Az R3 kérdez II. rész
Janzer mennyire fogja kitaposni a lelkét?
„Kitolnám a szemét is – válaszolta Janzer – de sajnos nem erről kell beszélnünk. Egyelőre nem sok reményünk van, hogy indulni tudjunk az idén. Ilyen rosszul még soha sem álltunk. Nem adom még fel, mert nem kaptam mindenhonnan nemleges választ és talán a szezon második felére javul egy kicsit a helyzet.”

„A Cliónk úgy áll, ahogy a Szilveszter Raliról hazahoztuk. Az év végén szoktunk csinálni egy felújítást, ahhoz sem kezdtünk még hozzá. Pár alkatrésznek lejárt a kilométere, azokat is cserélni kellene. Arról nem is beszélve, hogy jó lenne egy 2010-es motor.”
„Több dolgot fejlesztettek az idei autóhoz, van hozzá hátsó AP Racing versenyfék, de a nélkül simán meglennénk. A motor lenne nagyon fontos. Az új motor 20-25 lóerővel erősebb, de nem is ez az egyetlen előnye, hanem hogy a fordulatszáma is nőtt. A mi motorunk 6000-től kezd húzni és 7800-nál van a vége. Az új motor szintén 6000-től indul, de 8500 a maximális fordulatszáma. Ezáltal rövidebb váltót is lehet hozzá használni, ami jobb gyorsítást eredményez.”

„Nekem egyébként is ez volt az egyetlen bajom az autóval, hogy nem volt elég pörgős a motorja, és azt hiszem, hogy ez jobban is feküdne a vezetési stílusomnak. Az új motor minden elemében más, úgyhogy csak komplett az egészet lehet cserélni, ami nem kis költség.”
„De ha erre nem is lenne meg a pénzünk, nagyon szívesen mennék a régi motorral is. Annak is ki lehet tolni a szemét. Lehet, hogy az újmotoros Cliókkal meg a Hondákkal nem tudnánk felvenni a versenyt, de ezzel is jókat lehetne kocsizni. Murván talán nem lenne olyan nagy hátrány, de aszfalton is ott lehetne lenni vele a dobogós helyek közelében.”
Janzer György kérdése ifj. Kanyik Antalhoz: Mennyire érzed versenyképesnek a Fiatot ebben a kategóriában, és fejlesztik-e az autót?

Folytatjuk...
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


















Hozzászólások
Senki! :)