This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

Hirdetés

postheadericon Vizin harmadik IRC-futamára készül

090918_vizinIdei harmadik IRC-futamára készül Vizin László és Zsiros Gábor...

 

 

 

 

... akik jelenleg az IRC kétkerékhajtású kupájában a hetedik helyen állnak, ám amennyiben szeptember 25-26-a között, az 51. Sanremo Ralin a kétkerékhajtású mezőnyben az első hatban tudnának végezni, akár a harmadik helyre is felzárkózhatnának. Nem lesz azonban könnyű dolguk, hiszen a Sanremo Rali az IRC egyik legnehezebb futama, ahol nagyon nehéz felvenni a versenyt a környezetet és a pályákat is jól ismerő helybéliekkel. A Sanremo Rali egyben az IRC-sorozat egyik legnagyobb múltú versenye is. Az első futamot 1928-ban rendezték, 1973 és 2003 között világbajnoki futam volt, 2006 óta pedig az IRC-nek ad otthont.

Vizin László: – Amennyi információt eddig sikerült beszereznem róla, nagyon komoly és nagyon érdekes pályák lesznek. A belga Ypres Rali sem volt könnyű, a cseh Barum pedig kifejezetten nehéz verseny volt, de azt hiszem, hogy a Sanremo Rali lesz az idei legkomolyabb megmérettetésünk.

– Az év elején gondolkoztunk rajta, hogy ezen a versenyen menjünk, vagy a spanyol Principe Asturias Ralin. Ott, az eredmény ismeretében könnyebb lett volna pontot szereznünk, de nekünk nem ez az elsődleges célunk. Szeretnénk magunkat megméretni és megdolgozni az eredményért, úgyhogy nagyon örülök neki, hogy ezt a versenyt választottuk.

– Az ellenfelekről sokat még nem tudunk, mert péntek este lesz csak hivatalos nevezési lista, de az olasz bajnokságban van egy Renault Clio kupa, ami miatt szerintem nagyon sok A7-es Clio lesz. A Hondánkat fejlesztő JAS Motorsport is olasz, úgyhogy márkatársunk is biztos lesz.

– Az Ypres és a Barum Ralikon nagyon sokat tanultam. Egyrészről az autóról, másrészről az IRC-futamokról. Ahogy a Barum Rali shake downján is kiderül, egy kétkerékhajtású, kétezres motorral szerelt autót egészen másképp kell vezetni, mint egy turbós összkerekest. Bennem még mindig megvan az a beidegződés, hogy ha megcsúszunk, akkor csak elég rápattanni a gázra, és a négykerékhajtás, meg a nyomaték kihúz. Hát ezt el kell felejteni. Nagyon pontosan kell vezetni és ötödik-hatodik fokozatban már nem nagyon lehet arra számítani, hogy nyomatékból megold bármit is az autó.

– A versenyekkel kapcsolatban az a tanulság, hogy nagyon be kell osztani az autót. A Barum Ralin például mind a négy Honda összetört. Idegen pályákon megyünk, hosszabb a gyorsaságik távja, és nem biztos, hogy az nyer, aki a leggyorsabban kezd. Nem szeretnék még egyszer olyan hibát elkövetni, mint amilyet az Ypres Ralin csináltam, a kanyarlevágással. Itt, a Sanremo Ralin olyan nagyon sok levágási lehetősége egyébként sincs az embernek, mert az egyik oldalon leesik a hegyről, a másikon pedig szikla áll előtte.

– A verseny egyik nehézsége lesz, hogy pénteken este kezdünk, amikor is lesz egy 44 km-es gyorsasági is. Ráadásul az előrejelzések szerint még eső is várható. De hát ettől izgalmas a rali. Nagyon szeretnénk célba érni, és természetesen olyan eredményt elérni, amire a verseny után büszkék lehetünk. Azzal, hogy a bajnokságban feljöhetünk a harmadik helyre, most nem foglalkozom. Ha sikerülne persze, óriási dolog lenne, de ha nem, akkor sem leszünk elkeseredve.

Az IRC kétkerékhajátsú kupájának állása: 1. Denis Millet 41, 2. Manuel Villa 36, 3. Kaspar Koitla 10, 4. Rafael Tulio 10, 5. Marcel Piepers 10, 6. Jiri Skoupil 10, 7. Vizin László 8, 8. Luis Tedesco 8, 9. Dimitrij Voronov 8, 10. Guy Mottard 8

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT, VALKON 2007 KFT, MAGTÁR KFT, STROMBOLY EVENT KFT, ZOMÁER Kft., KAMARÁS-DUNA KFT, Sygnus Kft, GD Gép és Daru Kft, SL Group, Rutin Kft, DC Gépszer Kft, CPH, H–ITB, IS International, 92 Leticia Bt, Pakett 007 Kft, T&R Consult Kft, Aqua Computer Kft, Barbat 2000 Bt. GERGELY GASTRONOMI, Környezetvédő Kft, ROVITEX Kft, J-Group Fotoprint Kft, Ostermann Kft, Budai Team, Honda Kapos,

 

Hozzászólások beküldése csak regisztrált felhasználóknak érhető el.

Partnerek












Keresés
Bejelentkezés
Online felhasználók
Oldalainkat 88 vendég és 1 tag böngészi
  • gabika07
Friss hozzászólások
Statisztikák
Tartalom találatai : 18219765
Versenyajánló

rh_sweden_141x81.jpg

2012.02.09-12.
Rally Sweden 2012
Svédország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_zsolcaringfeb_141x106.jpg

2012.02.12.
Zsolca Ring
Felsőzsolca

Hivatalos honlap
Versenykiírás
Nevezési lap

vonal.gif

rh_sata_141x47.jpg

2012.02.23-25.
Sata Rallye Acores 2012
Portugália

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_mexico_141x85.jpg

2012.03.08-11.
Rally Mexico 2012
Mexico

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_canarias_141x39.jpg

2012.03.15-17.
Rally Islas Canarias 2012
Spanyolország

Hivatalos honlap

vonal.gif

rh_portugal_141x58.jpg

2012.03.29-04.01.
Rally Portugal 2012
Portugália

Hivatalos honlap