Elkészült az új versenygép
Lakatos Attila és Zakupszki Zoltán egy frissen épített Skodával riogatja ellenfeleit a Rally Sprint Bajnokságban...
Mit lehet tudni rólatok?

Ati: Lakatos Attilának hívnak 1984-ben születtem Pécsett. Szakmám autószerelő és közlekedés gépészeti technikus, jelenleg az autó alkatrész iparban dolgozok. Hobbim az autók és az autósport.
Zoli: Zakupszki Zoltánnak hívnak szintén 1984-ben születtem szintén Pécsett. Szakmám autóvillamosság szerelő és szintén közlekedés gépészeti technikus, és a változatosság kedvéért én is autóalkatrészekkel foglalkozok. Továbbá, hogy fokozzam közös tulajdonságainkat szintén az autók és az autósport a hobbim.

Hogyan fertőződtetek meg a rally nevű vírussal?
Ati: Nálam úgymond ez családi hagyomány, édesapám a 70-es 80-as években szlalom, túra illetve roncs derbi versenyeken jeleskedett (nem eredménytelenül). Majd 1998-ban testvérem Ifj. Lakatos Tibor a helyi amatőr illetve Rally Sprint versenyeken kezdte pályafutását. Ezek hatására 2003-ban szlalom versenyeken kezdtem versenyezni, majd 2007-ben váltottam a Rally Sprint versenyekre.
Zoli: Én gyerekkorom óta vonzódok az autókhoz, dehogy pontosan mikor és hol jött az ötlet, hogy elkezdjünk Sprintben versenyezni, arról pont a napokban beszélgettünk az Attilával és nem jöttünk rá sem a helyre sem az időpontra. Az Attilával elég régóta barátok vagyunk és mind a kettőnknek egy álma volt a versenyzés.

Miért éppen Škoda? Szerelemből vagy a költségek miatt?
Ati: Ez szintén a családra vezethető vissza édesapám Škoda szervizt üzemeltet immár 27 éve és természetesen ők is Škodával versenyeztek, így egyértelmű volt, hogy milyen autót kell építenünk. Aki valaha épített már versenyautót az tudja, hogy teljesen mindegy milyen típust épít az így is úgy is költséges.

Mit lehet tudni az autóról?
Ati: Az autót 2008-ban vásároltuk és a napokban fejeződött be az építése. Az autó építésében 5-en vettünk részt mi ketten, édesapám és két nagyon jó barátunk, akiknek ezúton is köszönjük. Az autó bő másfél évig épült, a motorja 1398ccm-es, amit édesapám épített, a kaszni pedig egy Škoda 100-as, amit a Škoda 120S Rally mintájára építettünk át, amit egy saját magunkkal által tervezett 5 sebességes egyenes fogazású váltó juttat majd remélhetőleg a rajtból a célba.
Mik a terveitek a 2010-es évben?

Ati: Terveinkben szerepel a 2010-es évi Rally Sprint bajnokság valamennyi futamán való részvétel, amennyiben meg tudjuk magunknak finanszírozni, mert szponzorokban nem bővelkedünk csak barátainkra és családjainkra számíthatunk. Ezúton is várjuk szponzorok jelentkezését.
Kinek vagy kiknek tartoztok köszönettel?

Ati: Köszönettel tartozunk az alábbi személyeknek: Lakatos Tibornak (édesapámnak), a fáradhatatlan munkájáért, Stefán Balázsnak a kaszniért és a fényezésért, Török Ádámnak sokoldalú áldozatos munkájáért, Járay Csabának a váltó alkatrészeinek megmunkálásáért, Nesz Tibornak ötleteiért és tanácsaiért, Ifj. Lakatos Tibornak az autó adatainak számításáért, Lakatos Tibornénak a finom kávékért és a még finomabb ebédekért.
Köszönöm!
Ati: Mi köszönjük!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.











Hozzászólások
Szép munka, és jól sikerült autó.
Így tovább, de azért pihenjetek is