This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

Hirdetés

postheadericon Továbbra is Hirvonen az élen

1000213_hirvonenA második napon is a tegnapihoz hasonló időjárás fogadta a versenyzőket...

 

 

 

 

... Karlstadtól 85 km-re északra Hagforsban, ahol a szervízpark található.



Elsőnek Hirvonen mehetett a Focus WRC-vel a mai kezdő vargaseni szakaszon.
Elmondta, hogy minden rendben volt, de a pályabejáráson ez a szakasz murvás volt, ami nem kedvez a gumiknak. Igyekeznem kell, mivel Loeb is pokolian fogja nyomni, folytatta Mikko.

Másodiknak Loeb ment végig a szakaszon, őt követte csapattársa Dani Sordo, akinek a legfőbb gondja az autó alulkormányzottsága volt a nyújtott kanyarokban.
A Ford kettes számú pilótája Jari-Matti negyedikként rajtolt és fejezte be a szakaszt.
Marcus Gronholm ismét akadt gondja, már a nap elején. Bepárásodott a szélvédője, de végül ez nagyon nem hátráltatta az ötszörös svéd rali győztest, ugyanis az 5. helyre hozta be a Fordot.
A 10. szakaszon Loeb leküzdötte hátrányát Hirvonennel szemben, így összetettben mindössze 6.9 másodperccel marad el az első helyezett finntől.
A sageni útvonal utoljára 2004-ben volt látható a rali vb-n, és most sem okozott csalódást a pálya mellett álló nézőseregnek, maximum a versenyzőknek a 45 perccel eltolt rajt, ugyanis a kilátogató embereket biztonságos helyre kellett terelni.
Mikkoék itt belecsúsztak egy hófalba, ami letörte az első lökhárítójukat, de mivel tovább tudtak menni nem vette el a kedvüket.
Loeb és Sordo is pozitívan nyilatkoztak a szakasz végeztélvel. Jól sikerült nekik és elégedettek a körülményekkel, habár kicsit csúszós volt az út.
Nagy meglepetésre Grönholm csupán 3.7 másodperccel elmaradva megautózta a 2. legjobb időt, aki annyira kedveli ezt a szakaszt, hogy még finn éttermét is erről nevezte el.

100213_sved_1

A 11. fredriksbergi szakaszon Dani Sordónak hatalmas szerencséje volt mikor hatodikban megcsípte a hófal szélét és elvesztette a C4 irányítását. Az incidens miatt 15 másodpercet és egy első lökhárítót elveszített, és megnyomta az autó oldalát.
A spanyol nagy vigyorral mesélte a történteket. Hatodikban mentek mikor valami oknál fogva elvesztette az irányítást, csak havat és fákat láttak, aztán nem tudja mi módon, de egyszer csak az út közepén találták magukat. „Hihetetlen!”
Az első két helyezett összetettben maradt a helyén, sőt Loeb ha nem is sokat, de hozott az idején (2 tized másodpercet) Mikko mögött.
A Citroën Junior Team versenyzője Sébastien Ogier tartja 5. helyét az előző szakaszon a hátsó légterelőjét elvesztett C4-gyel. Nem tökéletes az autó kezelhetősége, ezért nagy sebességnél óvatosabbnak kell lennie, mondta.
A 12. szakasz után Hirvonen még mindig tartja előnyét Loebbel szemben, viszont az egyre csökken, már csak 4.2 másodperc.
Mikko elmondta, hogy az utak jó állapotban vannak, egyelőre. De amikor délután újra megismétlik a szakaszokat, azok tele lesznek keréknyomokkal, és a tetejükön murvával. Legjobban viszont a gumik miatt aggódik, vigyázni szeretne rájuk, hogy megmaradjanak a felületét borító szegecsek.



A sorrend nagyjából ugyanaz, mint eddig.
A pilóták a szervízt követően Varmland területére mennek, ahol újra nekiugranak az eddigi négy szakasznak. A reggel még változatlan ütemterv a nézők egy csoportjának korábbi áthelyezése miatt megváltozott, vagyis 44 perccel tolódik minden.
A 13. szakaszon az élen állók mit sem törődnek a biztonsággal.
Négy abronccsal plusz két tartalékkal kell végigversenyezni a mai napot a pilótáknak. Hatalmas kihívást jelent egyszerre óvni a gumikat és megőrizni a rajtuk lévő acél hegyeket a sokkal durvább második körben. Hirvonen ezzel mit sem törődve száguldott végig a vargaseni szakaszon a második helyet megszerezve.
A szakaszt végül Latvala nyerte, aki így az összetettben 3. Dani Sordót megközelítette, és 10 másodpercre csökkentette a köztük lévő távolságot.

100213_sved_2

Marcus Grönholm elszenvedett egy defektet a rajttól 8.9 km-re, melyet megjavítva folytatták a versenyt, de 7 perccel visszaesetek.
Nagy dilemmában voltak a csapatok a 14. szakaszt megelőző kérdést illetően; cseréljenek gumit vagy sem. Nagyon sok autón elkoptak a gumik, de a versenyzők rendelkezésére csupán 2 tartalék abroncs áll.
Loeb Hirvonennel ellentétben nem rakta fel az új gumikat, és elmondása szerint ez hiba volt, sok időt veszített miatta, így Hirvonen előtte ért célba.

100213_sved_3

Loeb csapattársa Sordo is a gumicsere mellett döntött; mint utóbb kiderül jól tette, csapattársa előtt végzett.
Jari-Matti Latvala, aki újakra cserélte az első két kereket a 4. helyre hozta be autóját, és aztán következett csak a sorban a hatszoros francia világbajnok.
A szakaszt egyéként Marcus Grönholm nyerte a Focus WRC-vel. Talán ezen nem is lehet csodálkozni, a kedvenc pályája Sagen a világbajnokságon.
Már a 15. szakasz alatt elkezdett leszállni az est a reggeli csúszás miatt.
Latvala ismét megmutatta a Focus WRC-vel. Fredriksberg 2-n ő volt a leggyorsabb.
Mikko Hirvonen ért be másodiknak, de nem volt túl bizakodó. Elmondta, hogy nyomta amennyire a csövön kifért, és ez meglátszik a gumikon. Nem tudja mit fognak összehozni a napot záró szuperspeciális szakaszon. De ez mindenki másra is áll, senkinél sem jobb a helyzet.

100213_sved_4

Loebnél talán ennél is rosszabb a helyzet. Elmondása szerint az első gumik állapota egész jó, de a hátsóké annyira pocsék, hogy az autó vezethetetlen. Ez a párosítás (elől új, hátul kopott) a legrosszabb, ettől szerencsésebb, ha mind a négy kopott. Az autó eleje nem követi a hátulját.
Az igazi nagy vesztese a szakasznak Dani Sordo, aki itt a 19. helyen ért célba. A Citroënes párosnak meg kellett állnia nagyjából félúton, hogy eltávolítsák a felgyülemlett havat.a motortérből, mivel az túlmelegítette a motort. A spanyolnak ez egy percébe kerül, így összetettben a 4. helyre esett vissza Jari-Matti mögé.
Hagfors Sprint 2 volt, a mai utolsó szakasz, melyet mondhatni meglepetésre a cseh Junior bajnok Martin Prokop nyert a Ford Fiesta S2000-sel.

100213_sved_5

Az igazi győztes azonban a tegnap is diadalmaskodó finn Mikko Hirvonen, aki 16.6 másodperccel áll a második legjobb Sébastien Loeb előtt.
Napközben a fiatal Jari-Matti Latvala megelőzte Dani Sordót, így összesítésben ő a 3., Sordo csak a 4.
Őket követi Sébastien Ogier, majd Henning Solberg. Henning öccse Petter sok időt veszítve csak a 10. helyen zárt ma.
Kemény nap volt a mai a versenyzők szerint. Főként a gumikkal volt gond, amik hamar elfogytak a jeges és murvás felszínű utaknak köszönhetően.

Ifj. Érdi Tibiék végül a 38. helyen zártak, pedig egészen a 14. szakaszig a 34.-ek voltak, összetettben.

Kíváncsian várjuk a holnapi, egyben a Svéd Rali utolsó napját. Habár nem ő a győztes, de a tempót érzékeltetendő itt egy videó a végére:



Forrás: www.wrc.com & www.rallysweden.com

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások 

 
0 #2 anonymus 2010-02-13 22:28
Idézet - Jordan:
0:25-tőőőőőőőőől
www.youtube.com/.../


Köszi!
 
 
+1 #1 Jordan 2010-02-13 22:19
0:25-tőőőőőőőőől
 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek












Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 208 vendég böngészi
Friss hozzászólások
Statisztikák
Tartalom találatai : 18219461
Versenyajánló

rh_sweden_141x81.jpg

2012.02.09-12.
Rally Sweden 2012
Svédország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_zsolcaringfeb_141x106.jpg

2012.02.12.
Zsolca Ring
Felsőzsolca

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sata_141x47.jpg

2012.02.23-25.
Sata Rallye Acores 2012
Portugália

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_mexico_141x85.jpg

2012.03.08-11.
Rally Mexico 2012
Mexico

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_canarias_141x39.jpg

2012.03.15-17.
Rally Islas Canarias 2012
Spanyolország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_portugal_141x58.jpg

2012.03.29-04.01.
Rally Portugal 2012
Portugália

Hivatalos honlap