Korai búcsú
A teszten mutatott remek kezdést sajnos nem sikerült átültetni az első...
Â
Â
Â
Â
Bóta Róbert: - Nem indult valami jól sajnos a futam, egyszerűen lassú voltam, és hibázgattam, aminek köszönhetően már a prológ (2 szakasz) után 7 másodpercre le voltam maradva az éllovas mögött, és nagyon sokan befurakodtak közénk. Nagyon bántott a dolog, egyszerűen nem értettem, mitől vagyok ennyire lassú. Próbáltam gyorsulni, de a második napon sem sikerült nagyon előrébb kerülni, nem tudom, minek köszönhetően, a többiek nagyon gyorsak voltak, nem tudtam felvenni a harcot.
A harmadik napra kitaláltam valamit a beállÃtásokban, ami úgy tűnt, egész jó, hiszen nagyon élveztem a szakaszt, és idÅ‘ben sem volt rossz, de sajnos a szakasz vége elÅ‘tt hibáztam, az autó megsérült, és ki kellett állni. Nagyon sajnálom, hiszen nagyon bizakodó voltam a teszt után, de úgy néz ki, fel kell kötni a gatyát, ha az élmezÅ‘nnyel szeretnék autózni, hiszen nagyon gyorsak.
Fekete Misinek nagyon jól indult a futam, hiszen az első nap után a 3. helyen állt, amit a második napon tovább fokozott, előrébb lépett a második helyre, de sajnos ő is hibázott, aminek köszönhetően visszacsúszott a 18. helyre, innen kezdte meg a felzárkózást. Parádés hajrá után végül a 6. helyig tudott feljönni, ami igazán elismerésre méltó ebben az erős mezőnyben.
A Korda Racing együttműködÅ‘ partnerei: Metrober Kft, HÃdépÃtÅ‘ Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, TAXI4, Monster Energy Drink, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-ÉpÃtÅ‘k Kft., Segway Kft., G-Roby Kft.
Â











Hozzászólások
Robisztár mi a véleményed?