... afféle összefoglalást adva az egy év kihagyás után a visszatérését tervező háromszoros abszolút ralibajnok eddigi pályafutásáról – természetesen pillanatképekben.

A Felix Promotion versenyzőjének válaszokból kiderül, melyik volt a legnagyobb esése, a legnagyobb kudarca és győzelme, hogy néhány héten belül dönt a jövőjéről, s hogy más szakágak is csábítják.

Legérdekesebb versenyed?

A legmegterhelőbb, a legnagyobb mély víz talán a török világbajnoki futam volt még 2003-ban. Akkor indultam életemben először a világ legjobbjai között, s őszintén mondom: azt sem tudtam, hogy fogjuk elkezdeni a versenyt, azt meg végképp nem, hogy fogjuk befejezni, mivel semmi összehasonlítási alapom sem volt. Aztán mégis sikerült. Persze nem mondom, hogy nem értek közben meglepetések, de ez abból is adódott, hogy míg itthon négyszer-ötször be lehet járni a pályákat, addig ott volt olyan gyorsasági, amelyen egyszer mentünk – ennyiből pedig nem lehet rendesen felírni. Szóval izgalmas volt.

Legemlékezetesebb győzelmed?

Életem első abszolút futamgyőzelmét sohasem fogom elfelejteni: az 2001-ben volt a Zemplén-ralin. Hihetetlen érzés volt a dobogón állni. És ami még emlékezetes, az a 2002-es veszprémi viadal. Akkor még voltak vegyes talajú versenyek, az első nap aszfalton, a másodikon murván mentünk. Nekem az első nem sikerült túl jól, azt hiszem, harmadik voltam, azután jött a murva... És nekem az olyan jól ment, hogy a versenyzőtársak nem hittek a szemüknek, a mai napig emlegetik, hogy milyen gyors voltam, s milyen lehetetlen helyzetből fordítottam...

Legnagyobb esésed?

2003 – Miskolc-rali, Sáta–Sáta gyorsasági szakasz. Nagy tempóval érkeztünk az utolsó kanyarba, amelyben a fotocella volt, s nekem be volt írva az itinerbe, hogy levágós a kanyar. Csakhogy a fotocellát megóvandó beraktak egy kordont az ideális ívre, amelyet előttünk Jani (ifjabb Tóth – a szerk.) már beljebb húzott egy kicsit a pályára. Az én autómnak a jobb első kereke akadt bele és jött a borulás 190 km/órás sebességnél. Ha nem lennének belső kamerás felvételek, talán nem is emlékeznék rá pontosan, de azóta már jó néhányszor megnéztem, és a csapatom tagjai is mesélték. Édesapámék ugyanis ott álltak a beíróban és végignézték, ahogy az autó felrepül a levegőbe, ide csapódik, oda csapódik, majd végre földet ér – nem éppen daliás állapotban. Szegény apukámnak minden vér kifutott az arcából, úgy kellett odatámogatni az autóhoz, ahol az egyik ismerős felesége már pofozgatott, mert egy pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Nehéz volt feldolgozni azt az esést, s nem azért, mert utána még jó ideig gond volt a látásommal, hanem inkább azért, mert csak kis részben volt az én hibám, nagy részben viszont nem...

Legkedvesebb versenyautód a múltból?

Mindenképpen a Ford Focus – nem is lehet más, hiszen azzal szereztem meg életem első abszolút bajnoki címét. De ne legyünk álszentek: az igazsághoz tartozik, hogy a 2003-as fejlesztésű Ford WRC a kedvencem, a nagy szárnyas Focus, mert a korábbival aszfalton nem nagyon tudtam menni, kissé kezelhetetlen volt. Ez a 2003-as viszont már tényleg a szívem csücske volt, nem adtam volna oda semmiért.

Legkedvesebb versenyautód a jelenből?

Nem mondhatok mást, csak azt, hogy a Focus WRC. Ha pedig a hazai bajnokságra kellene választani – Istenem, de jó lenne, ha csak úgy választani lehetne... – akkor a Fiestát választanám, mert Monte-Carlóban bebizonyította, hogy nemcsak gyönyörű, hanem gyors is. Sajnos azonban nem azt a világot éljük, hogy csak úgy választhat az ember, keményen meg kell dolgozni az autókért a versenyzésért, nekem is kell még néhány hét, hogy tisztán lássam, hogyan tovább. Tény azonban, hogy más szakágakból is megkerestek, hogy váltsak – de egyelőre nem tudom, hogyan döntök majd.

Legrosszabb élményed, amit ha lehetne, megváltoztatnál?

Van olyan is, amit nem akarok elmondani, mert már túl vagyunk rajta, kár lenne újra előhozni, de van olyan, amit tényleg megváltoztatnék, s ilyen a 2004-es idény. Akkor az év végén jöttünk rá egy technikai problémára, ami miatt az autóval lehetetlen volt esőben menni. Egész évben küszködtünk, hülyének néztek, azt hitték elfelejtettem autót vezetni, széthullott a csapat, pedig egyszerűen csak gond volt az autóval. Rossz év volt, mély nyomokat hagyott bennem – jó lenne megváltoztatni.

A legnagyobb találkozásod?

Megváltoztatta az életemet, hogy találkoztam a feleségemmel, hogy megnősültem, s hogy tavaly fiam született. Most már apa vagyok, felelősséggel tartozom a családomért, s értük is dolgozom, nemcsak azért, amiért korábban, hogy versenyezni tudjak. Néhány éve talán nem bírtam volna ki, hogy ne versenyezzek, most viszont már nem mennék érte tűzön vízen át. Mindent megteszek, de nem minden áron.

Legnagyobb példaképed?

Colin McRae és Ayrton Senna – sajnos ma már egyikük sem él. Gyerekkoromban Senna volt az, akire tényleg felnéztem, mert azt láttam, hogy a rosszabb autóval is tudott nyerni, s ez mindenkinél nagyszerűbbé tette a szememben. Colin McRae pedig akkor vált példaképpé, amikor vitt egyszer egy négy kilométeres teszten, s az olyan élmény volt, amelyet sohasem fogok elfelejteni – meghazudtolta a fizikát. Képzeld el, hogy defektet kaptunk, ő meg mondta, semmi gond, és ötödik fokozatban, százhatvannal nyomta tovább, keresztben érkezve a kanyarokba. Hihetetlen volt.