Álomdöntő
Utolsó futamán is túl van a 2009. évi Rally Sprint bajnokság.
Abszolút: Úgy illik, hogy elsőként azt nézzük meg miként is alakult az abszolút bajnoki címért folyó harc. Két Mitsubishi csatázott a bajnoki címért. A hófehér Evo IX-ben a Sághy testvérek, a fekete Evo VI-ban pedig a Lakatos - Balázs páros. Az első gyorson Sághyék két forgást is bemutattak és elég nagy hátrányt szedtek össze. Majd elkezdték folyamatosan le- dolgozni, amikor ismételten hibáztak, amit a Mitsubishi hátulja bánt. Felcsúsztak a partoldalra és ezt már nem tudták behozni. Lakatosék ez után már csak arra figyeltek,hogy megtartsák az előnyüket és ne hibázzanak. Majd az utolsó ötödik gyorsasági után már boldogan énekelhették a We are the Champions kezdetű dalt.
Ezúton is gratulálunk nekik a bajnoki címhez! A futamon az abszolút dobogó harmadik fokára az Amrein László - Kis Roland duó ért be. Kalandmentes futamot tudhattak maguk mögött, a Lada VFTS-nek se volt egy rossz hangja sem. Negyedik lett a visszatérő Korbacz Jenő, aki ezúttal Purgel Ferenccel az oldalán szállt ringbe. Ők is VFTS-el álltak rajthoz és Amreinékhez hasonlóan nekik sem volt okuk a panaszra. Ötödik helyen ért be a Bánkúti Balázs-Rácz László által vezetett fehér Peugeot 205. Ők még a prológon ijesztettek magukra kicsit ahol egy remekre szabott pörgést mutattak be.Hatodik helyen teljesítette a távot az idei évben szintén kevés futamon induló Szinger Zoltán, aki mellé Sándor Norbert ült be ezen a futamon. Nem csak gyors de látványos is volt az autózásuk.
VI. kategória: Természetesen itt is Lakatos Tamás és Balázs Gábor győzedelmeskedett. Sághy László-Sághy Zoltán pedig a második pozíciót szerezte meg. Sajnos, ahogy fentebb is említettük három totálkár is történt és mindhárom páros ebben a kategóriában állt rajthoz. Az első gyorsasági még alig vette kezdetét mikor a Fodor Péter - Fenyvesi Barna páros a Subaru WRX-el egy jobbos kanyarban hatalmasat esett. Nem sokkal utánuk pedig a Fodor András - Bolemann Réka duó piros VW Golfja esett ugyanoda ahová előzőleg András testvére. És végül jött az, amire senki nem gondolt. A 12-es rajtszámú Mercedes 190 EVO-t vezető Zöldi Zoltán-Kenderesi Árpád is hatalmas erővel csapódott be ugyanoda ahová előzőleg a két komlói pilóta. Zöldi Zoltánt később orvosi ellátásban kellett részesíteni. Neki ezúton is kívánunk mielőbbi gyógyulást! A kategóriában így már a két japán technikán kívül a mindig látványos Szaklajda József - Király Zsolt - BMW trió maradt talpon. Ők a bronz serleget is magukénak tudhatták.
V. kategória: Szabó Balázs bajnokként már nem állt rajthoz és Györkőéket is csak előfutóként láthattuk. Ők már a jövő évre teszteltek egy Mitsubishi Evo VI-ost. A kategóriát Amreinék nyerték mögöttük a visszatérő Korbaczék és Bánkútiék. Szingerék lettek a negyedikek alig több mint egy másodperccel lemaradva csak a bronzos pozíciótól. Ötödikként a VW Golffal a Kaveczki Jenő - Nagy Péter duó futott be. A 1.6 Light bajnokai a Molnár testvérpár testvérpár is ebben a kategóriában álltak rajthoz ám végül technikai hiba miatt a harmadik szakaszon kiállni kényszerültek.
IV. kategória: Hihetetlen izgalmak közt dőlt el, hogy ki lesz a bajnok. Egész évben űzte-hajtotta egymást Bajor Zoltán és Galambos Gábor. Zobákra maradt a döntés, hogy ki is viheti haza év végén az arany trófeát. Bajorék a prológon utolérték a megpördülő Bánkútiékat, szerencsére az oroszlános márkával versenyzők időben észrevették a Ladás párost. A versenyen hatalmas küzdelem folyt. Az első gyorsaságin a balesetek miatt lelassított Galambosék új rajtot kaptak. Bajoréknak is akadt kalandjuk. Az egyik gyorsaságin például egy fácán döntött úgy, hogy átkel a versenyzők előtt. Szerencsére az autó nem sínylette meg a találkozást, de a madár sajnos nem élte túl a találkozást. Végül az öldöklő küzdelemben kilenc másodperc döntött Bajorék javára. 2009 bajnoka ebben a kategóriában. Bajor Zoltán és Vén Gábor. A Galambos Gábor-Rákosi Attila kettős sem bánkódik a második hely miatt. Az ötödik gyors utáni felvezetésben a két páros autót cserélt jelezve evvel is, hogy bár ellenfelek, de jó barátok is egyben. Gratulálunk nekik ezúton is! Sportszerűségből ötös!

Harmadik lett a Vízhányó István-Ujvári István. A Hondából mindent kihoztak, amit csak lehetett. Egyszer sikerült magukra és a nézőkre ijeszteniük, amikor megmásztak egy domboldalt, de egy pillanatra nem elvéve a gázt haladtak tovább. Negyedik a Toyotával versenyező Heksch Tibor - Szabó Zoltán lett. Ötödik Vojtek Gábor és Bora Benjámin Ladával, még a hatodik az Ámán András - Ámán Gábor kettős lett, akik első szezonjukat gyűrték idén.
N-csoport: A széria autók mezőny két Suzukival gyarapodott. A Lada Kombival versenyző Haraszti Zsolt ezúttal egy bájos hölgyet Fényes Szabinát választott társául és jobban nem is debütálhatott volna a páros. Magabiztosan nyerték a versenyt annak ellenére, hogy nekik is sikerült forogniuk egyet. Harasztiéknak ez az év végi harmadik helyet is jelenti. Az N-csoportban első versenyét teljesítő Hauser András - Bauminger Csaba páros szombaton valószínű a fejüket fogták. A prológot nem sikerült teljesíteni egy törött féltengely miatt. Nem is sejtették, hogy másnap életük első N-es futamán a dobogó második fokára érnek majd fel. Pedig így lett. A rajtuk kívül szintén Suzukival rajthoz álló Tóth Norbert - Lovas Gábor páros szerezte meg a harmadik helyet. Negyedik helyen a látványosan autózó Dergez Attila - Luca Orsi páros ért be. Ötödik helyen az év végi értékelés második helyezettje a Varga Tamás-Selmeczi Tamás duó ért be. Hatodik pedig Tombory Levente és Hős Sándor lett, akik evvel lemaradtak a bajnoki harmadik helyről.
II. kategória: Ketten voltak, mindössze akik vállalták a részvételt. A győzelmet végül Kovács Tamás Kovács Zitával és egy Yugoval szerezte meg. Mögöttük a Wartburgos Ambrus Péter-Temesi Győző értek célba.
I. kategória: Csak Kis István állt rajthoz Szántó Zsolttal. Igazi örömautózást mutattak be. És bizony még sok erősebb autót is maguk mögött utasítottak az abszolút értékelésben.
Licenc: Ezúttal is emeltek a futam színvonalát profi versenyzők. A győzelmet a hosszú ideig nem versenyző Nyítrai Béla szerezte meg Peugeot 306-al és Mihály Máté navigátorával. Második a Lada Samarával Veriga Gábor - Kis Balázs. Harmadik pedig a komlói révén a versenyt szinte a saját portája előtt teljesítő Notheisz Attila - Varga Norbert - Lada 2107 trió.
Lezárult tehát a 2009-es esztendő a Rallysprint Bajnokságban. December 27én még egy örömautózás jellegű verseny a Rallysprint Gála vár mindenkit a zobáki körgyorson. Hamarosan egy év végi összefoglalóval jelentkezünk. Gratulálunk mindenkinek a futam teljesítéséhez a bajnoki helyezésekhez.
Gratulálunk mindenkinek a futam teljesítéséhez. Találkozunk 2010-ben.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.










