Hirdetés

Vác Rally

Partnerek





Statisztikák

Tartalom találatai : 16220086

A WRC után jöhet az RTE is
2010. február 01. hétfő, 20:53

100201_gyarmatiTavaly egy WRC-vel fejezte be a szezont Gyarmati Ariel, az idén viszont bármivel menne.

 

 

 

 

Utoljára egy Subaru WRC volánja mögött láthattuk versenyezni Gyarmati Arielt, és miután előtte is egy A-s Imprezával próbálkozott, teljesen magától értetődő lenne a gondolat, hogy az idén legalább egy N4-es autóval száll harcba a bajnoki címért. De nem így van. Mielőtt még a legrosszabbra gondolnánk, gyorsan szögezzük le, hogy Ariel minden körülmények között versenyezni fog az idén, már csak az a kérdés, hogy hol és mivel.



„Hát, ha konkrétumot kérdezel tőlem, akkor most azt mondhatnám, hogy a rendelkezésre álló büdzsénket a lehető leghatékonyabban próbáljuk kihasználni” – mondta Gyarmati. „Nagyon szerettem volna egy R2-es C2-vel versenyezni, de úgy tűnik, hogy most arra sem lesz meg a keret.”



„Valószínűleg egy kisebb autóval fogunk versenyezni, az sem biztos, hogy első osztályban. Annak nem sok értelmét látom, hogy menjünk két versenyt egy nagyobb autóval. Inkább az egész évet szeretném végigversenyezni. Ha nincs elég pénzünk, akkor megyek RTE-ben.”

100201_gyarmati_nagy

Ez elég nagy visszalépésnek tűnik, főleg a Subaru WRC után, de Gyarmati másképp gondolkodik.

„Attól függ, hogy honnan nézzük. Ha klasszikus értelemben vesszük, akkor a WRC után minden visszalépés. De nem gondolom, hogy azért, mert egy versenyen mehettem WRC-vel, én már WRC-s versenyző lennék. Nagyon nagy ajándék volt az élettől az a verseny. Soha nem fogom elfelejteni.”



„Én nem érezném visszalépésnek sem azt, ha kisebb kategóriában, sem azt, ha nem az első osztályban versenyeznék. Szeretek autót vezetni, szeretek gyorsan vezetni, szeretem ezt rendezett körülmények között tenni, szeretek mások ellen versenyezni, hogy mivel és hol, az másodlagos. A manökenkedés sosem vonzott.”

Azért egy kis fondorlattal sikerült Arielből kihúzni, hogy mi lenne a vágya, és hogy mennyire két lábbal áll a földön, nem WRC-vel kezdte.



„Rali 1-ben szeretnék menni minél nagyobb autóval. Nagyon tetszenek az R3-as Cliók, de az R2 is jó lenne. Ha nem is nagy az idei költségvetésünk, de arra biztosan elég lesz, hogy valahol valamivel menjünk.”


Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Hozzászólások 

 
+8 #8 2010-02-02 00:13
Az 1. videóhoz szólva:
Az idei bajnokság biztos izgalmas meg látványos lesz, bár szerintem az ilyen tehetségek alá kéne egy wrc, még ha csak egy öregecske is, nem pedig olyanok alá akik csak elgurulgatnak vele. 4-5 pilóta ilyen vezetési stílussal és visszajönne a tömeg a pályák mellé. Reméljük a legjobbakat....
Idézet
 
 
+4 #7 2010-02-01 22:30
Magyarország...én így szeretlek!
Idézet
 
 
+1 #6 anonymus 2010-02-01 22:22
Idézet - Lau:
így? www.youtube.com/.../


Ha így jobb akkor így, de mindenképp fejhallgatóval!
És kérdezem, hogy ki nem lesz libabőrös e hangok hallatán?
Idézet
 
 
0 #5 2010-02-01 22:13
így?
Idézet
 
 
-1 #4 anonymus 2010-02-01 22:05
Idézet - Lau:
Istenen! Az első videó 0:29-nél!
ÁÁÁÁÁÁ, ráz a hideg, de fog ez hiányozni. Ariel sok sikert neked!


Elnézést kérek mindenkitől, hogy ehhez a cikkhez ide nem illőt linkelek!
De, ha már itt tartunk Lau, akkor nézd meg, vagyis hallgasd meg ezt: www.youtube.com/.../
Na ez az amiért én is élek-halok...
Idézet
 
 
+2 #3 2010-02-01 21:15
Ariel sok sikert, remélem első osztályban indulsz komoly technikával.

Csabi köszönjük az interjúkat. Valahogy az rh-ra csak olyat írtál ami az igényeimet teljesen kielégíti.
Idézet
 
 
+3 #2 2010-02-01 21:06
és még a zene is nagyon ki lett találva. Ügyes gyerek ez az ÁfraG.
Idézet
 
 
+3 #1 2010-02-01 20:59
Istenen! Az első videó 0:29-nél!
ÁÁÁÁÁÁ, ráz a hideg, de fog ez hiányozni. Ariel sok sikert neked!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Bejelentkezés



Sió Rally

Online felhasználók

Oldalainkat 354 vendég böngészi

Friss hozzászólások

Versenyajánló

rh_debsalak_2_141x87.jpg

2010.09.05.
Stars Kupa
Debrecen, Gázvezeték úti Salakmotorpálya

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_japan_141x84.jpg

2010.09.10-12.
Rally Japan

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_baz_sh_141x78.jpg

2010.09.11-12.
BAZ Megyei Rallysprint Bajnokság VI. forduló
Sátoraljaújhely - Károlyfalva

Hivatalos honlap
Versenykiírás

vonal.gif

rh_norton_141x90.jpg

2010.09.11-12.
Norton-4 Kupa
Kunmadaras

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap
Plakát

vonal.gif

rh_kassa_141x68.jpg

2010.09.16-18.
36. Kassa Rally
Szlovákia

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_vac_141x101.jpg

2010.09.18-19.
I. Pm Peugeot Vác Rally
Vác

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_fesz_6_141x65.jpg

2010.09.18-19.
VI. Fész - Zamárdi Kalandpark Kupa
Zamárdi

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sanremo_141x65.jpg

2010.09.23-25.
52. Sanremo Rally
Olaszország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_baranya_141x79.jpg

2010.09.25-26.
Baranya Kupa
Komló

Hivatalos honlap
Versenykiírás