Tomi még nem, Miki igen
Maricsek Miki beszél a múltról, és a jövőről...
- Egyrészt katasztrófa, más részt sikeresnek mondható.
Sok támogatót és egy ügyfelet is elvesztettem, ami talán nem csak a válság oka, egy-két csapat társban is csalódnom kellet.
Voltak műszaki hibák, de smile volt minden verseny, kivéve a Miskolc ralit ahol a váltóban meglazult csavar miatt csak a prológot tudtuk teljesíteni.
Nehézség volt a Váci műhely leépítése, megszüntetése, a munkatársak elbocsátása. Szerencsésen alakult, mert az egyik oszlopos munkatársam, Tüdő Franciaországban az egyik vevőmnél el tudott helyezkedni és hála istennek jó helye van.
De összefoglalva örülök, hogy túl vagyunk a 2009-en, és csak a szépre gondolok evvel kapcsolatosan.

Ha jól tudom volt vevő a Toyotára?
- Nagyon sok érdeklődő volt az autóra és egy Osztrák majdnem elvitte, de valami okból nem jött az autóért a megbeszélt időpontig. 2010-ben maradnak a Toyoták, 2db Celicaval vágunk neki z évnek. Amit egyrészt nem bánok ebben a gazdasági helyzetben, elérhető áron lehet üzemeltetni, ismerjük és nem egy tömeg autóról van szó, ami még mindig megdobogtatja az szurkolók szívét.
Azt is hallottam, hogy felmerült egy R3-as kocsi vásárlása...

- A tavalyi év végén az R3-as kategóriát céloztuk meg, első körben szerettem volna vásárolni egy autót majd szó volt róla, hogy a Hering Gyuszitól béreljük a Hondát. Ehhez a projekthez szükséges lett volna a Toyoták eladására így sajnos két héttel ezelőtt lemondtunk az R3-ról.
Így, hogy Tomi nem indul, az év első felében milyen kilátásaid vannak?
- Már eldöntöttem az év végén, hogy felhagyok a versenyautók bérbeadásával és mellőzöm az ez irányú fejlesztéseket. Tomival nagyon jó a kapcsolatunk, így két lehetőség van.
Ha Tomi menni akar, akkor neki szeretnék segíteni, ha ő nem megy, akkor én fogok versenyezni. 2010 első felében, a háromaszfaltos versenyen már biztosnak tűnik, hogy Tomi nem indul, mert a cégével kell foglalkoznia ezért én leszek a versenyző Rubóczky Attival az oldalamon, amit már nagyon várok. Mint a gyerekek úgy várjuk Rubóval az első versenyt.
Mi a cél?
- Minden versenyen fogunk indulni, és nagyon fogunk támadni. Az S csoportban fogjuk riogatni az ellenfeleket, és mivel talán a legrégebbi típus, de az eredmény mellett és talán annál is fontosabb, hogy élményt adjunk azoknak, akik a legfontosabbak, a NÉZŐKNEK.
Kicsit másról... Szerinted az E85 csökkentené a versenyzők költségeit?
- Minden képpen hiszen függően, tisztán benzinnel használod max. 300Ft-ból az 5 eurós versenybenzin által elért teljesítmény, hanem jobb érhető el.
De hozzáteszem, hogy nem igazán értem az ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdéseket, hiszen a 2010-es Magyar Nemzeti Bajnokság most már megfelel az FIA-nak, és mivel az FIA nem engedélyezi így szerintem nekünk sem szabadna. WRC, A8 kitiltása melletti tábornak az egyik érve, hogy kövessük az FIA-t és mikor meg van akkor az E85 kérdésben, már nem kell követni?
Szerintem az S és P csoportban való engedélyezése jó lépése az MNASZ-nek a versenyzők felé.

Szerinted fog indulni külföldi versenyző a Magyar Bajnokságban?
- Nem gondolom, hogy nagy tülekedés lesz. Versenyeink egy kicsit retro-sak. Vannak hiányosságok a kiszolgálással. Úgy versenyzői, mint nézői oldallal kapcsolatosan. Nálunk a még nem a rendező van a versenyzőé és a nézőké. Akkor?

Előkészítettnek látod a 2010-es versenyszezont, hiszen az RVSZ késve jelenik meg, hiányos a versenynaptár és a versenyzők sem kapnak meghallgatási lehetőségeket?
- Jó lesz ez, csak, mint említettem, ha a továbbiakban is elszívjuk az energiát a fontos dolgoktól, gondolok itt a viszálykodásokra, nyílt levelekre, E85-re, önös dolgokra addig ilyen lassan fog menni minden.
Van ma fórum ahol a "kis csapatok" is elmondhatják véleményüket? RSB-hez eljutnak ezek a vélemények?
- Nem tudok róla. Az MNASZ egy társadalmi szervezet és biztos meg van a lehetősége, hogy változtassunk az ezzel kapcsolatos rendszeren. De ez mind le van írva a jogszabályokban.
Köszönöm!
- Köszönöm a kérdéseidet és remélem, hogy sok értékes változást és fejlődést tudunk üdvözölni ebben az évben.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.











Hozzászólások
A JLX-322-n van másik celicajuk is vagy a Toyotak alatt a budai tema féle corolla wrc-t értette?