi versenyen valószínű nem indulunk, inkább az autót próbáljuk kicsit ráncba szedni. Orfűn beugró navigátorral megyek, akit Takács Péternek hívnak. Róla annyit érdemes tudni, hogy 2004-ben egy Trabanttal indult az Rally Sprint Bajnokságban. Ha minden jól megy, akkor a további versenyeken Fényes Szabina diktál majd az autóban. Szeretnénk minden versenyen célba érni és lehetőleg magunkhoz mérten javuló eredményeket fel mutatni. Az idei évet a tanulásnak szenteljük.

Gyurák Tamás (Lada 2103 A 1,6):
Sajna sokat nem tudok mondani. Az a helyzet, hogy úgy néz ki, hogy ki kell hagynom szinte az egész évet, leginkább az anyagiak miatt. Meg aztán az autóra is kellene költenem, mert már régóta csak megyünk vele, úgyhogy egy kicsit haldoklik már, de azért remélem, Árpádtetőn tudunk menni, meg talán Szekszárdon. A navigátorom marad (Oszlár) Merci aki egyben a barátnőm is. De jövőre szeretnénk menni, ha nem is minden versenyen de a javán biztos!

Hollósi Ádám (Traburg, Wartburg II. kategória): Idén barátnőm, Enyezdi Nóri fog navigálni. Ahogy az eddigi években is, most is a II-es kategóriában fogunk indulni. Az autók is szintén maradnak, egy Traburg és egy Wartburg. Egyelőre így év elején nagy tervünk nincsen, majd évközbe kialakul. Idén is az aszfaltos versenyeket célozzuk meg. Remélem, minél többen leszünk a kategóriában, hogy minél izgalmasabb legyen.

Fóti Péter (Lada 2101 IV. kategória): Nehezen indul és nagyon lassan. Sok mindent terveztünk idénre a társammal, Kiss Gáborral, de a válság minket is elért. A tervezett technikai fejlesztésekre (speer és egy erős motor építése) sem és az orfűi indulásra sem állt össze a keret, ezért reálisnak az aszfaltos versenyek közül az Árpádtetőt és Geresdlakot látom. A kocsink építése szerint inkább pályaautó (két üléssel), ezért a földes murvás pályákat nem szereti. A bennünket körülvevő csapatot is szeretném bemutatni, Bonnyai András és Németh István mellett a pécsváradi Hengl Balázs és Wilheim András is szorgalmasan és lelkiismeretesen segítik a versenyzésünket. Hogy a gyakorlatból ki ne essünk, a pécsi szlalom-bajnokság futamain fogjuk karbantartani a reflexeinket, ahol Gáborral 2009-ben a kategória első két helyét szereztük meg.

Rácz Tibor (Lada 2101 Gr. N): Az idei évben is N csoportban, Luxival (Lukács Sándor) fogunk indulni a kereklámpással, remélhetőleg majdnem teljes szezont. Az orfűi verseny nekünk rögtön kimarad, de a többi futamon támadunk, és megpróbálunk sietni! Smile

Lakatos Attila (Skoda 120 Rally III. kategória):
Egy Skoda 120S Rallyval fogunk a 2010-es Rally Sprint Bajnokságban, a hármas kategóriában részt venni. Navigátoromat Zakupszki Zoltánnak hívják. Terveink, hogy a 2010-es évben megrendezésre kerülő Rally Sprint versenyek minden futamán indulni tudjunk. Reméljük nagy küzdések lesznek, és egy jó szórakozást fog nyújtani egész évben. Sok sikert minden Versenyző Társunknak! Smile

Pápai Tibor (Fiat Uno II. kategória): Az autó marad a Fiat Uno, navigátorom marad Kasza Adorján. A 2010 évben célunk a kategória bajnoki cím megőrzése és lehetőleg minél több futamon indulni és eredményesen szerepelni.

Varga Tamás (Lada 2101 N-csoport): Magyarbólyban kezdünk, N1 Ladával a megszokott autóval és navigátorral. Ott nagy eséllyel eredményre próbálunk autózni egy utolsót. Aztán a folytatásban Árpádtető, Nagypall, Baranya Kupa és kérdőjelesen Szekszárd. A6 Lightos autóval, elsősorban látványra és élvezetre.

Gráber Attila (Suzuki Swift III. kategória): Megújult Suzuki GTI- vel megyek tovább szponzor és navigátor nélkül. Tervek: minél többet menni, és a fiamat tanítgatni.

Hauser András (Peugeot 106 IV. kategória): Tervezzük, hogy indulunk csak a támogatóink még nem mondtak semmi biztosat az idei szponzorozásról. Ha összejön akkor Peugeot 106 s16-tal, és Bauminger Csabi navigál!

Juhász Miklós (BMW M3 VI. kategória): Mi idén is csakúgy, mint tavaly a Rally Sprint futamain indulunk. Szeretnénk mindegyiken elindulni, már csak azért is, mert a 6-os kategória szétválasztásával talán van esélyünk valami eredményt elérni a szívó kétkerekes nagymotoros autók közt. A navigátor ugyanaz, mint tavaly Skoda Gábor. A téli felkészítésben nem sok minden történt, nem igazan volt rá pénz. Bár mi tavaly évközben mikor bekerült a M3-as motor belelapátoltunk egy nagy talicskányi pénzt az autóba. Murvás versenyeken is megyünk a murvás autóval, bár az a Mikulás Rally óta meg működésképtelen, mert ott sikerült pár szakaszt gyakorlatilag víz nélkül teljesítenünk, ami nem igazan tett jót a motornak. De mire az első földes verseny jön, addigra újra gatyába rázzuk.

Magyar Péter (Renault Clio V. kategória): Orfűn Rábel Leventével támadunk, ha kész lesz az autó, amit nagyon remélek! Az autó maradt: Clio 1,8 16S.Az idei évre jó esetben egy R2 futamot tervezek, Sprintben pedig a murvák kivételével minden versenyen szeretnék indulni, állandó navigátorom nincs az egész évre egyelőre!

Vincze Viktor (Lada 2105 III. kategória): Marad a kocsi és a 1300A. Azon kívül minden új, mert tavaly inkább az N-es kocsin utaztunk erősebb motorral. De pl.: Trapézok, gömbfejek, Mazda híd 4,875-ös áttétellel, vastag féltengellyel, Ds3000, zöld és bronzszilen, elektromos AC, szinterkuplung és végre egy hosszú egyeses váltó. Remélem, így kicsit közelebb lehetünk a Suzukikhoz. Ja, és a hasát lehúzzuk a sárga zöldig.

Folytatjuk!

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek












Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 75 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Statisztikák
Tartalom találatai : 18219682
Versenyajánló

rh_sweden_141x81.jpg

2012.02.09-12.
Rally Sweden 2012
Svédország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_zsolcaringfeb_141x106.jpg

2012.02.12.
Zsolca Ring
Felsőzsolca

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sata_141x47.jpg

2012.02.23-25.
Sata Rallye Acores 2012
Portugália

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_mexico_141x85.jpg

2012.03.08-11.
Rally Mexico 2012
Mexico

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_canarias_141x39.jpg

2012.03.15-17.
Rally Islas Canarias 2012
Spanyolország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_portugal_141x58.jpg

2012.03.29-04.01.
Rally Portugal 2012
Portugália

Hivatalos honlap